Az államadósságról és a gazdasági szabadságharcról

Az Orbán kormánnyal szimpatizálók nagyon sokszor azzal érvelnek, hogy azért van szükség az ország „újjáépítésére”, „átszervezésére”, mert a Medgyessy kormány, Gyurcsány két kormánya, majd végül a Bajnai kormány olyan mértékű rombolást vitt végbe a gazdaságban, olyan mértékű államadósságot halmozott fel, amelyet a „szegény” Orbán kormány minden erőfeszítése ellenére sem tud csak hihetetlen társadalmi áldozatok árán ledolgozni, úgy, hogy közben még a külföld akadékoskodásával és folyamatos beavatkozási kísérleteivel is nap, mint nap meg kell küzdenie a kommunista múlt és a zűrzavaros elmúlt 22 év árnyaival való harcról nem is beszélve.

És igenis fontos, hogy az ország ne mások – a külföld, a nemzetközi tőke, Brüsszel (a sort folytatni is szokták, de én itt megállok az idézésben) – akarata és érdekei szerint működjön, hanem végre a magyarok akarata és érdekei szerint.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy aki egy olyan érdektagolt társadalomban, mint a magyar meg tud jelölni valamit, mint a magyarok érdekét, az ügyes ember, mert bizony ilyen a senki által nem fenyegetett nagy általánosságokon kívül bizony nincs!

Előre bocsátva, de ezúttal nem kifejtve: az Orbán kormányt – a folytatott tevékenysége alapján – legalább két síkon kell vizsgálni. Egyrészt vizsgálni lehet és kell is az úgynevezett „unortodox” gazdaságpolitikai elemeit, céljait és azok racionalitását, másrészt ettől elválasztva vizsgálni kell az Orbán kormány társadalompolitikáját, ide értve az ideológiáját, a szimbolikus politizálását, illetőleg a ténylegesen az államra, az államhatalomra, a politikai, gazdasági  rendszerre vonatkozó konkrét – és megítélésem szerint jól átgondolt és gondosan előre megtervezett forgatókönyv alapján hozott – intézkedéseit. A kettő egymástól nem független és ráadásul a gazdasági szabadságharc kilátásait és ennélfogva eredményességét a hatalompolitikai, társadalompolitikai intézkedések nagyban lerontják, ám én ebben az írásban most csak azzal az oly tetszetős érveléssel akarok foglakozni, mely szerint minden jelenlegi bajunk okozója a szocialista–szabaddemokrata kormányzás 8 éve, amely mind gazdaságilag, mind társadalmilag, mind pedig mentálisan oly mértékben roncsolta hazánkat és a magyar népet, melyek szinte emberfeletti kormányzati  munka árán sem számolható fel egyik napról a másikra.

Hát akkor nézzük nagyon röviden át, hogy hogyan is alakult a magyar államadósság 2000 és 2011. között:

Az államadósság abból keletkezik, hogy az állam rendszeresen többet költ a bevételeinél és ezt a hiányt hitelekből kell finanszíroznia, mely hiteleknek kisebb-nagyobb kamatterhei is vannak attól függően, hogy a nemzetközi hitelminősítők  az országot milyen kockázati csoportba sorolják, illetőleg, hogy a pénzpiacok milyen kamatterhek mellett hajlandóak lejegyezni az állam által a költségvetés finanszírozására kibocsátott értékpapírokat.

Az államadósság alakulása 2000–től 2010–ig az alábbi volt:

2000.                                                   55,2 %

2001.                                                   53,1 %

2002.                                                   55,6 %

2003.                                                   58,0 %

2004.                                                   59,3 %

2005.                                                   61,7 %

2006.                                                   65,6 %

2007.                                                   66,2 %

2008.                                                   73,0 %

2009.                                                   80,0 %

2010.                                                   82,5 %

A fenti 2010–es értéknél két alkalommal volt magasabb az államadósság. Az egyik eset a Bokros-csomag 1995. március 22–i bejelentését közvetlenül megelőző állapot volt, ekkor a magyar bruttó államadósság a GDP 85,9%-át érte el.  A második eset napjainkban van. Magyarország GDP–ben mért államadóssága az MNB 2012. január 2–án megjelent jelentése szerint  82,6%-os, holott elköltött  a kormány több, mint 2000 milliárd forintot a csökkentésére, mégis ugyanakkora, mint amikor Bajnai kormány a hatalmat átadta.

Erről a jelentésről nyilatkozta a mindenhez értő Selmeczi Gabriella, hogy teljesen szakmaiatlan, de, hogy miért és mennyiben és egyáltalán, arra már nem sok szót – semmit! – nem vesztegetett.

Szíjjártó Péter pedig január 3–án gyorsan beszaladt a televíziójuk – MTV – reggeli műsorába és a „műsorvezetőtől” egyáltalán nem zavartatva harsogta bele a nézők képébe, hogy az államadósság csökkent, már csak 74%-os és ezt mindenki láthatja, mindenki tudhatja, mindenki – figyelem – érezheti a saját életében!!!

Nem az az elképesztő, hogy Szíjjártó ezt mondja, hisz nagy valószínűséggel ez a fiatalember is, akárcsak a főnöke, szociopata, ami azt jelenti, hogy nem ismer szabályokat, azokat folyamatosan a saját igényei szerint alakítja, nincs sem norma-, sem moralitásérzéke. Tehát röviden. Ez a fiatalember nagy valószínűséggel már évtizedek óta nem mond igazat. De ez fel sem tűnik neki. Ami viszont kétségbeejtő, hogy még mindig vannak, akik ezt elhiszik.

1995 márciusában a Bokros csomag a fizetésképtelenség határán álló Magyarországot visszahúzta az államcsőd szakadékának a széléről. A csomag által elért államháztartási konszolidációt követő években a magyar kormányok évről-évre magas, 6-8%-os költségvetési hiánnyal tervezték az éves költségvetéseket. Az átlagos 4%-os gazdasági növekedés ebben az időszakban sem fedezte a kiadásokat, a hiányt az állam továbbra is hitelekből volt kénytelen finanszírozni, emiatt a 2000-es évektől  ismét jelentősen növekedni kezdett az államadósság mértéke. 2006–tól a második Gyurcsány kormány már faragni igyekezett  az adósságon – ez szinte jelentéktelen mértékben, de sikerült is – ám a jelentősebb kiadáscsökkentő programok bevezetését – egészségügyi reform, felsőoktatási reform, a MÁV kiadásainak a csökkentése a szárnyvonalak bezárásával, stb, stb. – a Fidesz hihetetlen erőket mozgósítva, hatásos szociális demagógiával, majd az AB akkori elnökének aktív kollaborálásával megrendezett úgynevezett szociális népszavazásokkal sikeresen blokkolta.

Az eladósodás növekedéséből befolyt jövedelemtöbblet különösen a társadalmi juttatásokban részesülő háztartásokhoz (mindenekelőtt a nyugdíjasokhoz), a közszférában foglalkoztatottakhoz, az úthálózat építéséhez, a gázár- és lakástámogatások kedvezményezettjeihez, valamint adócsökkentések formájában az adófizetők széles köréhez került, ugyanakkor viszont az  önkormányzatoknál (2006-tól túlnyomó többségük fideszes vezetésű volt) is érzékelhető mértékű kölcsön felhasználás történt.

2008–ban az állam-adósságráta 80 százalékra emelkedett. Ez alapvetően a világgazdasági válság miatt következett be, miután a világgazdaságban szinte egyik napról a másikra radikális, szinte a nullához közelítő szabad pénzeszköz csökkenés következett be, ami a forintot és a magyar gazdaságot rendkívüli mértékben érintette.  A GDP a hitelválság miatt nagy mértékben  visszaesett ugyanakkor a GDP százalékában megadott államadósság azonnal közel 10%-ot romlott. Gyurcsány körülbelül három hét alatt megszerezte az IMF-EU párostól azt a készenléti hitelt, ami nélkül Magyarország is nagyon komoly hitelválságba – esetleg csődbe – került volna.  A tény, hogy Magyarország a hitelvilágválság kellős közepén három hét alatt nagyon kedvező – 5%-os – kamatozású, 25 milliárd dolláros giga IMF-EU-Világbank hitelhez jutott önmagában is mutatja, hogy Gyurcsány – szemben a jelenlegi miniszterelnökkel – mekkora bizalmat élvezett. A tény azonban tény. Három hét egy olyan világban, ahol nagyon hirtelen minden szabad pénzeszköz eltűnt, rendkívül rövid idő.

Mint tudjuk, végül sem a Gyurcsány, sem a Bajnai kormány nem is használta fel a teljes hitelkeretet.

De térjünk vissza  jelenhez. Barroso, majd Hillary Clinton levelét megírta a múlt év decemberében, közvetlenül azt követően, hogy az IMF-EU küldöttség a tárgyalásokat a magyar féllel megszakította. Mindkét személyiség olyan szervezet vagy állam nevében írt, amelyek szövetségi rendszeréhez Magyarország önként csatlakozott. Mind az EU-hoz, mind a NATO-hoz való csatlakozásunkkor vállaltuk, hogy az ezekben a szerződésekben foglalt alapelveket megtartjuk és folyamatosan belső jogrendünkben is alkalmazzuk. Barroso és Clinton csak annyit kért, hogy Magyarország mutassa meg, hogy kész ezeknek az alapelveknek a betartására, kész arra, hogy bizonyítékát adja annak, hogy nem akar totális pártdiktatúrát – személyi diktatúrát – kiépíteni.

És itt értem el az írás elején már említett az Orbán kormány társadalompolitikai, hatalompolitikai lépéseihez. Orbán cokit mutatott a Nyugatnak és elfogadtatta parlamentjével, lakájaival mind a jegybank törvényt, mind az úgynevezett stabilizációs törvényt.

Magyarország végképp szövetséges és barát nélkül maradt. Ilyen magányos ország nincs több a fejlett világban. Orbán Viktor persona non grata lett, nem kívánatos személy sehol sem. Senki nem hisz már neki, mindenki átlát rajta. Mindenki látja, hogy semmilyen szabályt nem fogad el, viszont hatalomra kerülése óta valójában rendeleti úton kormányoz. Pro form törvényeket alkot ugyan a parlament, de ezek a „normák” nem ott születnek, senkivel megvitatva nincsenek, semmilyen Orbánon kívüli szempont megalkotásuk során nincs figyelembe véve, kizárólag Orbán és legszűkebb – a nyilvánosság előtt nem is ismert, mert ott semmilyen módon nem szereplő, nem megmutatkozó – kabinetje érdekei szerint szerkesztik meg őket és szavaztatják meg a mamelukokkal, a 263 – gyakorlatilag vagy eszement vagy nagyon ostoba, vagy nagyon gazember – képviselőjükkel.

Nos, innentől fogva nincs az az ország és nincs az a piac, ami megbízhatna a magyarországi folyamatokban. Márpedig ha nem bíznak, akkor bizony sem a pénzüket nem hozzák ide be, sem a még Orbán által el nem vett hasznukat nem tartják itt fejlesztések formájában.

Európa közepén manapság ország nem működhet hatékonyan, ha nincsenek barátai, nincsenek közeli szövetségesei.

Tehát a demokrácia, a jogállam nem csak azért követelmény a Nyugat számára, mert ez elvi kérdés, és úgy vélik, hogy, ha valaki bekéredzkedett ezekbe a klubokba, akkor be is kell tartania  azok szabályait.  A polgári demokrácia – az elvi kérdéseken túl – ugyanakkor nagyon komoly garanciális kérdés is, azaz annak a garanciája, hogy egy hatalom nem tud önkényesen viselkedni, azaz a befektetések biztonságban vannak. A mai magyarországi helyzet már messze, messze nem ilyen. Ha egy befektető attól tarthat nagyon komolyan és megalapozottan, hogy Orbán és 263 lakája bármikor ráteheti befektetésére az államhatalom felhasználásával a kezét vagy, ha polgári jogi vitája támad az állammal vagy helyi szerveivel, akkor megfenyegethetik azzal, hogy a vitát törvénnyel fogják lezárni – lásd Lázár János fenyegetését az Erste Bank felé – vagy nem bízhat a magyar bíróságok függetlenségében, miután egyetlen ember dönthet önkényesen az eljáró bíróságról és bíróról,  amely bizalmatlanságot csak erősíti az a tény, hogy a választott bírósági eljárásokat az állam bizonyos szerződései vonatkozásában törvénnyel ki is zárták, vajon miért? – kérdezheti a leendő befektető és már nem is leendő befektető.

És ha ez a bizalom megrendül, akkor bizony bekövetkezik mindaz, amit ma, azaz 2012. január 4-én tapasztalhatunk. A forint történelmi mélypontra zuhant. A nemzetközi kereskedésben 320,-Ft-ot is adtak 1 Euróért, sőt a délután folyamán már a 321Ft/Euró ár is előfordult. A magyar állampapír hozamok is rekordokat döntögetnek, meghaladják a 10%-ot, azaz a 10 éves referenciahozam már 10,28%-nál jár. Ezt a rendkívül magas hozamot Magyarország a legfényesebb korszakaiban sem tudta volna kitermelni, de most, hogy elemzők szerint a 2012-es évben Magyarországon recesszió lesz – egyesek már 1,5-2%-os GDP visszaesést jósolnak – ez pláne lehetetlen.  És sajnos – attól tartok – hogy lesz ez még sokkal rosszabb is, ha a befektetők is, meg a hazai megtakarítások is pánikszerűen menekülni kezdenek majd ebből az országból.

Csakis az államcsőd néz ki reális lehetőségként!

Tehát nem igaz – már hányadszorra nem??? – Orbán Viktor azon kijelentése, hogy Magyarország képes magát a nemzetközi pénzpiacról finanszírozni. Már rövid távon sem tudja a növekvő kamatterheket és a 2012-ben esedékessé váló majd 4000 milliárd forintnyi tőketartozást megfizetni.  Az ország kockázati felár pedig a mai napon elérte, sőt kis mértékben még meg is haladta a 700 bázispontot. Ilyen rossz a rendszerváltás óta még soha nem volt! Az ország bóvli kategóriában van, és a gazdasági összeomlás szélén áll.

Ez bizony nem a szocialisták 8 évi kormányzása, hanem az Orbán kormány teljes nemzetközi bizalomvesztése miatt következett be.

Tehát kedves Barátaim, még akik hisztek Orbán Viktorban és az ő úgynevezett függetlenségi harcában. Ideje, hogy felnyíljon a szemetek és meglássátok végre a szemfényvesztőt, aki Magyarországot, a mi hazánkat, mindannyiunk hazáját a saját és a senki által nem ismert szűk körű kabinetje játszóterének használja.

Játszik mindannyiunk életével, létbiztonságával, jövőjével, sőt most már a gyerekeink és unokáink jövőjével is.

Kedves jobboldali Barátaim. Be kellene végre látnotok, hogy hazánk nem rendelkezik semmi olyasmivel, amire a világnak múlhatatlanul szüksége lenne. Szerettek eljátszani a gondolattal, hogy a tőke – főleg ha külföldi (csak halkan jegyzem meg, hogy a magyarnak hitt tőke is külföldi, a világ, a világgazdaság  már csak ilyen: globális) – meg akarja szerezni ezt az igen ígéretes – az alapvető élelmiszerek tekintetében 10 milliós, másban viszont csak pár milliós – magyar piacot, mindenki erre a kis országra, erre a szinte jelentéktelen, mert egyébként is egyre zsugorodó piacra fenekedik, de közben egyetlen egy dolgot sem tudtok mondani, ami innen bárkinek is kellhet.

Kedves jobboldali Barátaim! Be kellene már végre látni, hogy mindez  nem igaz, csak önáltatás, az a mákony, amit a vezér, hogy hatalmát fenntarthassa a fejetekbe csepegtetett.

De nem kell nekem hinnetek. Gondolkodó emberek vagytok, járjatok magatok a végére.

Amíg még megtehetitek, amíg még megtehetjük.