Megdönthető–e Orbán és rendszere?

Látva a január 18–i Európai parlamenti vitát, észlelnünk kell, hogy az Orbán problémát csak mi magyarok oldhatjuk meg! Az EU nem alkalmas a magyarországi pártállami folyamatok visszafordítására. Ráadásul az Európai Néppárt épp oly elvtelen Orbánnal – még mindig – amilyenek elődei voltak a XX. század 20–as, 30–as éveiben az Európában bontakozó autokratikus, diktatórikus rendszerekkel. Akkor addig, addig engedtek ezeknek a hatalmaknak, hogy egy világégés és egy hihetetlenül brutális, kegyetlen és aljas diktatúra, egy eurázsiai monolit hatalom világhatalommá válása és fél Európa gyarmatává válása lett a vége. És most mégis ugyanúgy viselkednek egy,  a legbelső köreikben fejlődő új autokratikus hatalommal. Semmit nem tanultak a diktatúrák és a diktátorok természetéről. És aki nem tanul, az elköveti ismét ugyanazokat a hibákat. A Nyugat is – különösképpen a rendkívül elvtelen módon viselkedő Európai Néppárt – elköveti ismét a már egyszer nagyon nagy tragédiához vezető hibákat. Csak elképedve hallgattam azokat a néppárti politikusokat, akik felszólalásaikban helyeselték, hogy Orbán úgymond lecserélte a sztálinista-rákosista  alkotmányt egy nyugati típusú alaptörvényre. És tökéletesen megértettem Daniel Cohn-Bendit felindultságát és ingerültségét, amikor azt mondta szinte ordítva, hogy ha ez igaz lenne, akkor hogyan volt lehetséges Magyarország felvétele az Európai Unióba? Komolyan mondom ezen magam is megütköztem. Ahhoz már hozzászoktam, hogy Orbán Magyarországon ezidáig szinte azt csapott be, akit csak akart. De az európai politikusok, akik egyébként tökéletesen tisztában vannak – vagy kellene lenniük – az Európai Unió felvételi és egyéb folyamataival, hogyan vezethetők meg ennyire? Vagy nem is erről van szó? A csalódottságom akkor még nagyobb!
Summa summárum! Orbánt csak Magyarországról, a magyar nép döntheti meg. Más út nincs! Ha mi nem teszünk semmit, akkor Orbán és egy nagyon szűk körű klikk életfogytáig vagy még tovább is a nyakunkon marad.

Orbán és lakájai és szócsövei rendszeresen arra hivatkoznak, hogy 21 zűrzavaros évet követően, a gazdasági és politikai önrendelkezés visszaszerzése érdekében – érdekes  ugyanakkor felettébb bizarr  kifejezések a Harmadik Magyar Köztársaság leírására,  amely önkéntesen az atlanti szövetségi rendszer és az EU teljes jogú tagja – az országot teljesen át kellett építeni, újjá kellett szervezni, új rendszert kellett létrehozni. Aki kicsit is hajlandó gondolkodni, annak tudnia kell, hogy ez valóban egy másik rendszer, de egyáltalán nem új.  Éppen ellenkezőleg. Nagyon is régi, jobban mondva ötvözi nagyon is régi és embertelen rendszerek legrosszabb tulajdonságait.
Ez az Orbán féle régi új rendszer a bolsevista (fasiszta, náci, sztálini, rákosista, kádárista) rendszerek uralmi technikáit és monolit jellegét, informális személyi hálókon felépülő, a társadalomba mélyen behatoló, az egyes emberek magánszférájáig is elérő állam – párt – hatalmi rendszerét ötvözi a rendies struktúrákkal és a nacionalista–sovén – kódoltan rasszista – ideológiával, a vallásos – pontosabban szólva katolikus keresztény – nézetrendszernek a (köz)gondolkodás kötelező részévé tételével.
Az már az irónia vagy inkább a komédia világába való, hogy ezt az autoriter, az egyes ember kisajátításáig merészkedő rendszert a demokrácia új formájának, a nyugati típusú demokráciák megújításának nevezik Orbánék. Az meg egyenesen röhejes, hogy ezt a maszlagot az Európai Néppárt is beveszi és hangoztatja.
Navracsics Tibor, a valaha jobb sorsra érdemes politológus odáig merészkedett a pofátlanságban és az aljasságban, hogy idézem: „….az új alaptörvény az „ideiglenes alkotmányt” váltja fel, amelyet még a kommunisták vezettek be 1949-ben. ….  A kommunizmus 1989-es összeomlását követő felfordulásban a magyar parlament érintetlenül hagyta a kommunista alkotmányt. Az évek során különféle, zárt ajtók mögött folyó alkudozások révén kiegészítették ugyan, de anélkül, hogy nyilvános vitát folytattak volna róla vagy a népet megkérdezték volna. Ennélfogva nyilvánvaló volt a magyar választóknak 2010-ben, hogy szükség van egy olyan alaptörvényre, amely világosan lefekteti a civil társadalom és az állam viszonyának alapszabályait. … Ez az az alaptörvény, amelyet mi megteremtettünk.” (ConservativeHome; 2012. január 10. Aztán a cikket a magyar sajtó itt–ott idézte nagyon szórványos  kritikával!)
Elképesztő ez a nyílt cinizmus és szervilizmus, és lakmuszpapír érzékenységével mutatja az Orbán rendszer mindent és mindenkit megrohasztó jellegét.
Navracsics természetesen pontosan tudja – mert rajta kívül még magyarok millióinak is nemcsak tudása, de személyes és felemelő élménye is az írásában foglaltaknak az ellenkezője –  hogy minden szava aljas és tudatos hazugság. Mégis leírja, le meri írni. Idáig fajultak tehát a dolgok ebben az „új” rendszerben. És ezt a nem egyszerűen hazugságot, hanem KÉPTELENSÉGET!!! ismételgette az Európai Néppárt jó néhány képviselője az EP vitában Straszburgban.

A nyugati típusú demokráciákról, kialakulásukról, törvényszerűségeikről, jellegzetességeikről, működés módjukról e blogban már több ízben részletesen írtam, (http://demokrata.budapestoldal.hu/2010/11/demokraciarol/224;http://demokrata.budapestoldal.hu/2010/12/jogallamrol/236) ezért itt most csak egy jellegzetességéről szólok.
A mi, több sebből vérző, immunrendszerét illetően születési rendellenességben is szenvedő demokráciánk úgynevezett konszenzusos demokrácia volt, hasonlóan a modern kori jogállamokhoz és demokráciákhoz.  Ennek lényege, hogy – természetesen – több versengő párt van a társadalom érdektagoltságának megfelelően, a kormányhatalmat rendszerint egy, de többször több párt koalíciója gyakorolja és a kisebbségben maradtak, az ellenzékbe szorulók is védelemben részesülnek, azaz a társadalom működésének alapkérdéseiben konszenzuskényszer van, tehát a társadalom nagy részét leképező összes vagy közel összes parlamenti párt egyetértése – és még esetleg alkotmányos ügyekben egyéb biztosítékok is – szükséges.
Ezt hívják konszenzusos demokráciának.
A győztes párt vagy pártkoalíció a választási győzelemmel lehetőséget kap az ország kormányzására, de nincs alkotmányos lehetősége a társadalom egyoldalú, saját akaratának, elképzeléseinek, érdekeinek megfelelő átépítésére, az alapvető gazdasági, társadalmi, politikai, hatalmi viszonyok megváltoztatására. Ezt kezdeményezheti ugyan, de megváltoztatni az alapvető működésmódok bármelyikét  is csak széles társadalmi konszenzus alapján lehet. És a konszenzuskényszer kiterjed a kormányzati kérdések jó részére is, azaz szerencsés, ha a kormányzat fontosabb gazdaságpolitikai, társadalompolitikai kérdésekben  is megnyeri az ellenzék pártjait és megszerzi a társadalom nagyhatású szervezeteinek az egyetértését. Ennek intézményes formái is kialakulnak  demokratikus rendszerekben, tehát azok a fórumok, ahol ezt az egyeztetést a társadalom szereplői között le lehet és le is kell folytatni és a megegyezést meg lehet kötni. Ilyen fórumok hazánkban is voltak, de most már nincsenek vagy annyira névlegesek, hogy tulajdonképpen csak annak leplezésére szolgálnak, hogy ilyen érdekegyeztetés ebben az országban lényegileg 20 hónapja már egyáltalán nem folyik. Ezt a rendszert a Köztársaság alapító atyái hozták létre, ami már maga is egy konszenzuson alapult, a régi MSZMP pártelit és az – a népesség túlnyomó többségének a támogatását maga mögött tudó – ellenzék képviselői között. Ezt a hatalmas és korszakalkotó munkát hazudta most el cikkében Navracsics, aki ennélfogva elkövette az értelmiség árulását, hiszen  tevékenyen részt vett egy vaskos történelemhamisításban és ennélfogva a tisztességes – ez egyre kevesebb – tudományos körökben megbecsült helyre soha többé nem számíthat. Navracsics az értelmiség szemete lett, tudósi és emberi becsületét elveszítette mindörökre.

Orbán egész politikája 1997–től ennek az eredendő, a Köztársaságot világra segítő konszenzusnak és ennek a konszenzuális demokráciának a felrúgására irányult.

És így is tett. Már első kormányzása idején törekedett rá, hogy a konszenzusok rendszerét felszámolja. Az ellenzékkel nem állt szóba, sőt, magát a parlamentet is háttérbe szorította, maga ott szinte – holott az ország felelős miniszterelnöke volt – sosem jelent meg, Az érdekegyeztető fórumokat megszüntette, a társadalmi párbeszéd addigi formáit felszámolta és propagandával, országimázs központtal, zászlóadogatással, a koronának a parlamentbe vitelével, majd hatalmasra növesztett másolatának ide–oda úsztatásával helyettesítette. A kormányhatalom birtokában meg tudta szerezni a közrádió és a köztelevízió feletti irányítást, mely megmaradt akkor is, amikor már nem volt kormányon, akárcsak a Magyar Nemzeti Bank feletti ellenőrzés.  Az ügyészséget is sikerült a megfelelően kiválasztott lakáj vezetésével a párt felügyelete alá helyezni. Ezek a változások olyan mélyrehatóak voltak, hogy teljes ellenzéki korszaka alatt megmaradtak. De a demokrácia alapintézményeihez ezen túlmenően – kellő hatalom hiányában – nem tudott hozzányúlni, azok az előzőekben felsoroltakon kívül érintetlenek maradtak.
Ugyanakkor a Fidesznek a konszenzusos demokráciát ellenzékben is sikerült tovább diszkvalifikálnia. Orbán meglehetősen nagy hatékonysággal tördelte szét a magyar politikai rendszert majdnem teljesen egyebek mellett azzal, hogy semmilyen konszenzusban nem vett részt, minden párbeszédet és együttműködést elutasított, az agresszív utcai politizálás hathatós támogatásával teljesen destabilizálta a rendszert és végül óriási  tömegek számára kívánatossá tette az erős államot és a határozott vezetőt, a “gyors” döntéseket, a semmire nem vezető viták és utcai csatározások és atrocitások helyett. Ez tudatos lépés volt a Fidesz részéről és sikerült is vele a demokrácia felszámolásának közelébe jutnia. Létrejött egy nagy monolit bolsevista párt, ami valamilyen oknál fogva jobboldalinak hívta, hívja magát, ami teljesen alaptalan, ugyanis ideológiáját tekintve nacionalista, itt, ott, amott sovén felhangokkal, világfelfogása feudális, ugyanakkor a hatalomhoz való viszonyában bolsevik. Ezzel a monolit tömbbel szemben egy teljesen széttöredezett és gyenge demokratikus oldal áll, amelynek egy jelentős része ráadásul maga is részt vett a demokrácia intézményrendszerének az erodálásában. És persze még egy kifejezetten  fasiszta párt is jelen van a palettán, amelyik a monolit politikai erő hajlamait felnagyítja és kifejezésre juttatja, miközben a teljhatalmat bíró erő e párt célkitűzéseiből is nagyon sok mindent maga is megvalósít, részint azért, mert maga is így gondolkodik,  így érez, részben pedig cinikus hatalmi, politikai  számításból!

Tehát jelenleg csak rossz és rosszabb helyzet létezik. Ha most hirtelen ez a monolit rendszer megbukna, politikai  káosz jönne utána. Sajnos! Ha viszont tovább marad – minden perc számít – teljesen berendezkedik az EGYPÁRTI, ÁLLAMPÁRTI DIKTATÚRA! Ezek olyan kétségek, amik joggal borzasztják el a demokrácia híveit. De sajnos fel kell építeni a demokratikus, kormányozni képes alternatívát, mert nincs más megoldás.
Orbán már sokkal nagyobb rombolást vitt végbe a társadalomban és a gazdaságban, mint azt gondolnánk. Nem csak arról van szó, hogy felszámolta a polgári demokrácia intézményrendszerét, hanem arról is, hogy berendezkedik egy új nómenklatúra, annak kiépül teljes személyi hálózata, mely a társadalmi élet minden területére behatol. Ezt a finom informális társadalmi hálót semmilyen jogszabályelemzéssel, jogintézmények működésmódjának a vizsgálatával nem lehet teljes körűen megragadni. Homályban marad és szinte láthatatlanul, de nagyon hatékonyan  hat.
Csak egy példát hozok erre a jelenségre. Az új alaptörvény értelmében 2012–ben elmozdítanak az állásából majd 300 bírót, jövőre még valamennyivel többet. Az országban jelenleg kb. 3000 bíró működik. Ha ebből egy év leforgása alatt nyugdíjaznak több, mint 600–at, az azt jelenti, hogy a bírói kar több, mint egy ötödét egy csapásra lecserélik, elcsapják a mandátumát még egyáltalán nem kitöltött főbíróval együtt. Túl azon, hogy ez példátlan, túl azon, hogy ez a bírói függetlenség elvének a totális megsértése, túl azon, hogy ezek a bírák zömében a felsőbíróságokon dolgoztak, ahol az ügyek a perjog természete szerint mindenképpen véglegesen eldőlnek, túl azon, hogy ezt egy olyan személy döntheti el egy személyben, aki a miniszterelnök barátja – tehát nyilvánvaló, hogy rajta keresztül maga a miniszterelnök – tehát egy másik hatalmi ág!!! –  dönt ezekben a kérdésekben is – és a Kúria elnöke egy olyan ember lett, akit bírótársai, tehát közvetlen munkatársai többszöri próbálkozása ellenére sem választottak meg semmilyen vezetői posztra, mindez azt is jelenti, hogy 600 új bíró kerül a bírói  karba, akik érzelmileg mindenképpen el lesznek köteleződve az őket helyzetbe hozó hatalomnak. Akárcsak annak idején a munkásigazgatók az MDP–nek. Ez tehát családostól és személyi hálózatostól több ezer embert jelent. És ugyanez a nagyarányú csere lezajlott a társadalom minden alrendszerében. Mindegyikben! Tehát mindenhová a társadalom  alrendszereinek a mélyéig új emberek kerültek, akik kiválasztása ugyanolyan elveken alapult, ahogy a Kádár rendszer választotta ki az általa társadalmilag fontos posztokra a maga „kádereit”.
De ezek az emberek ott lesznek akkor is, amikor Orbán már esetleg nem kormányfő. Orbán valamikori szavaival élve, melyet a Kádár rendszer vonatkozásában mondott, az Orbán rendszer „alvadt struktúrái” folyamatosan jelen lesznek, működnek és hatnak majd még akkor is, amikor már – elvben – régen meghaladtuk az Orbán rendszert.
Tehát nagyon nagy óvatossággal kell eljárni a Negyedik Köztársaság  megalkotásakor.
Sajnos az a helyzet, hogy egy valóságos elmebeteg ül ma tort ebben az országban, de egyelőre nincs kormányképes alternatívája. Ha úgy bukna meg, hogy nincs helyette társadalmilag elfogadott, sőt támogatott kormányzati alternatíva, akkor csak a sértettség és az erőszak, az agresszió politikája lesz folytatható, ami a világon nem vezet sehová. Forradalom, igazi forradalom pedig nagyon nem kellene ennek az országnak, pláne, ha beletorkollana egy tényleges polgárháborúba. A Köztársaságot erőszakkal szétverni –  pláne egy, a csak a destruktivitást ismerő erőnek és vezérnek – szinte pillanatok műve volt, de a Köztársaság visszaépítésénél ez nem lesz járható út. A Fidesz ellenes demokratikus erők – hatalomhoz jutván nem bánhatnak úgy a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokkal, amint azt Orbán tette. Tehát sokkal nehezebb, sokkal embert próbálóbb munka lesz a demokrácia visszaépítése. Ezt valóban jól ki kell dolgozni és mindenképpen meg kell szerezni hozzá a társadalom – kis túlzással az egész társadalom – támogatását.  És bizony be kell láttatni az emberekkel, hogy ennek az országnak a teljesítménye csak annyira ad lehetőséget, amit a Bajnai kormány alatt ért el. (Nem azt amilyen helyzetben most van, mert az ezeknek a semmihez nem értő, semmirekellőknek a ténykedéséhez köthető, ezen könnyedén túl lehet lépni kellő hozzáértéssel, bár a hatásai sajnos már messze mutatóak, azok felszámolása már szintén nagyon nehéz lesz.) Ebben mélyen egyetértek Gyurcsány Ferenccel, aki ezt fejtegette minap a Népszava főszerkesztőjével, Németh Péterrel folytatott polémiában.

Nekem is az a véleményem, hogy meg kell szakítani végre a hazugság láncolatát. Ennek a népnek fel kell nőnie, mert ha nem, akkor örökké politikai martalócok áldozata lesz és még száz év múlva is ott topog csak, ahol 1920-ban és 1950-ben és 1957-ben, majd a 60-as években. Mindebben együtt, ami önmagában is már HUNGARICUM!
Tehát egyrészt minden demokratikus erőnek egységfrontba kell tömörülnie – a kor szava a bolsevista szófordulatok használata, úgy látszik ez alól már magam sem tudom kivonni – és nagyon gondosan felépített és minden elemében egyeztetett tervet kell kidolgoznia Orbán legyőzésére és hatalma hatásainak a felszámolására.

A kérdés most már csak az, hogy mennyi időnk van még? Az ugyanis azért elég nyilvánvaló, hogy bár láttuk Orbánt győztesen és peckesen kivonulni az EU Parlamentből, láttuk, hallottuk a magabiztos sajtótájékoztatóját, amiben felvázolta, hogy régi művész ő már – amennyiben a politikai művészet, ahogy állította –  és ő már túl van néhány alapművön, neki tehát nem presztízs kérdés már három értelmetlen apróságban engedni. De az EBESZ Állandó Tanácsa pénteki Bécsben tartott ülésén elhangzott, hogy mindenképpen szükséges Magyarországon az alaptörvény és a sarkalatos törvények komplex áttekintését követően azok együttes hatását összevetni a demokrácia alapelveivel.
Olli Rehn EU pénzügyi biztos újabb üzenete szerint a magyar kormánynak további lépéseket kell tennie az eddig megígérteken túl, azaz “a bíróságok megbízható működését biztosító módosítások” is szükségesek lesznek, nemcsak a bírák korai és kényszernyugdíjazásának a felülvizsgálata. Az igazságszolgáltatást érintő elvárásokkal kapcsolatban Rehn közölte: “a jogbiztonság nélkülözhetetlen a stabil gazdasági fejlődéshez, és ez magában foglalja a bíróság teljes függetlenségét és megbízható működését”.

Ehhez pedig – álláspontja szerint – mindenképpen a januárban létrejött Országos Bírósági Hivatal elnökének jogköreire vonatkozó rendelkezéseket is módosítani kell, valamint az úgynevezett átmeneti rendelkezéseket is, melyben – a Legfelsőbb Bíróság Kúriává átnevezése “miatt” – menesztették Baka András főbírót, mandátuma lejárta előtt.

Tehát a mérkőzés egyáltalán nem ért még véget. Ez egy orosz rulett és Orbán vabankra játszik. Semmiképpen nem adhatja fel mindazt amit  „az ország újjászervezése” címszó alatt eddig művelt. Valószínűleg úgy vélekedik, hogy egy–két jelentéktelen mondatot egy–két törvényben megváltoztat vagy töröl és ezzel az ügy el van intézve. Az Unió és az IMF megítéli a pénzt, azaz ahogy doktori disszertációkat lelkesen másoló köztársasági elnöke mondta nem is oly rég kitűnő diplomácia érzékkel az USA–ban: „a kutya ugat, a karaván halad.”
De nagy kérdés, hogy ad–e az EU–IMF egy olyan rendszernek pénzt, ahol annak felhasználása teljesen önkényes, mert hiszen olyan rendszert alakítottak ki, amiben a kormány – pontosabban maga Orbán Viktor – azt csinál amit csak akar. Finanszírozhat–e az EU–IMF egy olyan rezsimet, amely az így nyert erőforrásokat saját gazdasági és politikai hatalmának további stabilizálására és hosszú távú kialakítására fordíthatja, nem az ország fejlődésére? Nagyon nagy kérdések ezek és én egyáltalán nem tudom a választ. A lészenléti hitel persze negyedévenkénti revíziót és folyósítást jelent, de, ha egy rezsim eleve megbízhatatlan, mert nincsenek az önkényes működése ellen benne garanciák, akkor mi történik? Eleve nincs hitel vagy az első vagy második negyedév után állítják le? Nem tudom hogy hogy lesz.

Csak annyit tudok, hogy Orbán nem fogja feladni IMF hitelért mindazt, aminek felépítéséért annyit fáradozott az elmúlt 20 hónapban. Erre ugyanis emberileg képtelen. Tehát nem tudom, hogy mennyi időnk van és azt sem tudom, hogy mi lesz ennek az orosz rulettnek a vége.

Csak azt tudom, hogy minden nap veszteség, amit nem az Orbán rendszer összeomlása utáni helyzetre való felkészüléssel töltünk.