A Nyugat összeesküvése

Szerző: Dr. Varga Béla - 2012. január 16. hétfő

Magyarország össztűz alá került  tengeren innen és tengeren túl mind a sajtóban, mind az Európai országok és az USA diplomáciájában, mind magában az Európai Unióban, a Bizottságban az Európai Parlament frakcióiban.  Nem múlik el nap, hogy ne nyilatkozna meg legalább három nyugati sajtótermék vagy hírforrás Magyarországról, annak kormányáról, a törvényhozásról vagy a törvényeiről, de ugyanígy szinte egymást érik az európai politikusok nyilatkozatai is. És mind egyre egységesebb abban a tekintetben, hogy egyre elégedetlenebb a Magyarországi társadalompolitika és gazdasági folyamatokkal.

Miért most – ez az egyik kérdés, a másik, miért Magyarország?

Sok európai ország van nehéz gazdasági helyzetben, négy meg egyenesen – hazánkhoz hasonlóan – túlzott deficit eljárás alatt áll. A velük szembeni bánásmód azonban mégsem az eljárás további folytatása, szemben Magyarországgal, ahol a túlzott deficit eljárásnak nemcsak a folytatását írták elő, hanem szankciókat is kilátásba helyeztek, például a kohéziós alapok kifizetésének a befagyasztását.

Annak érdekében, hogy tisztán láthassuk, hogy mi miért történik muszáj legalább nekünk – ha már a magyar sajtó nagy része nem teszi – különbséget tennünk a gazdasági követelmények és az ezzel együtt, ezzel egyidőben jelentkező és ezért látszólag azzal összemosódó társadalompolitikai, jogi követelmények között. Nem állítom, hogy ezek között nincs összefüggés, de azt állítom, hogy azért mindezek ellenére is két külön dologról van szó.

Lássuk elébb a gazdaságpolitikai szempontokat.

Orbán Viktor úgy kezdett a miniszterelnökséghez, hogy tökéletesen tudatában volt annak, hogy a gazdasággal kapcsolatosan 8 vagy 12 éven át egyfolytában populista politikát folytatott, azaz össze–vissza  hazudozott, azt állítva, hogy Magyarország fejlődhet, az emberek nagy tömegei jobb életet élhetnek anélkül, hogy hozzá kellene nyúlni a gazdaságnak a  múltból itt maradt és teljesen megoldatlan nagy elosztórendszereihez.  Tette ezt azért, mert pontosan tudta, hogy az emberek ezt akarják hallani és azt is pontosan tudta – főképpen 2006–os vereségét követően – hogy még egy vereséget mentálisan már nem bírna ki és ennélfogva mindenképpen győznie kell. Ez – figyelve az ellenzékben folytatott politikáját – nyugodtan állíthatom, hogy élet, halál kérdéssé vált nála. De azt is tudta, hogy egyrészt ezeket az ígéreteket képtelenség  betartani, másrészt azt is, hogy eszében sincs betartani. Ő és pártja az állami erőforrásokon felnövekedett és azokat továbbra is igénybevenni akaró „nemzeti nagytőke” elkötelezettje volt már legalább 20 éve. Ráadásul társadalomképe egyértelműen az urak és szolgák, a privilegizáltak és alattvalók  dichotómiáján alapszik, ez magánbeszélgetésekben és az övéi között elmondott beszédeiből  egyértelműen kiderült. Mintahogy az is, hogy az 1989–ben megkötött társadalmi szerződést teljes egészében fel akarja rúgni, egy új elitet akar a gazdasági és politikai hatalomba bevinni, a régi elitekkel egyszer s mindenkorra le akar számolni ezeknek a céloknak a  gazdasági és jogi alapjait megteremtve maga legalább 20 vagy még több évig a hatalomban akar maradni. Ez az elgondolás, konkrét megvalósítási ütemtervvel már kész volt Orbán fejében jóval a 2010–es választásokat megelőzően.

Egyszerű, jól követhető program.

Ezt az egyszerű tervet az úgynevezett unortodox gazdaságpolitikával és az addig volt  hatalmi, politikai és  jogi rendszer teljes  átépítésével óhajtotta létrehozni a saját maga totális politikai hatalmának a megteremtése érdekében. Az erős állam szlogenje is ezt a célt takarta. Erős, azaz egy kézben koncentrált állam, mely államosításokkal gazdasági hatalommá is válik ismét, mely gazdasági hatalom a koncentrált politikai hatalom megtámasztását, megerősítését szolgálja.
Ennek a tervnek a megvalósítása a kétharmad birtokában pusztán csak idő kérdése volt. Amíg erről nem veszünk tudomást, addig nincs a kezünkben az az értelmezési keret, amivel leírhatnánk a történések racionalitását és irányát. Ha a hagyományos politológiai fogalomtárat működtetjük a folyamatok leírására, akkor az Orbán jelenség egyáltalán nem ragadható meg,  egyáltalán nem írható le, egyáltalán nem magyarázható és nem érthető. Ennek kifejtésére itt nem vállalkozhatom, csak utalok rá, hogy az Orbán jelenség megragadására más fogalmi apparátust kell használnunk, az eddig bevált apparátusok helyett.

Szóval a képlet a következő: van Orbán Viktor és mellette a csak sejthető – de a nyilvánosság előtt semmilyen formába nem mutatkozó – kabinetje, baráti köre, üzletfelei, az elnevezés teljesen érdektelen. Ebből a csoportból csak egy alak látszik úgy, ahogy, a régi jó barát, a kollégiumi társ, a párt és Orbán pénzcsinálója, jelenleg az ország legtöbb – vagy helyesebb, ha azt mondom, hogy az egyetlen –  gazdasági befolyással rendelkező szürke eminenciása. Hogy ki ő, azt mindenkinek a fantáziájára bízom.  Ha valaki tudni akarja, tudhatja.
Orbánnak és ennek a szűk – senki által nem látható, de annál befolyásosabb –  kabinetjének van egy engedelmes pártja – a Fidesz–KDNP–nek nevezett mameluk tömörülés, akik közvetlenül a Vezértől függenek, mind egzisztenciálisan mind egyéb vonatkozásban – például, mert valamiért zsarolhatók – ezek öntik „törvénybe”, konvertálják az államhatalom teljes súlyával kikényszeríthető „jogi normává” Orbán és kabinetje által kitalált elgondolásokat,  egyszerűen szólva Orbán akaratát.  Tehát Orbánnak van törvényhozása és Orbánnak van köztársasági elnöke is, aki – ahogy a pesti vicc is mondja – a toaletről a szél által  kifújt és ekképp  az asztalára került használt WC papírt is habozás nélkül aláírja.
De lényegében nincs már Orbántól független sajtó, tájékoztatás, társadalmi nyilvánosság sem, nincs már Orbántól független kulturális, tudományos és művészeti élet, nincs már független országos Választási Bizottság, Állami Számvevőszék, PSZÁF,  Költségvetési Tanács. Nincs már  alkotmánybíráskodás sem, a bíráskodás – az igazságszolgáltatás – függetlenségét egy hónapja, tavaly decemberben számolták fel, az ügyészség már régen nem az, de most az AB tiltása ellenére alaptörvénybe emelték bíróválasztási jogát ezzel tovább erősítve a hatalmát. Az  önkormányzatiság felszámolása is teljes erővel  folyik, az önkormányzati vagyon államosításával, hatáskörei elvonásával a kormányszintű országos szervek hatáskörébe vonásával.
A közoktatás és felsőoktatás is teljesen állami felügyelet és irányítás alá került.
A munka világában az érdekképviseleteket teljesen ellehetetlenítették, a sztrájkjogot lényegileg eltörölték, a munkavállalók jogait szinte teljes egészében felszámolták, a közalkalmazottak, köztisztviselők, és kormánytisztviselők kiszolgáltatottsága és az államnak alávetettsége  pedig  olyan fokú, amire Nyugaton még csak közelítő példa sincs.
Utolsó kormánytól független szervként felszámolták a ombudsmani rendszert, a független adatvédelmi biztos teljes megszüntetésével és Barroso EU bizottsági elnök  kifejezett írásbeli kérése ellenére csonkították az MNB függetlenségét és alkotmányba foglalták az úgynevezett stabilizációs törvénnyel a gazdasági problémákat egyre nagyobb volumenben generáló és a jövő esetleg lehetséges kormányai gazdaságpolitikájának a teljes ellehetetlenítését jelentő 16%-os SZJA–t.

Mindezek az intézkedések egy totális hatalom kiépítését és mindenfajta társadalmi és egyéni autonómia felszámolását szolgálják.

Tehát egyrészről az unortodox gazdaságpolitika – az IMF kipaterolása, a külföldi tőke, különösen a banktőke elleni folyamatos hangulatkeltés, a 16%-os mértékű SZJA, a bevezetett ágazati különadók, amelyek feltételei és időtartama folyamatosan változott aszerint, hogy hónapról, hónapra milyen gazdasági–mutató romlásokat észleltek a gazdaságért „felelősséggel” tartozó kormányzati körök, a nyugdíjpénztárak pénzének az államosítása stb., stb. másfelöl a fentiekben leírt pártállami struktúra kiépítése olyan bizalmi válságot alakított ki a magyar kormánnyal szemben, ami „felverte” a  magyar állampapírok hozamait, és soha nem látott mélységekbe vitte a  forint árfolyamát. Tehát a teljesen agyalágyult gazdaságpolitika és a nagyon is egyirányba mutató társadalompolitika fokozta a hiányt, ennek következménye lett a fokozódó tőkeigény (finanszírozási igény), ami a belföldi források drasztikus és a helyzetből fakadóan önkényes elvonását vonta maga után, ami viszont ismét a piacok bizalmatlanságát eredményezte, ami fokozta a tőkeigényt, ami még jobban hajtotta felfelé a hozamokat, amik megint csak tovább fokozták a tőkeigényt és így tovább, egészen a jelen helyzet tarthatatlanságáig, az államcsőd széléig való sodródásig.
És így jutottunk oda, hogy az ország a piacról finanszírozhatatlanná vált, a tőkebefektetések elmaradása és a tőke kivonása miatt, azaz ismét az EU–hoz és az IMF–hez kellett fordulni. Persze – miután ez a lépés az eddigi hangulatkeltő propagandával erőteljesen szembekerült  – ez is a szokásos taknyolással volt a közvélemény felé tálalva, nehogy még véletlenül is ki kelljen mondani a bűvös szót: bocsánat, tévedtünk.

A múlt heti – Brüsszelben és Washingtonban  zajló tárgyalásokon  nyilvánvalóvá vált a magyar hitelkérelemmel kapcsolatban kialakított  EU és IMF  álláspont, ami a következő:

  • vannak előfeltételei a tárgyalások megkezdésének, az IMF ezeket “kézzelfogható lépéseknek” nevezi
  • háromoldalú megegyezésről van szó, és az IMF szerint az európai hatóságok támogatás kritikus fontosságú, ezzel a Valutaalap megvárja, hogy hová futnak ki Brüsszelben a magyar ügyek,
  • Brüsszel konkrét lépéseket (törvénymódosításokat) vár a kifogásolt törvényekkel kapcsolatban

Az IMF egyértelművé tette, hogy hasonlóan a Barroso levélben foglaltakhoz az összes makrogazdasági folyamatot szabályozó jogi kérdésben felülvizsgálatot kér, különös tekintettel a jegybanki törvény  visszavonására és a 16%-os SZJA alkotmányból (stabilizációs törvényből) kivételére.

A Bizottság  2012. január 12. ülésén csak Magyarországról alakult ki vita a túlzott deficit eljárás vonatkozásában, a másik három állam esetében nem. A  vita során a legfontosabb kifogás az volt, hogy a követelményt egyszeri intézkedésekkel, a különadókkal és a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításával érte el a kormány. A 2011–es költségvetés előirányzatai is csak azért teljesültek, mert egyrészt a magán–nyugdíjpénztári pénzek egy részét a költségvetésbe pumpálták,  és a tartalékokat teljes egészében felhasználták és október, november folyamán újabb pénzeket szedtek be. E hatások nélkül a  2011-es strukturális hiány meghaladta a 6 %-ot és a 2012–es költségvetés, annak december végi átírása ellenére sem nyújt semmiféle konkrét garanciát arra vonatkozóan, hogy az ezévi 2,8%-os deficitcél tartható lesz, a 2013-as évre vonatkozóan – amikor is a magyar kormány vállalása értelmében már szektorális különadók sem lehetnek, még elképzelés sincs, nemhogy konkrét terv az így kiesett jövedelmek pótlására.
Az eljárás egyik lehetséges következménye lehet, hogy felfüggesztik a Magyarországnak járó uniós támogatások folyósítását. Ez a jelen állapot szerint 2014-ig még hozzávetőlegesen 2000 milliárd forintot jelent, amitől elesik a magyar költségvetés.
A Bizottság is, meg az IMF is  erősen törekszik  hogy a három ügyet (a túlzottdeficit-eljárást, a sarkalatos törvényeket és a pénzügyi segítségkérést) külön kezeljék, melyek ennélfogva a saját  útjukat járják, bár – és itt utalok a bevezetőben írtakra –  vannak közöttük kapcsolódási pontok. Olli Rehn költségvetési biztos például teljesen egyértelművé tette, hogy a jegybank függetlenségének a garantálása, azaz  a Barroso levélben foglalt kérés dacára elfogadott új törvény kijavítása előfeltétele lehet a pénzügyi segítségnyújtásról szóló további tárgyalásoknak.

A másik vonulata a folyamatoknak a magyarországi társadalompolitikai, államhatalmi, jogi állapotok megváltozásának az egyre hangosabb és intenzívebb bírálata, mind a nyugati sajtó, mind nyugati kormánykörök és az EU szervei részéről.
Nagyon kinéz Magyarországnak egy vagy több kötelezettségszegési eljárás is, amely a magyar alaptörvény és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvények uniós jogba ütközése miatt indulhat az ország ellen. Az EB egy alapos jogi elemzés után, január 17-ig fog dönteni erről. Már decemberben aggodalmának adott hangot az Európai Bizottság több biztosa is több magyar jogszabály miatt.  Mind maga  José Manuel Barroso bizottsági elnök, továbbá Viviane Reding igazságügyi, Neelie Kroes médiaügyi, illetve Olli Rehn gazdasági-pénzügyi kérdésekben illetékes bizottsági alelnök aggályai miatt a Bizottságban  jelenleg a jegybank függetlenségét, a bírók idő előtti nyugdíjazását és az adatvédelmi hivatal függetlenségét is vizsgálják. A vizsgálat eredményeként döntenek majd arról, hogy Magyarország megsértette-e az uniós alapszerződés egyes rendelkezéseit avagy sem.
Azonban a végeredmény sejthető, ha másból nem, Barrosónak abból a  kijelentéséből, hogy „… az Európai Unió végrehajtó szerve minden hatalmát felhasználja annak érdekében, hogy Magyarország igazodjon az EU elveihez és értékeihez.” Az elnök ugyanebben a beszédében arra tényre is felhívta a közvélemény figyelmét, hogy  az alapszerződés értelmében ilyen ügyekben a Bizottság bíróságként járhat el, és már jó ideje figyelemmel kíséri a magyarországi jogalkotást. Ebben a beszédében Barroso elégedettségét fejezte ki azt illetően is, hogy „…. a magyar kormány kész módosítani a jogszabályokat, ha azok a Bizottság vizsgálata szerint ellentétben állnak az uniós jogszabályokkal és értékekkel.”

A Bizottságban folyó munkával egyidőben csütörtökön – 2012. január 12. – a magyarországi helyzetet vitatta meg az Európai Parlament állampolgári jogokkal foglalkozó szakbizottsága is. Az Európai Bizottság  jogérvényesülési főigazgatója  Françoise Le Bail vezetésével a bizottság többek között azt vitatta meg, hogy nem sértik-e az uniós jogszabályokat a jegybank függetlenségét, a bírók idő előtti nyugdíjazását és az adatvédelmi hivatal függetlenségét érintő új magyar törvények.
A vitában  felszólaló EP-képviselők a fenti témákon túlmenően a melegek házasságának tiltását és az új egyházügyi törvényt is felemlegették.
Az Európai Parlament 2012. január 18-án – tehát az Európai Bizottság állásfoglalását követő napon – szerdán délután 3 órától tart vitát a magyarországi politikai fejleményekről. Az ülésen az EP-képviselők mellett felszólal José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is. A vitában várhatóan szó esik a január 1-jén hatályba lépett magyar Alaptörvényről, a sarkalatos törvényekről és az Orbán-kormány egyéb intézkedéseiről. A képviselők a Bizottság által javasolt intézkedéseket is meg fogják vitatni.

Orbán 2012. január 13-án a Kossuth rádió 180 perc című adásában az alábbiakat nyilatkozta:
„Az EU-val folytatott jogi vita már valamelyest tisztább, mint két héttel ezelőtt. A bírói ügyekben az uniónak nincs kompetenciája, ez magyar ügy. Az adatvédelmi biztos ügye porszemnek tűnik a gépezetben. Átszerveztük a biztos hivatalát, ezt kifogásolják az EU részéről.”
A miniszterelnök ebben az interjúban azt is kifejtette, hogy a jegybanktörvénnyel kapcsolatosan látszanak már olyan jogi érvek, amelyeket a kormány el tud fogadni.

Martonyi külügyminiszter is 26 országba írt megnyugtató levelet és számtalan fórumon hangoztatta Magyarország megegyezési készségét.

Fellegi Tamás tárcanélküli miniszter is roadshow-zik annak érdekében, hogy lecsillapítsa a mára nyilvánvalóan végletesen felbolydult kedélyeket.

Ugyanakkor mindez mit sem ér, ha a kistestvér – meglovagolva a Fidesz által eddig szított EU és nemzetközi tőkeellenességet – nyilvános autódafén égeti el az EU zászlót a közönség nagy örömujjongása közepette, és követeli Magyarország haladéktalan kilépését az EU-ból. Amit a Fidesz elkezdett, azt felerősítve folytatja a Jobbik, és a Fidesz már hiába próbálja a szellemet visszagyömöszölni a palackba az már nem megy, a Jobbik ezt nem hagyja neki.

Orbán a saját csapdájába esett kétszeresen is. Egyrészt 23 éves trükkje az a Fidesznek és jelesül Orbán Viktornak, hogy mindent lehet, amit jogszabály nem tilt. A Fidesz teljes története leírható ennek az elvnek a mentén.
Orbán még mostanában is – az egyre fokozódó nemzetközi nyomás közepette is – többször azzal állt elő – nemcsak ő, de magyar hangjai is, Szijjártótól Gíró-Szász Andrásig – hogy álljon elő az Unió konkrétumokkal, mert politikai véleményekkel nem tud és nem is akar vitatkozni. Jól tudta azt a miniszterelnök, hogy miért mondja ezt. Nyilvánvalóan az uniós jogban egy csomó minden egyáltalában nincs szabályozva, mert senki nem gondolt arra, hogy az íratlan normákat valaki is, valamikor is fel fogja rúgni. Első nekifutásra ezért nem talált az Unió fogást a médiatörvényeken sem.

Például nyilvánvaló, hogy egy klubban a működési szabályzatban nem fektetik le részletesen, hogy hogyan kell az asztalnál viselkedni. Ha valaki mindent kanállal eszik, nem szólnak, mert nem tilos, bár felettébb szokatlan. Ha valaki az asztalnál hangoskodik, nem szólnak, de azért kifejezésre juttatják óvatosan, hogy zavarja őket a dolog. Ha valaki mindezek után jóízűen böffent is egyet, akkor ezt már minden bizonnyal egyik másik asztalszomszéd szóvá is teszi. Erre lehet persze azt válaszolni rátartian és pofátlanul, ártatlan szemeket meresztve, hogy miért, mi tiltja? – de nem célszerű, mindenképpen kiderült ugyanis, hogy az íratlan normákat az illető semmibe veszi. És, ha ezek után még szellent is egyet azon az alapon, hogy ezt sem tiltja a klub szabályzata, nem kell azon csodálkoznia, ha távozásra szólítják fel. Hangoskodhat, hogy ez összeesküvés, azért akarják eltávolítani, mert nem szeretik, handabandázhat mindenfélét arról, hogy ő ártatlan és csak azért hurcolják meg,mert élni mert a jogaival,  szuverén módon próbált meg viselkedni. Magában be kell látnia, hogy hülyére próbálta venni a klub tagságát, de ez végül egy ponton túl már nem ment.

Hát Orbán is így járt. Egy csomó dolog az uniós jogban nincs szabályozva, mert annyira evidens, hogy hozzá tartozik az Unió és a tagállamok normál működéséhez, hogy senkiben még csak fel sem vetődött ezek Uniós szabályozása. Senki még csak gondolni sem mert arra, hogy lesz majd valaki, aki megpróbálja a többit totál hülyének nézni és felrúgja ezeket az alapvető működéshez szükséges, de külön le nem fektetett szabályokat.
Mostmár az Unió is látja, hogy ezzel van dolga. Ahogy azt nagyon szemléletesen jellemezte Ungvári Tamás egy televíziós műsorban, ha egy oldatot túltöltenek akkor egy ponton annyira telítődik, hogy kicsap. Nos ez történt Magyarországgal is, meg jelesül magával Orbán Viktorral. Addig járt a korsó a kútra, mígnem eltörött. Szó sincs itt semmiféle összeesküvésről, szó sincs itt a magyarok bántásáról, szó sincs itt a magyar szuverenitás felszámolásáról. Arról van szó csupán, hogy betelt a pohár. Elunták Orbánt, mint embert, mint politikust, és elunták ezt a sunyi, a joghézagokat kihasználó politikát, ami ráadásul az együttműködés teljes tagadására épül, holott az EU éppen hogy az azonos elvek alapján szerveződött együttműködési közösség.

A másik csapda a szélsőjobbnak történő politizálás, aminek haszonélvezője egyértelműen a Jobbik lett, kárvallottja pedig az egész ország.

Szemben a hazai közírók többségével és a nyugati sajtó legtöbbjének és az uniós államok kormányköreinek és magának az Uniónak az elmúlt másfél évben hangoztatott következtetéseivel nekem az a sziklaszilárd meggyőződésem, hogy az úgynevezett gazdasági szabadságharcot Orbán azért találta ki, hogy ne lehessen gazdaságilag rákényszeríteni az egypártrendszer kiépítését szolgáló állami és jogi berendezkedés felülvizsgálatára. Ezért nyitott a kommunista Kína felé, azt nyíltan Magyarország szövetségesének nevezve, ezért kereste Szaúd Arábia kegyeit, ahol az emberi jogok és szabadságok kevesebbet érnek, mint egy légypiszok az üvegen.

De nem sikerült neki és most hazánk csődje és/vagy az ő hatalma  a tét.

Nekünk demokratáknak a hogyan tovább kérdésében ezt kell szem előtt tartanunk, és fel kell készülnünk arra az esetre is, hogy a hatalma érdekében – esetleg – inkább az államcsődöt választja. De azt is látnunk kell, hogy, ha meghátrál, az is csak látszólagos lesz. Az elmúlt másfél év nem a véletlenek műve volt, azt Orbán magától fel nem adja még akkor sem, ha látszólag visszavonulót fúj. Ha így történik, még jobban kell figyelni, mert akkor máshonnan fog támadást indítani a hatalom ismételt totális visszaszerzéséért.

Egyebek mellett épp ez a tény szól legnyomatékosabban amellett, hogy mihamarabb  létre kell hozni az Új Ellenzéki Kerekasztalt.

Kategória: Politika | Címke: , , , , , , | 3 hozzászólás

Kérés Orbán Viktorhoz!

Szerző: Dr. Varga Béla - 2012. január 9. hétfő

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Vége! Lássa be, hogy vége. Nem sikerült. Pontosan érteni vélem Önt, de már túlságosan magas az ár! Értem én, hogy Ön az egész életét arra tette fel, hogy Magyarország – és sajnálatos módon nem a Magyar Köztársaság – miniszterelnöke legyen. Talán reménykedik abban, hogy ezen a téren is tovább léphet és egyszerűen, sallang mentesen csal első számú vezető lesz az Ön hivatalának a neve. De már nem.  Lássa be! Ez már nem lesz lehetséges. Ez az Ön  „világújító kísérlete”, ez az átépítés sikerült ugyan, de látnia kell, hogy nagyon magas lett az ár.

Tudom, hogy bizony jól el volt az képzelve, hogy lecserélik az alkotmányt és átszervezés és újjáépítés címén létrehoznak egy olyan „centrális politikai erőteret”, amiben az állam minden funkciója egy párt, a PÁRT, és jelesül az Ön kezében összpontosul. Ráadásul egy nem is akármilyen, hanem a gazdasági erőforrásokat az eddiginél sokkal jobban központosító, azt egyre nagyobb méretekben kisajátító, tehát egy minden eddiginél erősebb, amolyan Kádár rendszer szintet közelíteni akaró erősségű állam funkcióinak centralizálásáról van szó. Mindezt a hatékonyság és a rend nevében. Jó hívószavak, az emberek egy jelentős részének tetszett is, nem is szóltak nagyon sokáig semmit sem.
A rendre, a biztonságra való hivatkozással el lehetett nagyon sokak előtt, nagyon sokáig fedni, hogy miről is van szó.
A totális diktatúra ismételt kiépítéséről a parlamentáris demokrácia kulisszái mögött.
Igen, Ön Miniszterelnök Úr nagyon jól számított, amikor arra építette a politikáját, hogy az emberek nem elég tudatosak ebben az országban. Valóban, az embereknek nem sok tapasztalata van a szabadságról hazánkban. És bizony a magyarok többségének nem azt hozta a piacgazdaság és az ennek megfelelő parlamentáris, plurális demokrácia, amit várt tőle. A rendszerváltáskor helyzetbe került új politikai elit nagyon gyorsan éppoly romlottá vált, mint az önmaga szörnyű súlya alatt összeroppanó kommunista – a létező szocializmust építő – rendszerek pártelitje. És sajnos a magyaroknak semmilyen tapasztalatuk nem volt és ma sincs a szabadságról, az esélyegyenlőségről, a jogegyenlőségről, az emberi és állampolgári szabadságjogokról, általában a demokráciáról, sem mindezek tényleges jelentőségéről és hasznáról. Hogy is lehetne, hisz egész történelmük során mindig rabságban éltek, legtöbbször azonban nem idegen elnyomás alatt, amint azt a magyar történelemoktatás mind a mai napig sommásan állítja, (hamisítja?), hanem a saját uralkodó osztályuk, a saját nemesi rendjeik (főnemesi, köznemesi) elnyomása alatt. E hagyomány élt virulensen tovább a Dualizmus hanyatló szakaszában (az 1890–es évek közepétől 1918–ig), majd a Horthy rendszerben, és a Rákosi és Kádár rendszerekben is.

Miniszterelnök Úr!

Jó gondolat volt erre a hagyományra támaszkodva, 8 év ellenzéki politikát erre a társadalmi attitűdre felépíteni. Mármint politikailag, uralmi-hatalmi szempontból. Morálisan, a társadalom tudatának és mentális állapotának a szempontjából inkább nem értékelném, mert elragadnának az indulatok, márpedig, most tény– és tárgyszerűségre van szükség.

Tehát uralmi szempontból jó elgondolás volt annak a hamis illúziónak a keltése, hogy az erős állam meg tudja védeni a polgárait és kenyeret tud adni neki, cserébe azonban – a rend megteremtése kedvéért – el kell tekintetni a csak zűrzavart és szenvedést, no meg a hatalom folyamatos korrupcióját hozó – melyet sikerült a szocialisták tulajdonságának beállítani, holott, a rendszerváltást követően színre lépett teljes politikai elit ebben nagyon is egységesnek mutatkozott – liberális parlamentáris demokráciától. Továbbá az is, hogy sikerült ezen az alapon a teljes magyar társadalmat hiszterizálni és tőke– és liberalizmus ellenessé tenni. Jól jött ehhez a politikához a 2008. őszén kitört hitelválság, ami lehetőséget adott egyrészt  további kellő hangulatkeltésre a bankokkal és általában a pénzvilággal szemben, másrészt alkalmat adott a Nyugat alkonyáról, a liberális parlamentáris demokrácia válságáról vizionálásra és az emberek bizonytalanságérzetének a fokozására.

Igen Miniszterelnök Úr! Sikerült. Az ország úgy hullott az ölébe, mint egy érett alma. A választásokon nagyon sok hívet sikerült megszereznie ezzel a  politikával. A történelmi sérelmek és attitűdök kellően ügyes felélesztésével és kihasználásával, a nemzetközi válság hatásainak a magyar kormány tehetetlenségévé transzformálásával, továbbá a korrupció megfelelően egyoldalú tálalásával, a hamis biztonság ígéretével, sok szavazóra tett szert. Valóban! Kellően sok, a szavazókörökben megjelent olyan szavazója lett Miniszterelnök Úr, akik Önre fogadtak a szocialistákkal szemben. Vagy, ha nem is Önre, de nem volt más – vagy, ha igen, abban még kevesebb köszönet volt, mint az Ön hatalomra kerülésében –  és így Ön valóban  az ország teljhatalmú urává lett.

Csakhogy Miniszterelnök Úr Ön hazudott. Természetesen nem abban, hogy egy „centrális politikai erőteret” kíván kiépíteni, az „áldatlan”, sehová nem vezető „értékviták”–nak a politikából történő száműzésével, bár kifejezetten erre sem utalt soha, a zárt körben elmondott kötcsei beszédét leszámítva, hanem abban, hogy cserébe az embereknek biztonságot, megélhetést és nyugalmat ad.
Ön Miniszterelnök Úr, azonnal, késlekedés nélkül hozzálátott az egyeduralom kiépítéséhez, a polgári, liberális, parlamentáris demokrácia lebontásához, a sehová sem vezető „értékviták” felszámolásához,  a Köztársaság lerombolásához, ebben nem is volt semmi hiba, ugyanakkor viszont – nagyon is tudatosan – nem tett semmit azon ígéret és sugallt remények teljesítésére, amelyek a nagy tömegek létbiztonságáról szóltak és amivel  teljhatalmú uralomhoz vezető választási győzelmet szerezhetett. Sőt éppen ellenkezőleg. Gazdasági intézkedései is mind abba az irányba mutattak, hogy kedvezményezzen egy, az Ön által kijelölt új elitnek és létrehozzon milliók kárára ezen új elit tagjai számára egy kedvezőbb gazdasági–társadalmi pozíciót.
De még ez sem lett volna baj, de mindeközben Ön Miniszterelnök Úr még hülyének is nézte az embereket. Csakhogy a magyarok nem hülyék, amiképpen más nemzetek sem azok. Lemondtak a szabadságról, de valamiért cserébe, amit Ön nem hogy nem teljesített, de kifejezetten ezzel ellentétes politikába kezdett. Azzal a vak hittel, hogy amiképpen eddig, úgy ezután is átverheti az embereket.
Túlságosan bízott abban, hogy elegendő lesz a társadalmi nyilvánosságot megszereznie, a szólás szabadságát szinte csak az internetre korlátoznia – na, azért oda is szerette volna betenni a lábát, de ez azért már heves nemzetközi ellenállásba ütközött, tehát egyelőre erről a tervéről letett – és az embereknek azt zsolozsmáznia rádión, tévén, nyomtatott sajtón, minden lehetséges fórumon keresztül, hogy minden nagyon szép és jó, most jött el az aranykor, a bajok, ha vannak, a szocialisták bűne  stb., de az emberek mindezek ellenére is, ha lassan is, de egyre tömegesebben mégis rájönnek, hogy nagyon keményen lenézve őket hülyének vannak nézve és nagyon, de nagyon át lettek verve.
Talán kevesebb hatalmi arrogancia, a szóvivők empatikusabb viselkedése – tudom nehéz ilyeneket találni, hisz a Fidesz káderképzőibe éppen az ellenkező fajtát keresték kiképzésre, mert azt gondolták, hogy a pofátlanság, az arrogancia  a kifizetődőbb. Ez volt 20 éven át a politikai tapasztalatuk, úgy vélték – sajnos nem is alaptalanul – hogy ez sikereik forrása,  nem is tudtak tehát másban gondolkodni beleértve Önt is Miniszterelnök Úr! Ez a mindenkit negligáló stílus akkor sem lenne szerintem túl szimpatikus és ennélfogva sikeres, ha egyébként az Ön kormányzása a totális diktatúra elemeinek a felállításán kívül valamiben is kézzel fogható sikert tudott volna felmutatni. De így egyre nagyobb tömegek számára – akik a mindennapjaikban egyre erőteljesebben érzékelik a kormányzás teljes sikertelenségét, illetőleg rájuk nézve tudatosan és kifejezetten káros voltát – válik nyilvánvalóvá, hogy ez a kommunikációs stílus azt fejezi ki, ami valójában: mindenkit, mindenkor hülyének néznek és ez – minél inkább fordul rosszra vagy rosszabbra minél több ember sorsa – annál inkább lesz egyre bántóbb, kiábrándítóbb, eredménytelenebb, sőt egyenesen kontraproduktív.

Higgye el Miniszterelnök Úr, már e hazában is egyre többen látnak át az Ön egyre képtelenebb és minél képtelenebb  annál pofátlanabb és ennélfogva egyre lekezelőbbnek érzett, egyre lenézőbb hazugságain. Ugyanis Miniszterelnök Úr. Amíg ez a nép megkapja, amit ígértek neki, addig hagyja magát zsongítani mindenféle bül–bül beszédtől. De, ha nem teljesülnek azok az illúziói, amiket a hatalom megnyerése érdekében keltettek benne, úgy egyre idegesebben reagál és egyre inkább átlátja, hogy csak ámítják, mintha kisgyerek volna. És persze történelmi fejlődése elmaradottsága miatt valóban nagyon sok  mindenben kiskorú ez a nép. De, Miniszterelnök Úr! Korántsem olyan sok mindenben, mint ahogyan Ön azt végtelen elbizakodottságában képzeli és reméli.
Miniszterelnök Úr! Ön valamiért azt képzeli magáról, hogy Önnek mindent mindenkor el fognak hinni ezután is, csak azért, mert eddig hittek Önnek? Tényleg azt képzeli magáról, hogy olyan delejes erővel bír, amivel bármit meg tud etetni az emberekkel? Úgy vélem, valóban ezt hiszi. De ez bizony nincs így és ez jelenti az Ön számára a véget Miniszterelnök Úr. Ön a saját elbizakodottságának, önmaga csodálatának, nárcisztikus szeretetének a foglyává vált és emiatt nem látja, hogy lassan már csak a talpnyalói meg azok az elvakultak vannak Ön mellett, akik Istent vagy Jézust Önnel váltották fel.

És ez csak rosszabb lesz Miniszterelnök Úr!

Ugyanis Ön nem csak az embereket, hanem a mechanizmusokat is befolyásolhatónak hiszi pusztán hazug állítások hangoztatásával, valamiféle ráolvasással. Csakhogy a piacok résztvevői, az oly nagyon lenézett Nyugat képviselői még kevésbé alkalmasak az Ön hazug szóvirágainak a befogadására. Immúnisak, és immunitásuk forrása a polgári demokrácia és a piacgazdaság. A folyamatok nem befolyásolhatóak szómágiákkal. Ön nyugodtan hazudhatja a teljesen kisajátított nyilvánosságban, hogy a bankoknak ideje visszafizetni mindazt, amit az államtól kaptak. Ön is tudja, a bankok is tudják, hogy Ön hazudik. A magyar állam semmit nem adott a bankoknak. De ez mindegy is. Ön sikernek könyveli el, hogy ezzel a hazugsággal elámította az embereket. Csakhogy a piacok nem politikusi hazugságok mentén működnek, hanem a gazdaság törvényszerűségeinek engedelmeskedve. Azok pedig azt mondják ezeknek a piaci szereplőknek, hogy, ha az állam önkényesen akármikor, akármekkora forrásokat vonhat el tőlük, akkor az ilyen állammal rendelkező országban nem szabad befektetni. Mondhat Ön ezek után álújságíróknak, áltudósítóknak bárhol bármit eltagadhat, minden tényt és igazságot kedve szerint elferdíthet, a piac viselkedése ettől nem fog megváltozni. Mert a tettei ezzel ellentétesek. És a piac, a Nyugat a tetteit figyeli Miniszterelnök Úr – ahogy volt szíves kérni is őket erre – nem pedig a szavaira, amiről Ön állította, hogy nem számítanak.

És ugyanez vonatkozik a Nyugat intézményeire, illetőleg képviselőire is. Ön megpróbálta, megpróbálja  őket is hülyének nézni, de ez már egyre kevésbé megy, Önnek már a saját pártcsaládjában sem hisznek többé.
Ugyanis egyenként sem felelnek meg az Ön által hozott „törvények”, az Ön alaptörvénye, és az ennek végrehajtására szolgáló, a párt és az Ön teljhatalmát kiteljesítő és tartósító törvényei a polgári demokrácia 300 év alatt kifejlődött intézményrendszerének és elveinek. De együttesen szépen kiadják – a vakokat leszámítva – egy PÁRTÁLLAM KÉPÉT. És ezt ott Nyugaton is egyre többen látják, azt hiszem helyesebb, ha azt mondom, hogy látja már mindenki. És Ön vagy lakájai kiragadhatnak teljes nyugalommal egy–egy mondatot egy–egy kifogásolt törvényben és mondhatják, hogy ez ugyanígy meg van itt vagy ott, más EU tagállam törvényében. De ezzel csak azt érik el, hogy egyre inkább felbőszítik partnereiket, mert nyilvánvaló, hogy összefüggéseiből kiragadott mondattöredékek idézgetése csak azt szolgálja, hogy őket is teljesen hülyére vegyék.

Miniszterelnök Úr! Vége! Be kell látnia, hogy Önt már mindenki csalónak és hazugnak tartja, aki sietve kiépítette saját diktatúráját felszámolva teljesen a jogállamot. Nos ők ott Nyugaton így látják. És ez ellen Ön nem tud tenni semmit.
A bizalom végképp oda és a bizalom a nemzetközi együttműködés és a gazdasági folyamatok alapja. A bizalmat meg a jogállam garanciáival lehet erősíteni. Ha Ön ezeket a garanciákat kikapcsolja, hiába mondja azt, hogy az Ön szava legyen elég, hogy a garanciák hiányában is minden demokratikusan, jogállamszerűen fog működni,  mindig vissza fognak kérdezni: ha nem akarja a garanciák hiányában a hatalmát érvényesíteni, akkor miért kellett a garanciákat eltörölni?
És Miniszterelnök Úr erre nem tud Ön meggyőző választ adni, mert nincs is meggyőző válasz.
Ha valaki a hatalmat megkötő intézményeket kikapcsolja, mondhat bármit, nyilvánvalóan azért tette, mert totálisabban akar hatalmat gyakorolni. Ha nem így lenne, nem tette volna. Ilyen egyszerűen működnek a dolgok Miniszterelnök Úr!
És papolhat erről amit csak akar, a helyzet egyre rosszabb lesz.

Christine Lagarde az IMF igazgatója azt nyilatkozta, hogy bízik benne, hogy a magyar hatóságok hajlanak majd arra, hogy a törvényeket összhangba hozzák az európai joggal. Szó szerint azt mondta: „Nem vagyunk elégedettek, nem kötünk kompromisszumot és mi nem állunk fel az asztaltól”.

Az új jegybanktörvény miatt – amit még annak elfogadása előtt kritika tárgyává tett az Unió, és Barroso bizottsági elnök levélben is kifejezetten kérte, hogy tekintsenek el a törvény meghozatalától, de Ön Miniszterelnök Úr nem tudott leállni, nem tudta elviselni, hogy a jegybank még egy kis ideig független legyen az Ön hatalmától – az EU Bizottság kötelezettszegési eljárás megindításáét fontolgatja Magyarország ellen, amire még nem volt példa az EU történetében.

Az Európai  Néppárt vezetése – az a Wilfried Martens, akinek lojalitása Önhöz akkora volt, ami bennem már sokszor azt a gyanút keltette, hogy nincs ítélőképessége teljes birtokában –  pénteken először szólalt meg. “Szükségtelen is mondani, hogy a Néppárt támogatni fogja az Európai Bizottság azon ajánlásait, amelyek biztosítják, hogy Magyarország teljes mértékben megfeleljen az európai uniós jognak” – írták. Ez tehát azt jelenti, hogy már az Európai Néppárt is elhatárolódik Öntől és mindattól, amit képvisel Miniszterelnök Úr!

De azt is hallani mindenféle forrásból, hogy Önök ott a Fideszben még ebben a helyzetben is taktikázgatnak, játszogatnak, mintha még mindig semmi tétje az Önök jólétén kívül a dolgoknak nem lenne. Amint innen–onnan hallani lehet Ön és lakájai úgy vélik, hogy  az Európa Tanácsban valószínűleg “többször is meggondolják” majd, hogy milyen álláspontot alakítsanak ki Magyarországgal szemben, milyen szankciókat alkalmazzanak, hiszen, ha Magyarországot szankcionálják, azaz elvonnak uniós pénzeket, vagy felfüggesztik a szavazati jogát,  az precedensértékű lehet, azaz a jövőben  más tagországgal szemben is előfordulhat. De miért kellene ezeknek az uraknak ott ettől félniük? Ők nem építenek ki diktatúrát, miközben mindenki pofájába hazudják, hogy az önmagát túlélt Nyugat elavult rendszere helyett új demokráciát építenek?
Ez az okoskodás tehát ott az Önök köreiben Miniszterelnök Úr halálos és hihetetlenül felelőtlen, ami azért meglepő, mert Önök már nem egyetemi hallgató, kollégista  kölykök, hanem ennek az országnak a mindenható vezetői. Mégis úgy viselkednek, úgy taktikázgatnak, mintha ez az egész csak egy játék lenne, holott éppen egy egész ország megy rá!

Ön Miniszterelnök Úr a pénteki nyilatkozatában egyenesen azt állította, hogy az Európai Bizottságnak konkrétumokkal kell előállnia, és várják az Uniótól azokat a kifogásokat, amelyek szerint az év végén elfogadott jegybanktörvény a közösségi jogba ütközik. „Egyelőre ilyen észrevétel nem érkezett.” – mondta Ön, de hát nyilvánvaló, hogy már réges–régen nem erről, azaz nem csak erről van szó.

A legnagyobb liberális brit napilap az Independent azt írja, hogy Magyarország visszalép a demokráciától. Orbán Viktor a kétharmados parlamenti többség révén “gyakorlatilag azt csinál, amit akar”. Úgy tűnik azonban, hogy nem vonta le teljesen a tanulságait annak a történelmi mozgalomnak, amely megdöntötte a kelet-európai kommunista zsarnokságot.
A lap szerint a kormányfő arra hivatkozik, hogy befejezi az “1989-ben kezdődött forradalmat”, de jogalkotási csomagja súlyos károkat okozott a magyar demokráciának.
Az igazságszolgáltatás, a jegybank és a média függetlenségének felszámolása, a Fidesz által az új választójogi törvényben kialakított választókerületek és a lojális pártemberek bebetonozása az állami, hatalmi kulcspozíciókba kilenc évre, a lap véleménye szerint mind azt jelzik, hogy Orbán a “tekintélyelvű ellenőrzés új korszakát” valósítja meg, azzal az indokkal, hogy a szocialisták 2008-ban majdnem tönkretették az országot. “A beteg azonban az alkalmazott gyógyszertől nem lett jobban, és Magyarország már a csőd tényleges kockázatával kénytelen szembenézni” – írja befejezésül a brit lap.
És oldalakon át lehetne sorolni mind a lapvéleményeket, mind a politikusi megnyilvánulásokat ezek gyakorlatilag uniszónóban ítélik el az Ön rendszerét Miniszterelnök Úr, manapság már minden egyes nap!
Mindez azt jelenti tehát Miniszterelnök Úr, hogy Önnek vége. Nem sikerült. Kérem lássa be. Persze az Ön kezében összpontosított és teljesen kontroll nélküli államhatalom felhasználásával fenntarthatja még ideig–óráig a hatalmát. Megrendezheti az Ön újraválasztását, akár nagyon nagy arányú győzelemmel is, ez mindig szokott sikerülni a diktátoroknak. De ettől ez az ország még egyre magányosabb, elszigeteltebb, nyomorultabb, szegényebb, megroppantabb lesz, és végül majd valamikor egy népharag Önt végül mégis elsöpri. És akkor Ön Miniszterelnök Úr valóban nem kerülheti  majd el a felelősségre vonást. Amire Majtényi professzor utalt az Ön hatalma – alaptörvénye –  elleni tüntetésen mondott a beszédében: „sokkal jobb sors egy demokratikus jogállam bukott miniszterelnökéé, mint egy tekintélyelvű országban a népharag által eltávolított nem legitim vezetőé és a bukott diktátoré.”  Ezek nagyon fontos és súlyos szavak.
Miniszterelnök Úr, ha továbbra is csak az Ön hatalmára lesz tekintettel, Önre ez a sors vár.

De addigra ez az ország már századokkal lesz lemaradva a világ mögött.

Miniszterelnök Úr!

Ha Önben van még egy cseppnyi hazaszeretet, akkor ezt feladja. Bármily édes is a fontos ember érzése, a hatalom íze, népe jövőjéért  lemond, és visszavonul ebül szerzett birtokainak valamelyikére.
És akkor hazánk, ez a mi kis országunk, ez a nép – önsorsrontó attitűdjei ellenére – mégsem vész el teljesen, ismét elindulhat az európai fejlődés útján, ismét elfoglalhatja helyét az európai népek közösségében.
Ha viszont Ön Miniszterelnök Úr marad, akkor erre az országra a teljes megroppanás, a teljes kiszolgáltatottság, a teljes elszegényedés, a végleges lemaradás, a teljes leszakadás vár.

Miniszterelnök Úr! Ön az akadálya a helyzet megoldásának. Ha van még hely a szívében  önmagán kívül e nép számára, akkor félreáll, és átadja a helyét olyan szakértői kormánynak, akiben ismét bízhatnak a politikai és gazdasági körök és akkor erre az országra, erre a népre nem a teljes lepusztulás vár.

Kérem Miniszterelnök Úr tegye meg ezt értünk, a hazájáért!

Kategória: Politika | Címke: , , , | 8 hozzászólás

Az államadósságról és a gazdasági szabadságharcról

Szerző: Dr. Varga Béla - 2012. január 4. szerda

Az Orbán kormánnyal szimpatizálók nagyon sokszor azzal érvelnek, hogy azért van szükség az ország „újjáépítésére”, „átszervezésére”, mert a Medgyessy kormány, Gyurcsány két kormánya, majd végül a Bajnai kormány olyan mértékű rombolást vitt végbe a gazdaságban, olyan mértékű államadósságot halmozott fel, amelyet a „szegény” Orbán kormány minden erőfeszítése ellenére sem tud csak hihetetlen társadalmi áldozatok árán ledolgozni, úgy, hogy közben még a külföld akadékoskodásával és folyamatos beavatkozási kísérleteivel is nap, mint nap meg kell küzdenie a kommunista múlt és a zűrzavaros elmúlt 22 év árnyaival való harcról nem is beszélve.

És igenis fontos, hogy az ország ne mások – a külföld, a nemzetközi tőke, Brüsszel (a sort folytatni is szokták, de én itt megállok az idézésben) – akarata és érdekei szerint működjön, hanem végre a magyarok akarata és érdekei szerint.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy aki egy olyan érdektagolt társadalomban, mint a magyar meg tud jelölni valamit, mint a magyarok érdekét, az ügyes ember, mert bizony ilyen a senki által nem fenyegetett nagy általánosságokon kívül bizony nincs!

Előre bocsátva, de ezúttal nem kifejtve: az Orbán kormányt – a folytatott tevékenysége alapján – legalább két síkon kell vizsgálni. Egyrészt vizsgálni lehet és kell is az úgynevezett „unortodox” gazdaságpolitikai elemeit, céljait és azok racionalitását, másrészt ettől elválasztva vizsgálni kell az Orbán kormány társadalompolitikáját, ide értve az ideológiáját, a szimbolikus politizálását, illetőleg a ténylegesen az államra, az államhatalomra, a politikai, gazdasági  rendszerre vonatkozó konkrét – és megítélésem szerint jól átgondolt és gondosan előre megtervezett forgatókönyv alapján hozott – intézkedéseit. A kettő egymástól nem független és ráadásul a gazdasági szabadságharc kilátásait és ennélfogva eredményességét a hatalompolitikai, társadalompolitikai intézkedések nagyban lerontják, ám én ebben az írásban most csak azzal az oly tetszetős érveléssel akarok foglakozni, mely szerint minden jelenlegi bajunk okozója a szocialista–szabaddemokrata kormányzás 8 éve, amely mind gazdaságilag, mind társadalmilag, mind pedig mentálisan oly mértékben roncsolta hazánkat és a magyar népet, melyek szinte emberfeletti kormányzati  munka árán sem számolható fel egyik napról a másikra.

Hát akkor nézzük nagyon röviden át, hogy hogyan is alakult a magyar államadósság 2000 és 2011. között:

Az államadósság abból keletkezik, hogy az állam rendszeresen többet költ a bevételeinél és ezt a hiányt hitelekből kell finanszíroznia, mely hiteleknek kisebb-nagyobb kamatterhei is vannak attól függően, hogy a nemzetközi hitelminősítők  az országot milyen kockázati csoportba sorolják, illetőleg, hogy a pénzpiacok milyen kamatterhek mellett hajlandóak lejegyezni az állam által a költségvetés finanszírozására kibocsátott értékpapírokat.

Az államadósság alakulása 2000–től 2010–ig az alábbi volt:

2000.                                                   55,2 %

2001.                                                   53,1 %

2002.                                                   55,6 %

2003.                                                   58,0 %

2004.                                                   59,3 %

2005.                                                   61,7 %

2006.                                                   65,6 %

2007.                                                   66,2 %

2008.                                                   73,0 %

2009.                                                   80,0 %

2010.                                                   82,5 %

A fenti 2010–es értéknél két alkalommal volt magasabb az államadósság. Az egyik eset a Bokros-csomag 1995. március 22–i bejelentését közvetlenül megelőző állapot volt, ekkor a magyar bruttó államadósság a GDP 85,9%-át érte el.  A második eset napjainkban van. Magyarország GDP–ben mért államadóssága az MNB 2012. január 2–án megjelent jelentése szerint  82,6%-os, holott elköltött  a kormány több, mint 2000 milliárd forintot a csökkentésére, mégis ugyanakkora, mint amikor Bajnai kormány a hatalmat átadta.

Erről a jelentésről nyilatkozta a mindenhez értő Selmeczi Gabriella, hogy teljesen szakmaiatlan, de, hogy miért és mennyiben és egyáltalán, arra már nem sok szót – semmit! – nem vesztegetett.

Szíjjártó Péter pedig január 3–án gyorsan beszaladt a televíziójuk – MTV – reggeli műsorába és a „műsorvezetőtől” egyáltalán nem zavartatva harsogta bele a nézők képébe, hogy az államadósság csökkent, már csak 74%-os és ezt mindenki láthatja, mindenki tudhatja, mindenki – figyelem – érezheti a saját életében!!!

Nem az az elképesztő, hogy Szíjjártó ezt mondja, hisz nagy valószínűséggel ez a fiatalember is, akárcsak a főnöke, szociopata, ami azt jelenti, hogy nem ismer szabályokat, azokat folyamatosan a saját igényei szerint alakítja, nincs sem norma-, sem moralitásérzéke. Tehát röviden. Ez a fiatalember nagy valószínűséggel már évtizedek óta nem mond igazat. De ez fel sem tűnik neki. Ami viszont kétségbeejtő, hogy még mindig vannak, akik ezt elhiszik.

1995 márciusában a Bokros csomag a fizetésképtelenség határán álló Magyarországot visszahúzta az államcsőd szakadékának a széléről. A csomag által elért államháztartási konszolidációt követő években a magyar kormányok évről-évre magas, 6-8%-os költségvetési hiánnyal tervezték az éves költségvetéseket. Az átlagos 4%-os gazdasági növekedés ebben az időszakban sem fedezte a kiadásokat, a hiányt az állam továbbra is hitelekből volt kénytelen finanszírozni, emiatt a 2000-es évektől  ismét jelentősen növekedni kezdett az államadósság mértéke. 2006–tól a második Gyurcsány kormány már faragni igyekezett  az adósságon – ez szinte jelentéktelen mértékben, de sikerült is – ám a jelentősebb kiadáscsökkentő programok bevezetését – egészségügyi reform, felsőoktatási reform, a MÁV kiadásainak a csökkentése a szárnyvonalak bezárásával, stb, stb. – a Fidesz hihetetlen erőket mozgósítva, hatásos szociális demagógiával, majd az AB akkori elnökének aktív kollaborálásával megrendezett úgynevezett szociális népszavazásokkal sikeresen blokkolta.

Az eladósodás növekedéséből befolyt jövedelemtöbblet különösen a társadalmi juttatásokban részesülő háztartásokhoz (mindenekelőtt a nyugdíjasokhoz), a közszférában foglalkoztatottakhoz, az úthálózat építéséhez, a gázár- és lakástámogatások kedvezményezettjeihez, valamint adócsökkentések formájában az adófizetők széles köréhez került, ugyanakkor viszont az  önkormányzatoknál (2006-tól túlnyomó többségük fideszes vezetésű volt) is érzékelhető mértékű kölcsön felhasználás történt.

2008–ban az állam-adósságráta 80 százalékra emelkedett. Ez alapvetően a világgazdasági válság miatt következett be, miután a világgazdaságban szinte egyik napról a másikra radikális, szinte a nullához közelítő szabad pénzeszköz csökkenés következett be, ami a forintot és a magyar gazdaságot rendkívüli mértékben érintette.  A GDP a hitelválság miatt nagy mértékben  visszaesett ugyanakkor a GDP százalékában megadott államadósság azonnal közel 10%-ot romlott. Gyurcsány körülbelül három hét alatt megszerezte az IMF-EU párostól azt a készenléti hitelt, ami nélkül Magyarország is nagyon komoly hitelválságba – esetleg csődbe – került volna.  A tény, hogy Magyarország a hitelvilágválság kellős közepén három hét alatt nagyon kedvező – 5%-os – kamatozású, 25 milliárd dolláros giga IMF-EU-Világbank hitelhez jutott önmagában is mutatja, hogy Gyurcsány – szemben a jelenlegi miniszterelnökkel – mekkora bizalmat élvezett. A tény azonban tény. Három hét egy olyan világban, ahol nagyon hirtelen minden szabad pénzeszköz eltűnt, rendkívül rövid idő.

Mint tudjuk, végül sem a Gyurcsány, sem a Bajnai kormány nem is használta fel a teljes hitelkeretet.

De térjünk vissza  jelenhez. Barroso, majd Hillary Clinton levelét megírta a múlt év decemberében, közvetlenül azt követően, hogy az IMF-EU küldöttség a tárgyalásokat a magyar féllel megszakította. Mindkét személyiség olyan szervezet vagy állam nevében írt, amelyek szövetségi rendszeréhez Magyarország önként csatlakozott. Mind az EU-hoz, mind a NATO-hoz való csatlakozásunkkor vállaltuk, hogy az ezekben a szerződésekben foglalt alapelveket megtartjuk és folyamatosan belső jogrendünkben is alkalmazzuk. Barroso és Clinton csak annyit kért, hogy Magyarország mutassa meg, hogy kész ezeknek az alapelveknek a betartására, kész arra, hogy bizonyítékát adja annak, hogy nem akar totális pártdiktatúrát – személyi diktatúrát – kiépíteni.

És itt értem el az írás elején már említett az Orbán kormány társadalompolitikai, hatalompolitikai lépéseihez. Orbán cokit mutatott a Nyugatnak és elfogadtatta parlamentjével, lakájaival mind a jegybank törvényt, mind az úgynevezett stabilizációs törvényt.

Magyarország végképp szövetséges és barát nélkül maradt. Ilyen magányos ország nincs több a fejlett világban. Orbán Viktor persona non grata lett, nem kívánatos személy sehol sem. Senki nem hisz már neki, mindenki átlát rajta. Mindenki látja, hogy semmilyen szabályt nem fogad el, viszont hatalomra kerülése óta valójában rendeleti úton kormányoz. Pro form törvényeket alkot ugyan a parlament, de ezek a „normák” nem ott születnek, senkivel megvitatva nincsenek, semmilyen Orbánon kívüli szempont megalkotásuk során nincs figyelembe véve, kizárólag Orbán és legszűkebb – a nyilvánosság előtt nem is ismert, mert ott semmilyen módon nem szereplő, nem megmutatkozó – kabinetje érdekei szerint szerkesztik meg őket és szavaztatják meg a mamelukokkal, a 263 – gyakorlatilag vagy eszement vagy nagyon ostoba, vagy nagyon gazember – képviselőjükkel.

Nos, innentől fogva nincs az az ország és nincs az a piac, ami megbízhatna a magyarországi folyamatokban. Márpedig ha nem bíznak, akkor bizony sem a pénzüket nem hozzák ide be, sem a még Orbán által el nem vett hasznukat nem tartják itt fejlesztések formájában.

Európa közepén manapság ország nem működhet hatékonyan, ha nincsenek barátai, nincsenek közeli szövetségesei.

Tehát a demokrácia, a jogállam nem csak azért követelmény a Nyugat számára, mert ez elvi kérdés, és úgy vélik, hogy, ha valaki bekéredzkedett ezekbe a klubokba, akkor be is kell tartania  azok szabályait.  A polgári demokrácia – az elvi kérdéseken túl – ugyanakkor nagyon komoly garanciális kérdés is, azaz annak a garanciája, hogy egy hatalom nem tud önkényesen viselkedni, azaz a befektetések biztonságban vannak. A mai magyarországi helyzet már messze, messze nem ilyen. Ha egy befektető attól tarthat nagyon komolyan és megalapozottan, hogy Orbán és 263 lakája bármikor ráteheti befektetésére az államhatalom felhasználásával a kezét vagy, ha polgári jogi vitája támad az állammal vagy helyi szerveivel, akkor megfenyegethetik azzal, hogy a vitát törvénnyel fogják lezárni – lásd Lázár János fenyegetését az Erste Bank felé – vagy nem bízhat a magyar bíróságok függetlenségében, miután egyetlen ember dönthet önkényesen az eljáró bíróságról és bíróról,  amely bizalmatlanságot csak erősíti az a tény, hogy a választott bírósági eljárásokat az állam bizonyos szerződései vonatkozásában törvénnyel ki is zárták, vajon miért? – kérdezheti a leendő befektető és már nem is leendő befektető.

És ha ez a bizalom megrendül, akkor bizony bekövetkezik mindaz, amit ma, azaz 2012. január 4-én tapasztalhatunk. A forint történelmi mélypontra zuhant. A nemzetközi kereskedésben 320,-Ft-ot is adtak 1 Euróért, sőt a délután folyamán már a 321Ft/Euró ár is előfordult. A magyar állampapír hozamok is rekordokat döntögetnek, meghaladják a 10%-ot, azaz a 10 éves referenciahozam már 10,28%-nál jár. Ezt a rendkívül magas hozamot Magyarország a legfényesebb korszakaiban sem tudta volna kitermelni, de most, hogy elemzők szerint a 2012-es évben Magyarországon recesszió lesz – egyesek már 1,5-2%-os GDP visszaesést jósolnak – ez pláne lehetetlen.  És sajnos – attól tartok – hogy lesz ez még sokkal rosszabb is, ha a befektetők is, meg a hazai megtakarítások is pánikszerűen menekülni kezdenek majd ebből az országból.

Csakis az államcsőd néz ki reális lehetőségként!

Tehát nem igaz – már hányadszorra nem??? – Orbán Viktor azon kijelentése, hogy Magyarország képes magát a nemzetközi pénzpiacról finanszírozni. Már rövid távon sem tudja a növekvő kamatterheket és a 2012-ben esedékessé váló majd 4000 milliárd forintnyi tőketartozást megfizetni.  Az ország kockázati felár pedig a mai napon elérte, sőt kis mértékben még meg is haladta a 700 bázispontot. Ilyen rossz a rendszerváltás óta még soha nem volt! Az ország bóvli kategóriában van, és a gazdasági összeomlás szélén áll.

Ez bizony nem a szocialisták 8 évi kormányzása, hanem az Orbán kormány teljes nemzetközi bizalomvesztése miatt következett be.

Tehát kedves Barátaim, még akik hisztek Orbán Viktorban és az ő úgynevezett függetlenségi harcában. Ideje, hogy felnyíljon a szemetek és meglássátok végre a szemfényvesztőt, aki Magyarországot, a mi hazánkat, mindannyiunk hazáját a saját és a senki által nem ismert szűk körű kabinetje játszóterének használja.

Játszik mindannyiunk életével, létbiztonságával, jövőjével, sőt most már a gyerekeink és unokáink jövőjével is.

Kedves jobboldali Barátaim. Be kellene végre látnotok, hogy hazánk nem rendelkezik semmi olyasmivel, amire a világnak múlhatatlanul szüksége lenne. Szerettek eljátszani a gondolattal, hogy a tőke – főleg ha külföldi (csak halkan jegyzem meg, hogy a magyarnak hitt tőke is külföldi, a világ, a világgazdaság  már csak ilyen: globális) – meg akarja szerezni ezt az igen ígéretes – az alapvető élelmiszerek tekintetében 10 milliós, másban viszont csak pár milliós – magyar piacot, mindenki erre a kis országra, erre a szinte jelentéktelen, mert egyébként is egyre zsugorodó piacra fenekedik, de közben egyetlen egy dolgot sem tudtok mondani, ami innen bárkinek is kellhet.

Kedves jobboldali Barátaim! Be kellene már végre látni, hogy mindez  nem igaz, csak önáltatás, az a mákony, amit a vezér, hogy hatalmát fenntarthassa a fejetekbe csepegtetett.

De nem kell nekem hinnetek. Gondolkodó emberek vagytok, járjatok magatok a végére.

Amíg még megtehetitek, amíg még megtehetjük.

Kategória: Politika | Címke: , , , , , , , | 7 hozzászólás