Utóbb az EU a sajtószabadsággal kapcsolatos néhány nemzetközi előírásba kapaszkodva négy – a törvény lényegét egyébként nem érintő – kérdésben elérte, hogy a magyar kormány változtasson a törvényen, majd az AB is – csalódást okozva a Kedves Vezetőnek, aki oly gondosan bővítette ki az AB személyi állományát – talált alkotmányellenes rendelkezést. Az AB egyebek mellett alkotmányellenesnek találta, hogy a médiatörvények közül elsőként elfogadott, sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény (az úgynevezett médiaalkotmány) egyforma, számon kérhető előírásokat fogalmazott meg az elektronikus médiára és az írott (vagyis nyomtatott vagy internetes) sajtóra, pedig különbséget kell tenni a különböző médiatípusok közt. Kifogásolta az AB azt is, hogy a médiaalkotmány túlságosan szélesen értelmezhető szabályát, mely szerint az újságírókat “kivételesen indokolt esetben” forrásaik felfedésére lehetett kötelezni, és a forrásvédelem nem vonatkozik az államtitkot kiadó forrásokra.

Az AB kifogásolta a médiatörvénnyel létrehozott a Média- és Hírközlési Biztos intézményét is, mert az lényegében hatóságként felügyelhette a sajtót, miközben a törvény gondosan kerülte a hatóságként meghatározását és formális jogköröket sem rendelt az intézményhez, ennek ellenére  mégis  hatósági felügyeleti jogkörökkel volt felruházva.

A kormány szerette volna ez ügyben is az időt húzni, ezért Navracsics  miniszter márciusban kérte az AB–t, hogy értelmezze saját határozatát. Ezt az AB elutasította, így érvényben maradt a módosításra nyitvaálló május 31–i határidő, amire tekintettel a kormány kénytelen volt a médiatörvény módosítására vonatkozó javaslatát a parlament elé terjeszteni. De egyúttal élt a tavaly decemberben elfogadott házszabály–módosítás adta sürgősségi eljárás lehetőségével, azaz a beterjesztett javaslatot  egy plenáris vitát   követően  el lehet fogadni.

De most nem is az alapjavaslat az érdekes, hanem az a kormányzati demokrácia felfogás, ami a törvényjavaslattal együtt megvalósított törvénymódosításokban jelenik meg előttünk a maga teljesen pőre valóságában.

Lássuk nagyon röviden, hogy mi is történt valójában.

Először hétfőn éjjel Szabó Csaba fideszes képviselő – nem mellesleg Hollóháza polgármestere –  nyújtott be módosító indítványt  a médiatörvényhez, majd ehhez egy kapcsolódó módosító indítványt Menczer Erzsébet – szintén fideszes képviselő. Az eredeti módosítót végül Szabó Csaba visszavonta, miután maga sem bírta már tovább azt a szánalmas komédiát, amit el kellett játszania – nyílván nem önszántából –  a média különböző képviselőinek a faggatása során, amikor jól láthatóan kiderült, hogy halvány fogalma sincs a neve alatt futó indítvány tartalmáról, sőt valóságos céljáról se. A honatya úgy döntött, hogy mielőtt végképp köznevetség tárgyává lesz, visszavonja a javaslatát, annál is inkább, mert a Fidesz boszorkánykonyha szakácsai Meczer Erzsébetet felhasználva egy még durvább módosítót terjesztettek be, ami a Szabó féle módosító visszavonásával önálló módosító indítványként továbbra is a „porondon” maradt.

Az egész Szabó Csaba ügy azért elgondolkodtatott már megint arról, hogy hol a határa az emberi tisztességnek? A Fidesz frakcióban ezek a határok a beláthatatlan messzeségben vannak.

Szabó Csaba indítványa arról szólt, hogy ha egy tévé, rádióadó a korábbi médiatörvény alapján frekvenciapályázaton már nyert frekvenciát, de a médiahatóság még – közelebbről meg nem jelölt okra tekintettel, avagy akár önkényesen, ok nélkül is – nem szerződött vele, akkor csakis kereskedelmi csatornaként működhet tovább. Ilyen függő jogi helyzet ma Magyarországon csak egy, azaz egyetlen egy eset van, a Klubrádióé. Érdekes egybeesés, de nyilván nem ez vezette Szabó polgármester úr tollát, amikor ezt a rendelkezést a módosító indítványba befogalmazta.  A rendelkezés tartalmilag Klubrádió esetében azt jelenti, hogy ha a bíróság másodfokon is neki ítéli a 92,9-es, ingyenes frekvenciát, akkor is csak évente több tízmillió forintért sugározhatna, miután a rendelkezés visszaható hatályú, azaz viszamenőlegesen varrja a Klubrádió nyakába a Médiahatóság törvénytelen magatartásának a következményeit, azaz a közszolgálati minőség elveszítését. Talán felesleges is megjegyeznem, hogy egy ilyen mértékű frekvenciahasználati díj kigazdálkodása egy politikailag jól kézben tartott hirdetési piacon mennyire keservesen nehéz egy Klubrádió számára.

De ez a javaslat – mint arról már szóltam – már nincs, a képviselő visszavonta. A Menczer féle javaslat azonban még ennél is tovább megy, amikor a fent idézett szabályt nem említi ugyan, de azt igen, hogy a Klubrádió hiába nyert meg két különböző ügyben is bírósági pert a Médiatanáccsal szemben, és így mindkét esetben sugárzási jogot szerzett Budapest vételkörzettel, mégsem kell szükségszerűen és elkerülhetetlenül megkapnia majd egyiket sem.  Azok a rendelkezések, amik a javaslatban ezt a lehetőséget magukban rejtik szó szerint így szólnak:

„A hatósági szerződést kizárólag a nyertes pályázó pályázati ajánlatával összhangban lehet megkötni. Az eljárás során a Médiatanácsot szerződéskötési kötelezettség nem terheli.”

„A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996 . évi I. törvény (a továbbiakban Rttv.) szerinti analóg, földfelszíni terjesztésű műsorszolgáltatási jogosultság és az e törvény szerinti állami tulajdonban lévő korlátos erőforrásokat igénybe vevő analóg lineáris médiaszolgáltatási jogosultság - ….. - kizárólag a Médiatanács által kötött hatósági szerződés alapján gyakorolható.”

„A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996 . évi I. törvény (a továbbiakban Rttv.) szerinti analóg, földfelszíni terjesztésű műsorszolgáltatási jogosultság és az e törvény szerinti állami tulajdonban lévős korlátos erőforrásokat igénybe vevő analóg lineáris médiaszolgáltatási jogosultság – a 48 . & (4) bekezdésben meghatározott eljárás és a 98 . §-ban szereplő közszolgálati médiaszolgáltatási jogosultságok kivételével – kizárólag a Médiatanács által kötött hatósági szerződés alapján gyakorolható. Az Rttv. szerinti műsorszolgáltatási szerződések 2012. december 31-én megszűnnek.”

„Amennyiben a lineáris rádiós médiaszolgáltatási jogosultság úgy jár le, hogy a Médiatanács egy alkalommal már megújította, és a médiaszolgáltatási lehet őség pályáztatása már megindult, a Médiatanács a korábban jogosultsággal rendelkező médiaszolgáltatóval,annak kérelmére, legfeljebb hatvan napos időtartamra – több alkalommal is – ideiglenes hatósági szerződést köthet. E bekezdés alapján ideiglenes hatósági szerződést kizárólag a pályázati eljárás – illetve a pályázati eljárás érdemében hozott határozattal vagy a pályázati eljárást megszüntető végzéssel szemben esetlegesen indított bírósági felülvizsgálati eljárás jogerős – lezárásáig lehet kötni. „Körzeti vagy helyi analóg médiaszolgáltatási jogosultság elnyerésére irányuló pályázati eljárásban összeférhetetlenné válik a pályázó, amennyiben a pályázót vagy a pályázóban befolyásol ó részesedéssel rendelkező vállalkozást a Médiatanács a körzeti vagy helyi médiaszolgáltatás vételkörzetére kiírt más folyamatban lévő pályázati eljárásában nyertesnek hirdeti, kivéve, amennyiben a két médiaszolgáltatási jogosultság vételkörzete legfeljebb húsz százalékban fedné át egymást.

Jelenleg a Klubrádió két frekvencia tekintetében is pernyertes. A 95,3–es frekvencián jogerősen, itt a Médiahatóság egyszerűen nem hajtja végre a bíróság ítéletét, a 92,9–es frekvencia esetében, amit a Klubrádió még a jogelőd ORTT pályázatának megnyerésével nyert el, amit azonban a Médiatanács érvénytelenített, de  az első fokú bíróság az ítéletével mégis létrehozta a frekvenciahasználati szerződést, azonban ezt az ítéletet a médiahatóság fellebbezéssel megtámadta. Nagyon valószínűtlen azonban, hogy a másodfok másként döntene.

Ennek a helyzetnek az ismeretében érdemes megvizsgálnunk a fentiekben idézett szabályokat, azok jelentését és célját.

Miközben a magyar kormány és az Országgyűlés feladata az volt, hogy az AB kifogásait és az EU Bizottság észrevételeit figyelembe véve „javítsa ki” a médiatörvényeket – most nem szólva az Európa Tanácsnak a médiatörvényeket ízekre szedő kifogásairól – eközben szinte erről alig esik szó, ellenben Szabó Csaba, majd Menczer Erzsébet módosítói két célt szolgálnak, egyrészt a Klubrádió végleges megszüntetését – ha már a bíróságok előtt nem ment – másrészt a Médiahatóság mindenhatóságának a további fokozását.

Hogyan lehetne másként értelmezni azt a rendelkezést, hogy hatósági szerződést – a közönséges polgári jogi jogviszonyból kreálta ezt az új jogintézményt a törvény –  csak a Médiahatóság köthet, azt bíróság nem pótolhatja. Hogyan másként lehet értelmezni azt a rendelkezést, hogy a Média tanács nem köteles az általa egyébként eredményesnek hirdetett – vagy a bíróság ítéletével eredményesnek ítélt –  pályázat nyertesével szerződést kötni.

Ízlelgessük egy kicsit ezt a jogi nonszenszt.  Egy állami szervet semmilyen szabály, norma nem szabályoz egy hatáskör gyakorlásában. Ez jogilag és minden más vonatkozásban is akkora képtelenség, hogy ilyesmit még a Kádár rendszer parancsnormarendszerében sem engedtek meg maguknak a hatalom birtokosai.

De hogyan lehet másként értelmezni a pályázatok teljes titkosságát a jogerős ítélet befejezéséig, vagy azt a  rendelkezést, hogy a régi médiatörvény alapján  kötött szerződések 2012. december 31–ig érvényesek, azaz, ha a Klubrádió mégis megkapná a 92,9–es frekvenciát, az csak 2012. december 31–ig lenne érvényes és hatályba lépne az a szabály, hogy  összeférhetetlenné válik a pályázó, ha más folyamatban lévő pályázati eljárásában a Médiatanács vagy a bíróság nyertesnek hirdeti.

És a végső döfés a Klubrádiónak – hisz egy frekvencia – a 95,3–as hullámhossz – vonatkozásában jogerős pernyertességgel rendelkezik: „…. ideiglenes hatósági szerződést kizárólag a pályázati eljárás – illetve a pályázati eljárás érdemében hozott határozattal vagy a pályázati eljárást megszüntető végzéssel szemben esetlegesen indított bírósági felülvizsgálati eljárás jogerős – lezárásáig lehet kötni.” Azaz a Klubrádió e szakasz alapján ideiglenesen sem kaphat a továbbiakban működési engedélyt a 95,3–as frekvencia vonatkozásában.

A végjáték. Pénteken – 2012. május 18–án – a magyar Országgyűlés a fenti módosításokat elfogadta. Jövő pénteken végszavazás. Elvben addig még változhat a szöveg, de őszintén szólva nem hiszem, hogy a Fidesz központ azért terjesztette volna be Menczer Erzsébet nevén ezeket a módosításokat, hogy végül visszakozzon.

Hihetetlenül aljas és sunyi ez az egész. Mikor ilyesmi történik – és az elmúlt 24 hónapban több száz ilyen eset volt – mindig elcsodálkozom azon, hogy akadnak emberek, akik arcukat, nevüket adják nyilvánvaló jogtiprásokhoz. Meg sem tudom magyarázni magamnak, hogy hogyan aljasulhatnak le ennyire emberek. Nem értem, de látom és elszomorodok. Helyettük is nagyon, nagyon szégyellem magam. De azok helyett is, akik mindenfajta lelkifurdalás nélkül megszavazták mindazt a mocskot, amit eddig az Országgyűlés alkotott, és akik – hacsak valami vak véletlen folytán a Vezér meg nem gondolja magát – ezt a szemetet is meg fogják.

De az is nagyon gondolkodóba ejtett, hogy ennek a mi miniszterelnökünknek tényleg a Klubrádió létezése kell a hatalom teljességének a megéléséhez? E nélkül nem érzi elég mindenhatónak magát?  Hát tényleg nincs a környezetében már senki – ha már ő annyira mértéket vesztett a hatalom mámorában, hogy képtelen ezt  átgondolni – aki megmondaná neki, hogy az még jól is jöhet neki a diktatúrát emlegetőkkel szemben, ha hivatkozhat egy – egyébként – már nagyon is marginális létezésre és szűk hatókörre korlátozott ellenzéki rádió létezésére?  Hát valóban teljesen elhülyültek ott a hatalom csúcsain mindannyian? Merthogy züllöttek és romlottak, az nem kétséges – és engem ez is megdöbbent, mert úgy véltem, hogy nincs a hatalomnak olyan foka, ami megérné ezt a lealacsonyodást, de rá kellett már régen jönnöm, hogy ez nem így van – de a hülyeség, az ostobaság az ezesetben is, meg abban a sok más esetben is, ami az elmúlt 24 hónapban történt, kifejezetten kpntraproduktív. Hát hogy lehet, az, hogy nincs ott már senki a Vezér környezetében, aki egy kicsit is képes volna gondolkodni?

És még valami. Ez a mi, mindenhatóságában teljesen megrészegedett miniszterelnökünk tényleg azt hiszi, hogy ő akkora spíler, akkora sipista, akkora arc, hogy azt is megteheti, hogy az ország szövetségese külügyminiszterének januárban saját aláírásával és pecsétjével hitelesítve azt írja, hogy a Médiatanács mindent megtesz annak érdekében, hogy a Klubrádió folytathassa a működését, majd az történik, ami eddig ebben az ügyben történt, befejezve ezzel a szánalmas törvényalkotást imitáló cirkusszal?  Tényleg azt hiszi ez az ember, hogy még sokáig teljesen hülyének nézheti az ország szövetségeseit, a fél világot? Tényleg úgy gondolja ez a teljesen elvakult és romlott ember, hogy ezt sokáig fogják tűrni? Ahogy hátat fognak fordítani Görögországnak  – holott nagyon nem szeretnék, ez nekik és az eszmének, az Unió gondolatának is – bárki bármit is hisz, ez bizony igenis jelent valami nagyon értékeset, azoknak ott Nyugaton és nagyon kevesünknek itt Keleten is – nagyon sokat árt – ha a görögök nem látják be, hogy nem finanszírozható tovább gazdaságuk az Unió más országai állampolgárainak a teljesítményeivel – ugyanolyan szívbaj nélkül fognak nekünk is hátat fordítani, ha még sokáig szórakozik velük a mi – úgy látszik mégsem elég okos – miniszterelnökünk és vezérünk.

Egyáltalán, hogyan juthat ilyen mélyre ember?

De mindegy is.

Nyilvánvaló, hogy ez az ember és lakájai mindent megenged már magának függetlenül attól, hogy az kinek, mikor és mennyire van ártalmára. Nyilvánvaló, hogy mindaddig így is lesz, amíg mi magyarok ezt tetszéssel fogadjuk vagy legalábbis eltűrjük. Ha nem állunk ellent ennek a mindenhatósági törekvésnek, az egyre parttalanabb, egyre féktelenebb, egyre eszementebb és egyre pofátlanabb  lesz.

Nekünk kell véget vetni ennek a komédiának, mert másképp ez népünk egy újabb tragikus fejezete lesz. Minél tovább tart, annál nagyobb lesz a rombolás, és annál hosszabb az újjáépítés.

Nincs szebb annál, mint mikor egy állítólag szekularizált, állítólag teljesen világi és vallás– és ideológiamentes, azaz világnézetileg semleges államban az állam legmagasabb közjogi méltósága, a közpénzen rendezett ünnepségen egyházi áldást kap egyházi személyektől. És csak azért nem szentelték körbe, mert azt tárgyak, dolgok  és nem emberek kapják az egyházi liturgia szerint. Komolyan mondom szem nem maradt szárazon ezt  látva. Én is nagyon meghatódtam!

És csak azt nem értem, hogy ad. 1 hogyan tudtuk ezt az apró, ámde fontosságában szinte leírhatatlan mozzanatot, az egész felhajtással együtt eddig nélkülözni, ad.2. hogyan tud e nélkül az esemény nélkül működni a mondjuk a német vagy a francia elnök, tágasabban a Német Szövetségi Köztársaság és/vagy a Francia Köztársaság. A sor tetszőlegesen folytatható. Elképzelni sem tudom, hogy milyen félelmekkel léphetik át nap, mint nap ezen országok elnökei a hivataluk küszöbét attól a tudattól, hogy nincsen isten áldása a munkájukon, sem a hazájukon. Bezzeg nálunk.

Ebben is élen járunk – állapítom meg magamban és – szintén magamban – gyorsan hozzáteszem: eggyel több dolog, amiben majd követni fog bennünket a Nyugat. Legalábbis, ha felfogja végre, hogy a szakadék szélén táncol, ha nem követi mindenben a mi bölcs vezérünk és még bölcsebb csapata világmegváltó elképzeléseit, gazdasági, társadalmi, politikai, hatalmi és ideológiai téren egyaránt. Na, mindegy, ha nem, hát nem! Mi mindenesetre megmondtuk és megmutattuk, hogy hogyan kell a dolgokat csinálni. A többi nem rajtunk múlik!

*

Itt van például mindjárt Matolcsy gazdasági miniszternek, a közgazdaságtan és a gazdaság új apostolának 2012. május 9-i sajtótájékoztatója, amin ismertette a Széll Kálmán 2.0 tervben leírtak konkretizálásra meghozandó konkrét gazdasági intézkedéseket. Hát konkrétnak még ezúttal sem voltak eléggé konkrétak, de mellbevágóak annál inkább. Mit mondjak! Egyszerűen lenyűgöz ennek az embernek a mérhetetlen butaságából táplálkozó magabiztossága. Hogy a  fent írtak szerint stílszerű legyek, őt nézve mindig az a jézusi mondás jut eszembe Máté evangéliumából, hogy „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” (Máté: 5,1–12) Pontosan tudom, hogy a hamis, azaz a köznapi értelmében jut eszembe ez az idézet és ebben az értelemben is idézem, tehát nem a jézusi kijelentés valóságos tartalma szerint, hanem, ahogyan az, mint mondás átment a közfelfogásba. Eszerint: minél tudatlanabb valaki, annál boldogabb, mert annál kevésbé zavarják a tények. A tanítás eredeti jelentése nem ez, de ez az írás nem egy teológiai fejtegetés, hanem csak egy egyszerű hangulatjelentés, ezért a mondás hamis értelmében gondoltam Matolcsy úrra, miközben néztem és hallgattam azt a rengeteg sületlenséget, amit a tájékoztatón előadott és ahogyan előadta. Mindig csak ámulok, hogy ennyire kevés tudással és ilyen kevés képességgel ilyen magasra viheti egy ember ebben az országban, ha jó helyen van és egy kellően tudatlan, tanulatlan és kulturálatlan vezér kegyeibe kerül, aki viszont másfelől kellően rafinált és romlott ahhoz, hogy egy nép legrosszabb és legalantasabb hajlamait felszítva és kihasználva teljhatalomba jusson.

Na, akkor lássuk, hogy milyen fantasztikus világmegváltó ötletekkel állt elő a mi legfőbb gazdasági gurunk!

Bevezetik már 2012. július 1–től a távközlési forgalmi adót.  Ezt mindenki fizeti, aki telefonál. Matolcsy és Rogán „közgazdász urak” természetesen azt állítják – hazudnak – hogy ennek az adónak az alanya a szolgáltató, ugyanakkor talán már ugyanabban a mondatban azzal ünneplik önmagukat, hogy azt állítják, hogy végre úgy alakul  át az adórendszer, hogy a fogyasztást és nem a jövedelmeket adóztatja, ezzel nyíltan bevallva, hogy bizony ezt az adót az fizeti majd, aki telefonál, azaz a FOGYASZTÓ! Most nem érdekesek a részletek – azok amúgy is még ezerszer megváltozhatnak, amíg mindez törvénnyé lesz – csak azt lássuk meg, hogy ez tovább rontja annak az iparágnak, szolgáltatási ágnak a hazai fejlődése esélyeit, amely iparág, szolgáltatási ág mindenütt a világon az egyik  húzóágazat és amelyben a legtöbb fejlődési perspektíva van. Ha ebből az iparágból folyamatosan kivonja az állam az erőforrásokat, úgy ez ebben az országban nem fog fejlődni, már nem is fejlődik úgy, ahogyan más országokban. És, ha nem fejlődik, nem fejlesztik, akkor nem hogy nem jönnek létre új munkahelyek  ebben az iparágban sem, hanem inkább  megszűnnek. Csak egyetlen további nagyon beszédes adat. Az egész EU–ban Magyarországon a legmagasabbak a mobil szolgáltatási díjak. Ezzel az adóval ezek csökkenésére a magam részéről nem sok esélyt látok. És mindehhez Rogán Antal szuperközgazdász azt tudta hozzátenni, hogy a fejlődés itt azért nem fog az adó bevezetése ellenére leállni, mert belép durván 200 milliárd forintos tőkével egy állami szolgáltató is a piacra, amit most nem csak helyszűke, hanem bizonyos indulati jelenségek elkerülése végett sem kommentálok. Legyen elég annyi, hogy ez a MI pénzünk kidobása, pontosabban bizonyos zsebekbe csatornázása lesz csupán, ami a több száz hasonló üggyel együtt már elég szépen kiadja Orbán új Magyarországának valódi jellegét.

Az úgynevezett Robin Hood adót még a Bajnai kormány vezette be 2009 év végén az energiaszolgáltató cégeknél azzal, hogy azt 2010–ben ki is kell majd vezetni. Ezt az Orbán kormány továbbra is fenntartotta, sőt meg is emelte az úgynevezett ágazati különadóval. Azt ígérték akkor, hogy  ezt az adófajtát is – a többi, akkor kivetett válságadóhoz hasonlóan – kivezetik majd a rendszerből 2014–ig. Nos nem ez történt. Az energetikai és a közműszolgáltató cégeknek 30 százalékos társasági adót kell majd fizetniük – jelentette be a kormány döntését Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, azaz az adót kiterjesztik minden közműszolgáltatóra is. A társasági adó háromkulcsos lesz azáltal, hogy az energiaszolgáltatók és közműcégek 30%-os kulccsal fognak adózni (a 19%-os normál társasági adókulcshoz hozzáadódik egy 11%-os energiaszolgáltatói jövedelemadó). A tárcavezető elmondása szerint a részletek még változhatnak az iparági egyeztetések és a parlamenti vita során.

Ez az adó az energiaárak, víz– és csatornadíjak mellett megdrágítja a szemétszállítást, a szennyvízkezelést, a természetvédelmi szolgáltatásokat, amik ezek kiterjesztését jelentősen meg fogják nehezíteni, egyes területeken a tevékenységet  teljesen el is fogják lehetetleníteni.

Csak egyetlen példa: Magyarországon országszerte az emésztőgödrök mindegyike egy kicsit mesterségesen „porózus”, hogy egy „kicsit” „szivárogjon”, hogy ne kelljen annyiszor hívni a szippantó kocsit, ennek költségeit ugyanis már manapság sem tudják a háztartások megfizetni. A beígért adóval tartok tőle még emésztőgödrök se nagyon lesznek ezután. De áldozatul eshet az adónak a szelektív hulladékgyűjtés és feldolgozás is, amiben még mindig nagyon nagy elmaradásban van országunk.  Ezt sem kommentálnám, csak halkan megkérdezem, hogy a Kolontárnál még oly aktív és túlmozgásos Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár hová tűnt? Olyan  sokat veszített harcias és arrogáns környezetvédelmi hevületéből, hogy az már–már a teljes felszívódás érzetét kelti az emberben. Csinál ez az ember egyáltalán még valamit???

Biztosítási adó. Az adó mértéke a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szolgáltatás nyújtásánál a biztosítási díj 30 százaléka, cascónál 15 százaléka, vagyon- és balesetbiztosítási szolgáltatás nyújtásánál 10 százaléka. Az adó nem terheli az életbiztosításokat, továbbá a betegségbiztosítást. Ezt sem kommentálom. Gondoljon mindenki azt, amit akar.

És most kerítsünk sort az intézkedések gyöngyszemére, a pénzügyi tranzakciós illetékre. (A közgazdasági és jogi terminológiában az adó és az illeték nem ugyanaz, de ez a mai újdondász közgazdasági zsenijeinket nem nagyon zavarja.)

A díj a tervek szerint 1 ezrelékes lesz. Az összesen 600 ezer milliárd forintos pénzügyi tranzakcióból 130 ezer milliárd forintos körre terjed ki a kötelezettség, amelyből 130 milliárd forint folyhat be a költségvetésbe.  Ennek az adónak a bank lesz az alanya, bár valójában a számlatulajdonosokat terheli. Mentesülnek a pénzügyi tranzakciós adó alól azok az átutalások, amelyeket magánszemélyek a saját számláik között bonyolítanak, az MNB ügyletei, a Kincstár és a NAV  átutalásai, továbbá azok a fizetési műveleteket, amelyeket egy pénzforgalmi szolgáltató a saját pénzforgalmi számlája terhére belföldi vagy külföldi pénzforgalmi szolgáltató javára végez. A tranzakciós díjnak eredetileg lett volna maximuma, de a legújabb hírek szerint ezt mégsem tervezik. Ha ez valóban így marad, akkor félő, hogy Magyarország, Budapest végleg és teljesen kikerül a nemzetközi pénzforgalomból, ami munkahelyek megszűnéséhez, és a pénzügyi rendszer teljes megroppanásához vezethet. Mindezt ahhoz képest, hogy még 10 évvel ezelőtt is nagyon sokan még arról ábrándoztak, hogy az EU–ba lépést követően Budapest lehet a régió pénzügyi központja. Hát most már nem lesz, az teljesen bizonyos.

A banki különadó 180 milliárd forint volt 2011–ben és ennyit kell befizetnie a bankoknak 2012–ben is. Ezt a Bankszövetséggel kötött decemberi megállapodás értelmében 2013–ra 60 milliárdra kell mérsékelni, 2014–re pedig meg kell szüntetni. Csakhogy a végtörlesztésekkel a bankoknak a 180 milliárdon felül még további 370 milliárd forint veszteséget kellett elkönyvelniük a 2011. évben, most meg minimum 130 milliárd forint újabb többletadót kell elviselniük. Értem én, hogy az embereknek elég, hogy a bankokat lehet gyűlölni. És valóban nem kell őket szeretni, de ma Magyarországon nincs hitel, és ha így folytatódik, akkor nem is lesz. Az viszonylag baromi jó, hogy a tehetősek a nagy összegű  – nagyon sok esetben luxus igények megteremtését szolgáló devizahiteleiket a bankok belföldi és külföldi betéteseinek a rovására rendezhették úgy, hogy az emberek többségénél sikerült ezt a tehetősebbeknél jelentkező „megtakarítást” valamiféle, a csúnya bankok elleni harcként beállítani. De a tény, ettől tény marad. Ugyanakkor ezzel  az összes devizahitelnek csak a 11%-át rendezték, a többi még ugyanúgy függőben van, mint eddig, azaz valójában a tehetősek problémájának a megoldásán kívül a devizahitel problémát nem oldották meg az továbbra is szinte elviselhetetlenül nyomja az egész magyar pénzügyi rendszert és egyensúlyt, kedvezőtlen hatással van a fizetési mérlegre, az államadósságra, a forint árfolyamára, nem sorolom tovább.

Ha egy ország hitelek, pénzügyi források nélkül marad, az a minimum, hogy az az ország egy jottányit sem fejlődik, jövedelemtermelő és növekedési képességét elveszíti, de a teljes pénzügyi összeomlás is benne van a folyamatban, pláne, ahogy legújabban hírlik, hogy mégsem lesz felső korlátja a tranzakciós díjnak. Matolcsy főgurunak, Rogán „mester” közgazdásznak és a főideológusnak, magának, a világon semmihez – önmaga mindenáron való érvényesítésén kívül – nem értő Vezérnek is ajánlom innen egy gróf, könyvét még a XIX. század első harmadából. A címe: Hitel. Mindent erről a grófról neveznek el országunk mindenható urai, ha kell, ha nem, de a szelleméből, a gondolataiból és az igazi hazafiságából semmit sem értenek.

Ezek az intézkedések mindenképpen alkalmasak lehetnek a Magyarországgal szembeni túlzott deficit eljárás megszüntetésre, de a magyar gazdaságot végképp tönkre teszik, szétzilálják.

Ej, de elég a kesergésből. Az mindensetre megnyugtató, hogy a kuruc Simicskának, és a hozzá tartozó üzleti köröknek – a kurucoknak – szépen jut a sok, az emberektől, a gazdasági szereplőktől összerabolt százmilliárdokból. És, akinek ez valamiért nem tetszik, hát miniszterelnök urunk ezekről is kimondta a tutit. Ezek a labancok. Nos, nekünk labancoknak ideje lenne összefognunk a minden erőforrást elszívó kurucokkal szemben.

*

Eger városa fideszes többségű – 2/3–ad – önkormányzatának kulturális bizottságában laza zsidózás történt. Nem mintha ez rendkívüli esemény lenne ebben az országban – tudjuk ezt mindannyian – de ezúttal hangfelvétel is bizonyítja. A Fidesz minden holocaust megemlékezésen szép beszédekben hajt fejet az áldozatok előtt. De a hétköznapokban – az agresszív politikai stílus elterjesztése mellett – kódoltan – és a hangfelvétel tanúsága szerint már nem is kódoltan – rasszista, antiszemita nézeteket vall. Amikor a miniszterelnök idegenszivűzik, a baloldalnál genetikai okokat vél felfedezni a nemzetre rárontásoknál, labancozik stb,  amikor utcaneveket változtatnak meg jól sejthető politikai szándékok szerint, amikor a Kossuth teret az 1944-es állapotoknak megfelelően akarják átalakítani, amikor, Tisza István szobrokat avatnak Wass Albertet és Szabó Dezsőt visszaemelik az irodalomba és az irodalomtanításba (mindkettő nyíltan antiszemita volt) maga is táplálja a rasszista, a másokat megbélyegző, a másokat a nemzetből kirekesztő, a másokat megkülönböztető  gondolkodást. És, ha ezt beviszi a káderválogatási szempontok közé is, akkor bizony maga is elősegíti a hétköznapi fasizmus terjedését ebben az országban.

Ezt támasztja alá az a hír is, hogy vasárnap – 2012. május 13. – egész alakos Horthy szobrot avatnak a Somogy megyei Kerekiben. Szép lassan országszerte a parlamenttől a legutolsó faluig szokásokban, beszédmódban, ideológiában, értékrendben, az állam szerepének a felfogásában, a társadalom struktúrájának, a hatalmi viszonyoknak, az állam és polgára viszonyának a feudalizálásával restaurálják nekünk a Horthy rendszert.

Még  pár évvel ezelőtt is kiverte a biztosítékot a közgondolkodásban,  minden, ami a rasszizmusra vagy az antiszemitizmusra akár csak utalt  vagy ezzel összefüggésbe volt hozható, ma már egy vállrándítással elintézhető.

Szokjuk! Tűrjük! És ezzel mindannyian egyre romlottabbak és züllöttebbek leszünk.

*

A Fővárosi Ítélőtábla március elején helyezte jogerős ítéletben hatályon kívül a Médiatanácsnak a Klubrádió frekvenciájára kiírt pályázatával kapcsolatos határozatát. A bíróság ítélete a győztest, vagyis az Autórádió Kft-t pályázata alaki hibája miatt kizárta a versenyből. A döntés ellen jogorvoslatnak nem volt  helye, a pályáztatást pedig nem kellett az ítélet szerint  megismételni. Az ítélet csak annyit mondott ki, hogy a Médiatanácsnak egy új határozatot kell hoznia, és a kieső nyertes helyett a második helyezett Klubrádiót kell  kihirdetnie új nyertesként.

A Médiatanács ehhez képest május 10–én úgy határozott, hogy nem hajtja végre az ítélőtábla jogerős ítéletét,  hanem megismétli az eljárást. A megismételt eljárás kezdő napjaként  május 4-ét határozta meg. A törvény értelmében május 4-étől számítva 85 napjuk van arra, hogy új döntést hozzanak. Ez a határidő július utolsó hetében telik le, ám egy alkalommal “indokolt esetben” legfeljebb húsz nappal meghosszabbítható, így máris augusztus végére tolódik az ügy. A Klubrádió által korábban már megnyert, de jogellenesen ki nem adott frekvencia (92,9) ügyében indult per a Klubrádió pernyertességével zárult, de a Médiatanács ez ellen az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be.

Így továbbra is fennmarad a Klubrádió bizonytalan helyzete, ami a hirdetési bevételek teljes elmaradásával jár. Állami erőforrásokat felhasználva az állam – a speciális magyar sajtószabadság jegyében – mindent megtesz a rádió teljes anyagi tönkretételéért. A Klubrádiót az az 500 ezer hallgató tartja el, akik anyagi segítségükkel a felszínen tartják – minden kormányzati machináció ellenére – a rádiót.

Magyarországon az államnak azt is meg lehet tennie, hogy egyszerűen nem hajtja végre a bíróság ítéletét. Szankciók pedig nincsenek. Se politikaiak, se jogiak, se anyagiak. Az állam – és mögötte az egypárt – azt csinál, amit csak akar!

*

Nézem a TV–ben az Invictus –.A legyőzhetetlen című filmet, ami az apartheid rendszer önkéntes felszámolását követően Nelson Mandela a Dél–Afrikai Köztársaság  első fekete elnöke életének egyetlen szeletéről szól, még elnökségének kezdeti időszakából.  Ő volt az az ember, aki 27 évi börtönt követően sem engedett sem a saját, sem a feketék jogos bosszúvágyának és megteremtve a feketék és fehérek  integrációját megőrizte – szemben a valamikori Rhodesiával, ma Zimbabwe –  az ország egységét és gazdasági erejét. Na igen. Nelson Mandela – aki még ma is él – valóban szerette azt a földet, ahová született, valóban szerette a hazáját, nemcsak pofázott róla. Sokkal fontosabbnak tartotta hazája fennmaradását és virágzását, mint saját személyének az előtérbetolását és bepótolását mindannak, amitől élete nagy részében megfosztották. Nelson Mandela államférfi volt és maradt, egy igaz ember, egy olyan valaki, aki nem adta el a lelkét a hatalom mámorának és Mammonnak a pénz istenének.  Hát – sajnos – ez nálunk nem így van. És nagyon kevés történelmi pillanatunk rokonítható a dél–afrikai rendszerváltásbeli helyzettel, és nagyon, fájdalmasan kevés politikusunk említhető Mandelával egy lapon. És – úgy vélem – most hihetetlenül  jóindulatúan fogalmaztam.

Hát így telnek „csendes” hétköznapjaink a mai Magyarországon, egyre távolodva Európától és a Nyugattól.

Ide tartozik egy 2012. május 8-i hír: „Néhány hétig élvezhetjük még a humor nagyágyúit, aztán végleg búcsúzhat a Heti hetes – értesült a Life.hu”. A Heti hetes 1999. óta szinte változatlan nézettség mellett fut az RTL Klubon. Nézettséges soha nem esett 1 millió néző alá ez alatt a 13 év alatt. Ennek ellenére a reklámbevételei jelentősen visszaestek, ami a műsor nyereségességét veszélyezteti. Ugyanaz a jelenség, mint a fent írtaknál. A hirdetők ebben a „politikai környezetben” nem szívesen hirdetnek ennek a műsornak az idősávjában.

Tehát nem kell ide direkt politikai befolyásolás, habár az új média szabályozás erre is bőségesen lehetőséget ad, nem kell ide hatósági ráhatás, amire a médiahatóságnak szinte korlátlan és érdemi indokolásra nem kötelezett hatásköre van. Elég tehát csak olyan politikai klímát kialakítani, hogy a médiarésztvevők túlnyomó része szigorú önkorlátozást hajtson végre és úgy „érezze”, hogy ebben vagy abban a médiumban inkább reklámoz, a másikban meg inkább nem. Ez a jelenség minden országos sugárzású kereskedelmi médiumnál megfigyelhető. Hát ezért született a Freedom House új besorolása, mert, ahogy Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke mondta Orbán Viktornak: „Önök okos emberek Orbán úr, de mi sem vagyunk hülyék!” És a Freedom House felkészült csapata sem az!

Ha ezt Lakatos elvtárs látná (ő volt a mindenható Tájékoztatási Hivatal elnöke a Kádár rendszer második felében), gratulálna Orbán elvtársnak és Szalai Annamária elvtársnőnek, azzal, hogy mi bizony elvtársak nem voltunk ennyire rafináltak.

Ugyanis nem a szólás szabadsága a fontos – ugyan miért ne pofázhatna bárki bármit, abból még nem következik semmi, viszont lehet hivatkozni rá, hogy mitől lenne az diktatúra, ahol bárki, bármit mondhat,  ez az amit nem ismert fel a Kádár diktatúra, ezért gratulálna Lakatos elvtárs Orbán elvtársnak – hanem az információhoz jutás szabadsága. Az Orbán diktatúra ezt korlátozza le jelentős mértékben, azaz megfosztja az állampolgárokat a tények, a valóság  részrehajlás nélküli megismerésétől.

De, ha mégis kiderülnek tények – mert nem bír magával például egy volt vidékfejlesztési államtitkár és becsületesebb annál, hogy befogná a száját azt illetően, hogy miképpen zajlik napjainkban vidéken a „drága magyar anyaföld” barátoknak, rokonoknak, klienseknek, üzletfeleknek, lakájoknak, megbízható pártkatonáknak történő átjátszása, azaz az új földesúri osztály létrehozása – akkor sincs semmi, mert az erre hivatott állami szervek mozdulatlanok maradnak. Nem indul eljárás, nem lesz büntetés, minden marad úgy, ahogy az urak elrendezték. Dacára annak, hogy kiderült. Az EU-s földalapú támogatás pedig a megadományozottak ölébe hullik minden munka és befektetés nélkül. És ugyan mi tántoríthatja majd el a nemzet kétharmadát,  mondjuk egy év múlva, ha úgy látja majd a haza üdvét előbbre viendőnek, hogy egy egyszerű törvénnyel tulajdonba is adja ezeket a földeket, amiket most tartós bérletként adott oda? Van ilyen gát? Akad majd valahol ez előtt a „népakarat” előtt egy akadály?

Egy hétig nem voltam idehaza. E helyütt csak annyi fontos ebből, hogy onnan, ahol voltam Magyarország állni látszik, és akkor ez még egy nagyon, nagyon jóindulatú megközelítés. Valójában Magyarország egy olyan ország, ahol nem történik semmi, nem fejlődik semmi, ahol a jövő latolgatása helyett háborús bűnösök rehabilitációja folyik, ahol Magyarországot a teljes emberi, anyagi és erkölcsi pusztulásba vivő rezsim újjáépítése zajlik, mind politikai, hatalmi értelemben, mind társadalmi struktúrában, mind gazdasági protekcionizmusában, minden avittas, sehová nem mutató, de nagyon is jól láthatóan a pusztulás felé  vezető ideológiájában.

Ha mégis történt valamelyes fejlődés az elmúlt 22 évben, azok mindegyike a szociálliberális kormányzatokhoz köthető. A magyar jobboldal ezalatt a nagyon kevés idő alatt is, amíg hatalmon volt – beleértve a mostani kurzust is – jobbadán csak rombolt, építeni semmit ebben az országban nem épített. De, ami épült az elmúlt 22 évben az is nagyon, nagyon kevés, csüggesztően kevés ahhoz a mérhetetlen lemaradáshoz képest, amiben ez az ország még mindig van attól a Nyugattól, amely befogadta, amely támogatja és amely a fejlődés egyedül lehetséges módját kínálja, mindhiába, és amellyel most harcba szállt választott és teljhatalommal felruházott kormányunk egészen odáig, hogy a saját és az ország elszigeteltségét már-már a teljességig vitte.

Nincs államfő, kormányfő, aki meghívná Orbánt magához kétoldalú eszmecserére itt Európában vagy a tengeren túl, és nincs olyan se, aki ide jönne ugyanezen okból. Gyanítom nagyon hosszú időre Hillary Clinton volt az utolsó és egyben legmagasabb rangú amerikai politikus, aki hivatalos úton Magyarországon járt. Magyar politikus pedig – amíg ez a kurzus tart – az USA kormányához nem fog meghívást kapni! És akkor ez a legkevesebb, ami történhet velünk. Mert – sajnos – még az is megtörténhet, hogy nemcsak névleg, hanem valóságosan is kizárnak minket a Nyugatból. És nem fognak semmiféle konkrét jogszabályra hivatkozni. Nem fognak itt a végtelenségig jogászkodni velünk, csak egyszerűen hátat fordítanak nekünk és kész.  Ez persze Orbánnak és lakájainak, az ország új báróinak és mágnásainak, a magyar miniszterelnök szavaival élve a „magyar nagytőkének” nem fog fájni. De nekünk a magyar népnek annál inkább. Nem kellene ezt megvárni!

Hazajövet az első hír, amit hallok, hogy egy hivatalos állami ceremónián elhangzott a Székely himnusz. Ezt a műdalt  1921-ben Csanády György szövegére Mihalik Kálmán komponálta. Ez a dal egyértelműen a trianoni területvesztésre adott reakcióként született. Irredenta és sovén felhangú tartalma vitathatatlan, még akkor is, ha ezt mostani feltámasztói tagadják.

Érdemes belegondolni, hogy valóban az-e a hazaszeretet, ha népünk jól bevált Himnusza mellett előszedjük és leporoljuk ezt az irredenta dalt is és odahelyezzük Himnuszunk mellé? Valóban az szereti-e hazáját, aki ha kell, ha nem Szent Istvánra hivatkozik – érdekes manapság, mintha ritkulnának ezek a hivatkozások! – Werbőczit idézget a XVI. századból, középkori jogforrásokat emel be alaptörvénybe, ezer éves alkotmányról vizionál,  szent korona tanozik, folyamatosan trianonozik, állandóan elszakított nemzettestvéreken és területeken búsong, és azokat állítja vissza a nemzet történelmének panteonjába, akik maguk is ezeket az elveket vallották mások megbélyegzése mellett, és így vagy úgy, de ezzel a nemzet ellehetetlenítésének az útját járták?

Valóban az szolgálja-e hazánk, népünk céljait, ha egy maroknyi csoport, ráerőltetve az országra, a népre önmagának örökös uralmát és az ezt igazoló eszmerendszert, kiszakítja Magyarországot abból a közösségből, ahová szinte még mindig csak alig – és sajnos egyre kevésbé – tartozik?  Valóban az-e a jó nekünk, ha olyan eszméket vallunk és olyan társadalmat építünk, ahol a labanc és kuruc szavak ismét használatossá válnak, válhatnak, ha felépítjük ismét Horthy államát, amely állam abban a korban is, ahol keletkezett és létezett, már anakronisztikus és végtelenül  elmaradott, a Nyugat által lenézett rezsim volt, mely végül pusztító és mérhetetlenül aljas háborúba keveredett nemcsak ezzel a Nyugattal, hanem saját honpolgáraival is.

Hazajöttem és a múltba tértem vissza. Ennél leverőbb élményt keveset tudok elképzelni magamnak.

Visszatértem egy olyan világba, ahol az állam csak elvesz, de cserébe nem ad semmit. Adókat vezet be, amiket úgy költ el, hogy ahhoz még csak közünk sem lehet, senkivel nem tárgyalva csökkenti a szociális ellátást, a betegellátás összegeit, megdézsmálja a nyugellátásra fordítható alapokat, visszaveheti a közoktatás és a felsőoktatás  költségeit,  kirabolhatja a vállalkozásokat ezzel esélyt sem adva azok fejlődésére és eltartóképességük növelésére, nem fejleszti a közlekedést, nem fejleszti az infrastruktúrát, nem ösztönzi a beruházásokat, nem ösztönzi a  kutatás-fejlesztést, minden erőforrást elrabol állampolgártól és vállalkozástól egyaránt, és cserébe az ég világon semmit nem nyújt, nem épít, még azoknak az állami szolgáltatásoknak a színvonalát és/vagy működőképességét is rontja és veszélyezteti, amelyek legalább eddig valahogy elműködtek.

De milyen országot is álmodnak itt meg nekünk újdonsült kényuraink?

Egy olyan országot, ahol helyreállítják annak a Horthy Miklósnak az emlékét, akit csak Sztálin – KOMENISTA!!! Kövér úr! – közbenjárására nem állítottak a Nürnbergi Nemzetközi Törvényszék elé a még életben lévő és elfogott szövetségeseivel, a főnáci Herman Gőringgel, Rudolf Hessel,  Wilhelm Keitellel, Alfred Rosenberggel stb. együtt. Akinek az országlása alatt mentek a Donnál a halálba a mínusz 40 fokban, a rosszul felszerelt II. Magyar Hadsereg paraszt és munkás származású katonái és zsidó munkaszolgálatosai! Akinek országlása alatt tették törvényekkel másodrendű állampolgárrá, majd kiirtandó kártevőkké zsidó honfitársainkat? Dicsekszünk Nobel díjasainkkal, akiknek egytől egyig zsidóként el kellett menekülniük ebből az országból az egy Szent-Györgyi Albert kivételével. Neki később kellett, szintén e nemzet nagy szégyenére.

Valóban azt akarja e nép, hogy ismét a cselédek, napszámosok, félig vagy egészen rabszolgasorsú munkás tömegek, a nagyságos, méltóságos, kegyelmes urak országa legyünk? Tényleg az szeretnénk, hogy megint egy vagy két ember – egy PÁRT és annak szűk vezetősége –  mondhassa meg nekünk, hogy mit gondoljunk, mit érezzünk, hogyan lássuk a világot, mi legyen a véleményünk erről vagy arról, kit tiszteljünk és kik legyenek azok, akiket meg kell vetnünk, hogy kik is vagyunk valójában a hatalom szeszélyei és érdekei mentén? Valóban olyan ország akarunk lenni ismét és már megint, ahol az urak kedvükre hoznak saját érdekeik szerint törvényeket, hogy aztán egy hétpróbás hazug és tolvaj, aki elorozta magyarságunk tekintélyének a maradékát is azzal, hogy elfoglalta az államelnöki hivatalt azt mondhassa vállvonogatva, hogy ami jár az jár, ami meg nem, az nem.

Valóban olyan országban akarnánk megint élni, ahol ezeknek az uraknak mindent szabad, ha akarják a jövedelmeiket sem kell bevallaniuk – holott látszólag a törvény őket is kötelezi, sőt bünteti – míg nekünk  mezei állampolgároknak mindenért felelnünk kell, mindenért meg kell fizetnünk? És tarthatják méltatlanul elfoglalt majd még méltatlanabbul elhagyni kényszerült hivataluk után a markukat a nekik „járó jussért”?

Olyan országban akarunk élni, ahol a politikai ellenfeleket – felhasználva a közpénzen  üzemeltetett lakáj médiát– minden  további nélkül szarral be lehet kenni, majd követelni tőle ugyanebben a médiában, hogy vonuljon félre, mert büdös?

Miért hagyjuk, hogy egy új Horthy rendszert hozzanak létre a fejünk felett, egy Rákosi rendszer hatalmi, uralmi, félelmi struktúrájával? Miért nem emeli fel szavát minden becsületes magyar ember ez ellen a törekvés ellen?

Miért hagyjuk, hogy megint Európa utolsó országa, egy semmi, gerinctelen, ócska nép legyünk, akikkel uraik azt csinálnak, amit csak akarnak?

Egy olyan ország, ahol minden ismét megáll, holott még jószerével el sem indult? Ami ismét „dudva és muhar”,  ismét  „magyar ugar” lesz.

Pedig, ha nem mozdulunk, ha hagyjuk, hogy ez történjen velünk, ha nem emeljük fel ez ellen a szavunkat, akkor sorsunk beteljesedik ismét rajtunk. Európa rasszistái, nácijai, kripto kommunistái, és egyúttal páriai leszünk ismét. 

Azt remélni, hogy Orbán ezt a jól kiépített Rákosi–Kádár hatalmi rendszert, megtámasztva a Horthy rendszer társadalmi struktúrájának a kialakításával – lásd a munka világára vonatkozó törvényeket, lásd a közoktatásra és a felsőoktatásra vonatkozó intézkedéseket, lásd a szegényeket sújtó szociális intézkedéseket stb. – és ideológiájának  a felélesztésével fel fogja adni csak azért, mert ez Magyarország  szövetségeseinek nem tetszik, illúzió. Nyilvánvaló, hogy eszében sincs ezt megtenni. Következésképpen az is nyilvánvaló, hogy IMF hitel sem lesz.

Ha ez így van, akkor viszont csinálni kellett valamit, már csak azért is, mert egyébként is le kellett tenni az asztalra egy új konvergencia programot, amivel Magyarország legalább a túlzott deficit eljárásból kikerül.

És íme Matolcsy ötletgazda elő is állt az új programmal. Ez a Széll Kálmán 2.0 program, amit hétfőn dobtak oda nem csak a közvéleménynek, hanem a Fidesz frakciónak is, akiknek a tagjai is – akik majd egyhangúlag megszavazzák az ebből adódó törvényeket  – csak a sajtóból értesültek róla.

Hát mis is mondjak? Elöljáróban csak annyit, hogy Orbán Viktor kedden – 2012. április 24. – találkozott Barrosoval Brüsszelben és előtte le kellett tenni az asztalra egy tervet, mert a tét az IMF tárgyalások voltak, tehát nem mehetett üres kézzel. Vinnie kellett magával egy „tervet”, amivel igazolja, hogy Magyarország olyan gazdasági pályára áll, ami hosszú távon biztosíték az IMF hitel visszafizetésére, mert fenntartható módon tudja csökkenteni a hiányt az elvárt szint alá.

Nem nagyon hiszem, hogy ezt az elvárást ez a „terv” minden tekintetben kielégíti.

De vegyük sorra a terv főbb mutatóit. Csak nagyon röviden, mert mindig szemrehányást kapok amiatt, hogy túl részletező vagyok. De az az érzésem, hogy anélkül meg nem eléggé alátámasztott a mondandóm. Szóval röviden:

A terv szerint már ebben az évben 155 milliárd forintos kiigazítást hajt végre a kormány, míg jövőre 600 milliárd forintos egyenlegjavulást tartalmaz a csomag, ami összességében az idei évhez képest 400 milliárd forintot „érő” intézkedéseket  jelent.

Ezek az összegek egybeesnek az Európai Bizottság korábban megfogalmazott elvárásaival.

A terv az egy évvel ezelőtti  „növekedési pályához” képest is jelentősen visszafogta a kormányzatnak a 2012–es és 2013–as  gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzéseit. Nem mellesleg a 2012–es költségvetést az eddigi, minden realitást nélkülöző növekedési pálya mentén alakította a bevételi és kiadási oldal fő számait.

A kormány az idei évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését az eddigi 1,5% “növekedés” ütemet 0,1%-os mértékűre mérsékelte. Amikor a tervezés indult még 3%-kal számoltak!!!. Ez a szám azonban még mindig pozitív – ha csak egy tized százalékban is – szemben  a legfrissebb piaci elemzői véleményekkel, melyek 0,3%-os recesszióval számolnak, azaz szerintük a GDP 0,3%-kal csökken. A kormány a következő év vonatkozásában már összhangban van a piaci elemzők előrejelzésével és 2013–ra 1,6%-os GDP-növekedést prognosztizál. Ezek az adatok már sokkal realistábban tükrözik a tényleges folyamatokat, egy valószínűbb növekedési pályát, mint az eddigi előrejelzések.

Az infláció – figyelemmel a tervben bejelentett  adóemelésekre is – idén is  és  jövőre is jóval a 3%-os jegybanki inflációs cél felett várható. Szakértők szerint 2%-kal magasabb mértékű is lehet a tervezett intézkedések következtében.

Ugyanakkor a terv nem számol a foglalkoztatás bővülésével.

A tervezett intézkedések:

• Még ebben az évben – július 1-től –  bevezeti a kormány a távközlési szolgáltatási adót, ami percenként  2 forint lesz, azoknál is, akik flotta- vagy egyéb kedvezmény keretében a szolgáltatóval bizonyos időmennyiség vagy partnerek vonatkozásában ingyenességben állapodtak meg a szolgáltatási szerződés keretében. Mindez már az idei évben 30 milliárd forint összegű költségvetési bevételt jelent a várokozások szerint. 2013-tól 52 milliárd forintot várnak az intézkedéstől.
• 2012. január 1-től pénzügyi tranzakciós illetéket kell fizetni ma még pontosabban meg nem határozott kőrben. Hogy ennek határai mennyire bizonytalanok, azt jól mutatja a várható bevétel becsült  összege, amit  130-228 milliárd forint között vár a kormány.
• Bevezetésre kerül egy új, egységes biztosítási adó, mely évente 15 milliárd forintot hozhat a kormány várakozásai szerint.
• Idén még további 10 milliárd forinttal csökkentik a gyógyszerkasszát (a már meglévő 37 milliárd mellett) 2013-ban pedig további 40 milliárd forintnyi csökkentés jön. Maga a program is elismeri, hogy ezzel jelentősen emelkednek a betegek által fizetendő térítési díjak.
• Energiaellátók jövedelemadójának fenntartása – az ettől várt bevétel  évi 55 milliárd forint.
• Már az idén további 45 milliárd forintos megtakarítást rendeltek el a központi költségvetési szervek, a fejezeti kezelésű előirányzatok kiadási előirányzataiból 37,4 milliárd forint zárolásával, a vagyonfejezet esetében 3 milliárd forint, a helyi önkormányzatok támogatásánál 4 milliárd forint, a TB Alapok költségvetési szerveinél 0,3 milliárd forint kiadás megtakarításnak az elrendelésével.
• A mezőgazdaságban jön a “fordított ÁFA”, ami a hatékonyabb adóbeszedésnek köszönhetően 10 milliárd forintnyi pluszt jelent.
• Legkésőbb 2013 közepétől jön az e-útdíj, a fővárosiak pedig dugódíjra készülhetnek, valamint jövőre 10 milliárd forinttal visszavágják a BKV állami támogatását.

A dugódíj mutatja talán a legszebben azt, ahogyan ebben az országban intéződnek a dolgok.

Másutt a dugódíjak bevezetését komoly, akár évtizedes közlekedésfejlesztések, közlekedésszervezési megoldások előzték meg.

London a budapesti dugódíj bevezetését akarók kedvenc példája. Arra  a Londonra hivatkoznak igazolásul, ahol a mellékvonalak, szárnyvonalak, leágazások nélkül  15 metróvonal van, melyek mindegyike keresztül megy a dugódíjjal érintett területen és ehhez járul még egy, ezen a területen szintén nagyon sűrű felszíni buszközlekedés. A dugódíjjal érintett terület nagysága arányítva akkora – mindenki megnézheti a térképen – mintha Budapesten a Szabadság és a Lánchíd által határolt, nagyjából a Kiskörútra korlátozott terület lenne. Ez Nagy London összterületének egytizedét sem éri el. Valójában ténylegesen csak a City-t  és a Soho egy részét foglalja magában. Budapesten a dugódíjat minimálisan a Nagykörút által határolt területre akarják bevezetni, de egyes elképzelések még ezen is túlmutatnak. Csakhogy a hét budapesti dunai átkelőből öt a Nagykörútra vagy azon belülre vezet.

A dugódíj azt jelenti eredeti értelmében, hogy van más választásod és akkor nem kell fizetned, de, ha mindenáron be akarsz hajtani az egyébként nem szükségképpen igénybeveendő területre, akkor fizetned kell!

Ezt Budapesten nem lehet végrehajtani ugyanis Budapest 40 éve nem fejlesztett  közlekedés struktúrája ezt nem teszi lehetővé. Itt nem elkerülhetők a dugódíjjal terhelt hidak és utak, következésképpen amit nem lehet elkerülni az adó, nem pedig forgalomszervezési eszköz. Tehát a londoni helyzet semmilyen paraméterben nem összevethető a budapestivel. Egyetlen közös pont van, a dugódíj ténye. Semmi más!

Ráadásul mindezt arra akarják felhasználni, hogy a negyven éve elbliccelt fejlesztések miatt teljesen lerohadt BKV finanszírozásából az állam végleg kivonuljon. A budapesti közlekedés haldoklása, hovatovább haláltusája pedig tovább folytatódik Magyarország és Budapest még nagyobb dicsőségére. Az állam pedig e térem is plusz bevételekre tesz szert. Na, ez a magyar virtus. Nesze neked londoni példa. Magyarországon ez is, mint minden nyugati példa éppen az ellenkezőjébe fordul, mint ott, ahonnan látszólag átveszik! Miért van ez? El lehet rajta mélázni! Az én véleményem az, hogy az pénzbeszedést mindenféle olyan intézkedéssel igyekeznek nálunk  legalizálni, ami másutt nem pénzbehajtás, hanem valami egészen más, és a pénzbehajtás annak a valami egészen másnak csupán az eszköze. De persze nálunk csak alibiből hivatkoznak rá. A lényeg a lenyúlás, mint mindig, ezúttal is.

De ez csak egy kitérő volt, még ha – szerintem – egyáltalán nem jelentéktelen.

Visszatérve a túlélő csomagra!

A fenti kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedések idei egyenlegjavító hatása összesen 95 milliárd forint. Ezen felül a helyi önkormányzatok idén várható jobb egyenlege 60 milliárd forintot tesz ki. Ebből jön ki a kormány által jelzett 155 milliárd forintos egyenlegjavulás az idei évre

Ez a terv teljesen nyilvánvalóan további 500-600 milliárd forintot von ki a gazdaságból ezzel tovább rontva a növekedés esélyeit, a beruházások 5 év óta tartó szünetelésének megszűnése, továbbá a munkahelyek és a fogyasztás bővülésének a lehetőségét.  Ha az állam elszív minden erőforrást a gazdaságból abból nem származhat növekedés. Elemzők már ma is a magyar gazdaság jövedelemtermelő képességét a GDP-hez arányítva legfeljebb 1-2% közé teszik, szemben a korábbi évek 4–5–6%-os mértékével. (Ez nem azt jelenti, hogy annyi volt, hanem azt, hogy legalább annyi lehetőség volt benne.). De, ha ez a tendencia folytatódik, akkor a magyar gazdaság hosszan elhúzódó stagnálására számíthatunk csupán.

Elképzelni sem tudom – csak találgatok – hogy hogyan sikerült ezt a stagnálást konzerváló, bár kétségkívül pénzügyi egyensúlyt ígérő tervet „eladnia” Orbánnak Brüsszelben. De láttuk! Ezzel a tervvel és azzal a szóbeli ígérettel ment ki Barrosohoz, hogy a jegybanktörvényt a jegybank elnök fizetésén és esküjén  kívül az Európai Központi Bank elvárásainak megfelelően fogja a parlament módosítani. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a tavaly decemberi Orbánhoz intézett Barroso levél még a törvény elfogadása előtt épp ezt kérte egyebek mellett. Azóta eltelt majd öt hónap, a törvényt csak azért is meghozták, a magyar állam meg csillagászati magasságokban járó kamatok mellett finanszírozza a hiányt, ezzel egyszersmind nemhogy újratermelve azt, hanem némiképpen még meg is emelve, különös tekintettel a forint lassan több, mint egy éve tartó mélyrepüléséről. Na, mindegy. Magyarországon a centrális erőtérnek még csak bele sem kell rezdülnie több száz milliárdos felesleges állami – azaz közpénz – kiadásba.

De kétségtelen tény:  Barroso és a Bizottság rábólintott a tervre és megadta az engedélyt az IMF-el történő tárgyalások megkezdéséhez.

Ebből több következtetés adódik:

Egyrészt Európának most éppen elég baja van. Ha Magyarország biztosítja az Unió vezetését arról, hogy pénzügyileg nem lesz gond vele, akkor ugyan miért kellene érdekelnie Brüsszelnek az a körülmény, hogy ezt az „eredményt” a magyar kormány úgy éri el, hogy „lesöpri még a padlásokat” is. Úgy vélekedhetnek, hogy ez érdekelje a magyarokat.

Mi persze sokan azt hittük, hogy az egységes Európa értékközösség is, ami számon kéri a pénzügyi egyensúly mellett az emberi jogokat, a demokráciát, az esélyegyenlőséget biztosító plurális társadalmat is egy tagállamon. És most úgy tűnik – szemben a másfél éve tartó előzményekkel – hogy ez talán nem így van.  De erre is lehet az a válasz, hogy miért  fájjon jobban Európának a magyar demokratikus rendszer felszámolása, mint magunknak a magyaroknak.

Az egész ügyből az a látszat is keletkezett, hogy a diktátorok nyomulása – mint eddig mindig a történelemben – a demokráciákat meghátrálásra késztetik. Nem akarok itt történelmi példákkal élni, de végül ezeket a diktátorokat  mindig csak háborúval vagy még úgy sem sikerült térdre kényszeríteni, mert addig vacakoltak velük, hogy már csak így lehetett megbuktatni őket.  Ha Európa most enged Orbánnak, azzal csak Orbán  erejét növeli. Nemcsak az országban nő meg a hatalma, de esetleg a régióban is, és végül eléri azt Európában, amit itt az országban már nyolc éve elért, kettészakítja ismét.

Úgy vélem, hogy, ha Európa úgy döntött – és a látszat ez – hogy enged Orbánnak, akkor bizony rossz úton jár. Orbán máris kihasználta ezt a „gyengeséget” és az EU–ra mutogatva legitimálja ezt a semmire sem jó Széll Kálmán 2.0 tervet. Azt állítja, hogy ő harcolt inaszakadtáig, de Európa erősebb, ezt Európa akarta és ő végül a magyar nép érdekében kénytelen volt a kisebbik rosszat választva engedni. Az már csak hab a tortán, hogy másnap (pénteken) a szokásos rádiószózatában már ennek éppen az ellenkezőjét állította. Ha én lettem volna Barroso helyében, ha másért nem, hát ezért az összevissza beszédéért Orbánnak sosem engedtem volna pusztán az adott  szava alapján.  Matolcsy meg egyenesen azt vizionálta a minap, hogy Európa hamarosan elbukik és Magyarország kikerült ebből a folyamatból a Széll Kálmán 2.0 tervvel.

Másrészt viszont lehet, hogy állampolgárként nagyon is örülnöm kell, hogy Európa „puha” volt és engedett, mert Orbánban annyi empátia sincs népe sorsa iránt, mint egy tapírban, és egy államcsődöt sem érezne túl drága árnak saját hatalma fenntartása érdekében. És, ha ez bekövetkezne, legfeljebb elmagyaráztatná az uralma alatt álló nyilvánosságban Szíjjártóval és Obersovszkyval, hogy mennyire jó ez nekünk, valójában ezzel jártunk jól. Volt már ilyen. Akkor Ipper Pál elvtársnak és Megyeri Károly elvtársnak hívták az ilyen ügyek médiapropagandistáit.

És persze azért  ne feledjük. Az IMF tárgyalások még hátra vannak és még azt megelőzően a bírák nyugdíjazásának a felfüggesztését is kérte Barroso Orbántól. Ennek teljesítése is lehet egy lakmuszpapír a közeljövőben arra, hogy hogyan legyen Magyarországgal a továbbiakban, ugyanis az erről szóló törvény már hatályban van a bírák nyugdíjazása folyik, azaz ezt Orbánnak – ha teljesíteni akarja Barroso kérését – vissza kell vonatnia.

De az esetből – úgy, hogy valójában semmi bizonyosat nem lehet tudni a személyes találkozón ténylegesen történtekről – mindenképpen adódik  levonandó tanulság a mi számunkra, a magyar nép számára.

Elvett szabadságunkat, jogainkat, lehetőségeinket nekünk magunknak, nekünk a magyar népnek kell visszavennie az azokat jogtalanul elorzóktól. Ezt más helyettünk senki nem fogja megtenni. Segíthet benne, de cselekednünk nekünk kell.