Az egypártrendszer kialakulásáról és a demokrácia visszaállításáról (Az MSZP pártkongresszus elé)

Share Button

1988-ban Grósz Károly miniszterelnök – talán az MSZMP májusi pártértekezletén, ahol megszerezte Kádár János székét, de nem tudta, hogy bár beleülhetett végre, de az a szék már nem volt ugyanaz – kijelentette, hogy hazánkban „… azért van egypártrendszer, mert történelmileg így alakult.”

Grósz Károly, mint abban a korszakban minden hivatalosság és nem hivatalosság – ide értve a vissza soha nem kérdező sajtót is – elegánsan elfelejtkezett arról a tényről, hogy az egypártrendszer nem valamiféle sorszerű képződménye volt a magyar társadalmi, politikai és hatalmi életnek, hanem a Vörös Hadsereg és a Szovjetúnió érintett szervei által támogatott fokozatos bolsevista hatalomátvétel, majd egy választási csalással egybekötött – a nép akaratára hivatkozó –  puccs következménye volt, melyet követően az MDP-n és az általa létrehozott szervezeteken kívül mindenki a törvényességen kívülre szorult, minden és mindenki a hatalom szempontjából illegitimmé vált. Az MDP akaratán kívül másfajta akaratképzés és érdekérvényesítés teljességgel lehetetlen volt.

Az MDP és nem a történelem alakította úgy a politikai hatalmi rendszert, hogy azon kívül senki és semmi nem létezhetett. Minden államivá lett az állam meg az egypárté lett, abban  oldódott fel.

Ilyen volt a Rákosi, Kádár rendszer hatalmi struktúrája. Ez ellen jogszerűen fellépni nem lehetett, hiszen minden „jog” és „törvény” az ő hatalmukat hozta létre és védte, ezen a „jogrenden” kívül a hatalommal szemben csak illegitim, „törvénytelen” eszközökkel lehetett szembeszállni, amit a proletárdiktatúra, későbbi nevén  a népi demokratikus állam könyörtelenül üldözött és csírájában igyekezett elfojtani.

Most ugyanennek a folyamatnak vagyunk a tanúi. Csak most nem Rákosi és Kádár elvtársak, hanem Orbán Viktor miniszterelnök reménykedik abban, hogy egy napon – 20, 30 év múlva – kijelentheti a nyilvánosság előtt, hogy történelmileg úgy alakult, hogy a Fidesz gyakorolja az országban az államhatalmat. És majd ő is igyekszik jótékonyan elfelejteni, hogy a történelem nem önmagától alakul, hanem emberek intencionált vagy nem intencionált cselekvéseinek eredőjeként, nevezetesen a konkrét esetet tekintve a kétharmad birtokában alkotmányos puccsot végrehajtva.

Nem kell ahhoz különösebb éleslátás, hogy meglássuk, hogy ma nem egy demokratikus térben  egymással egyenlő esélyekkel versengő pártokról és állandóan változó, alakuló erőviszonyokról van szó – ahogy a végtelenül lusta és cinikus magyar politológiai szakma – tisztelet a kivételnek, de nem sok van – megpróbálja a történteket interpretálni – hanem a Fidesznek, mint az államot fokozatosan, módszeresen és lassan teljesen elfoglaló pártnak ebben a helyzetben való törvényesítéséről és ezzel párhuzamosan mindenki másnak a törvényességből való kirekesztéséről van szó, csak úgy, mint a proletár diktatúrában vagy az asszony nevén a szocialista demokráciában, a létező szocializmusban.

Celebként funkcionáló vagy egyszerűen csak apologeta politológusok állítják folyton folyvást, hogy az amit ma Magyarországon a kormányzó kétharmad művel belül marad a jogállamiság keretei között. Jogilag lehetőség van arra, hogy képviselői indítványok formájában akár alkotmánymódosítás is beterjeszthető legyen a parlament elé? Igen. Tehát akkor ez – a népszerű és a nyilvánosságot és az ezzel együtt járó jó sok  pénzt igen csak kedvelő politológusaink szerint – az alkotmányos jogrend keretein belül zajlik. Erre találták fel a képviselői indítvány lehetőségét? Nem. De ez a kérdés népszerű politológusainkat már nem érdekli. Tehát a képviselői indítványok útján való törvénykezés lehet, hogy proceduálisan jogszerű, de tartalmilag semmiképp nem az. Tartalmilag joggal való visszaélés, azaz a  jog eredeti céljától és rendeltetésétől eltérő alkalmazása, mely önmagában is jogellenes magatartás, és semmiképpen nem illeszthető be a jogállami keretek közé. És akkor csak egyetlen szeletét említettem meg a nap, mint nap tapasztalt joggal való visszaéléseknek, azaz a jogellenes magatartásoknak.

Tehát, ami itt most Magyarországon folyik – gondolja ezt bármiképp is a sok politológus – nem illeszthető be a jogállami keretek közé. Ezért nevezem én ezt alkotmányos puccsnak, ami nem irányul másra – mostmár a kormányfő által kimondottan is – mint egy új(régi) társadalmi, gazdasági rendszer kiépítésére és a megdöntése lehetőségei törvényen kívül helyezésére.

Úgy vélem, hogy mostanra Magyarországon két pólus alakult ki. Az egyik a diktatúrát és egypártrendszert alkotmányos puccsal megvalósító Fidesz és annak támogatói bázisa, a másik mindazok, akik ezt a folyamatot nem szeretnék, és látják, hogy egyre kevésbé lehet “törvényes” eszközökkel ez ellen harcolni, miután a “törvények” mindegyike ezt az újnak mondott régi rendszert konstituálják és védik. Ehhez képest az ezt ellenzők egyre inkább törvényen kívül kerülnek. Tehát törvényes, jogi eszköz éppúgy nem áll majd rendelkezésre az egypártrendszerű hatalmi struktúra megdöntésére, mint ahogy 1988-ban, 1989-ben sem. Csak egy eszköz maradt: egységfrontba kell tömörülnie mindazon erőknek – politikai beállítódástól függetlenül – akik a polgári demokrácia, a parlamentáris demokrácia, a jogállamiság hívei. Ennek az egységes blokknak kell kikényszerítenie az állampártból –  éppúgy, mint 1989-ben – hogy leüljön tárgyalni egy új nemzeti  kerekasztalhoz és önként visszaadja a hatalmat, amit most oroz el magának a véglegesség céljával.

Még mielőtt bárki is megvádolhatna, hogy minden alap nélkül állítom a fent írtakat, ideidézem – ha az eddigi egy év alatt történt események nem szolgálnának  elégségesen sok bizonyítékul – a kormányfőnek az osztrák Kronen Zeitungnak a múlt héten adott interjújából egy részletet:

„Nem csinálok titkot abból, hogy a gazdasági törvénykezés terén megkötöm a következő kormány kezét. És nem csak a következőét, hanem a következő tízét.” - mondta Orbán Viktor a legnagyobb osztrák bulvárlapnak.

Ha négy évet veszünk egy ciklusnak akkor bizony ez negyven évet jelent a jelenleg regnáló miniszterelnök számítása szerint. Nem kis ambíció. Csakhogy azok a gazdasági sarkalatos törvények – most a közjogi és egyéb törvényekről nem szólva, amiket egy 24 óra leforgása alatt fogadtak és fogadnak el, ezzel éppúgy formálissá züllesztve a parlamentet és a parlamentarizmust, ahogy az a 40 év kommunista uralom alatt volt –  amiket Orbán meghozni szándékozik – én is egyes szám harmadik személyt használok, hisz ő maga is a saját nevében fogalmaz – azok éppúgy egyfajta – mondjuk úgy: sajátos – gazdasági rendet hoznak létre, mint a kommunista uralom gazdasági törvényei.

A módszer ugyanaz, a hatás szintén. Tehát miért is ne lehetne nyugodtan egypárti uralom létrehozásának a megvalósításáról beszélni. Miért óvakodik ettől még mindig majdnem minden elemző?

Ez bizony diktatúra, és ha bizonyítéknak ennyi nem elég, akkor álljon itt az uralkodó párt ideológiájától elütő szellemi műhelyek, találkozási pontok szisztematikus felszámolása például legutóbb a fővárosi Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium bezárása vagy  az  Alternatív Közgazdasági gimnázium átszervezésével  kapcsolatosan napvilágot látott hírek. Vagy a Corvinus Egyetemnek  a Műszaki Egyetembe történő beolvasztásáról szóló hírek.  De ide tartozik a Trafó átszervezése, vezetésének és koncepciójának megváltoztatása, a Tűzraktér, a Zöld Pardon és a Café Rió tervezett  bezárása és minden bizonnyal a sor folytatható.

Még két múlt heti és egy eheti hír:

„2011. június 9–én  jelent meg a Klubrádió frekvenciájára a Médiatanács pályázati kiírása.

A pályázatok elbírálásának alapjául szolgáló és már nyilvánosságra hozott pontrendszer lényegében azt a pályázatot preferálja, amelynek a műsorterve a lehető legkevésbé hasonlít a Klubrádió jelenlegi tartalmára. Például a 60 % feletti zenearányt jutalmazza (10 pont), a 30 % alattit bünteti (0 pont). Jutalmazza a kizárólag helyi eseményekkel foglalkozó műsorokat (akár 20 pont), az ország ügyeinek megvitatása ugyanakkor értéktelen. A „műsorterv szubjektív” megítélése 12 egységet ér, a műsorkészítési tapasztalat maximum 3-at.

Összességében tehát a 95.3-as frekvenciára kiírt pályázaton reménytelen nyerni egy „beszélő rádiós” tervezettel. Nem mellesleg történik ez a „rádiós piac sokszínűségének megteremtése” jelszó alatt, miközben a Budapesten elérhető rádiók elsöprő többsége zenei.

Tetten érhető a pályázatban a gazdasági ellehetetlenítés szándéka is. A szöveg szerint ugyanis a megajánlható legkisebb frekvencia díj – ami egy licit induló összege! – több mint kétszerese a jelenleginek, akkor, amikor az egész rádiós piac, a gazdasági válság kitörése óta elképesztő gazdasági nehézségekkel küzd. Sorban zárnak be a rádiók. Kinek az érdeke ez?” (A Klubrádió honlapja)

A monolit politikai, hatalmi berendezkedések egyik fő célja az emberek egymástól történő elszigetelése, az információszabadság korlátozása vagy teljes lehetetlenné tétele. Ha az emberek egyéni élethelyzetüket és annak okait nem tudják más élethelyzetekkel és okokkal rokonítani és/vagy összevetni, akkor nem tudják, hogy saját helyzetüket tekintve nincsenek egyedül. Érintkezési pontok – a nyilvánosság – hiányában a közös érdekek nem tudnak manifesztálódni és érdekképviseletté szerveződni. Ezért fontos a kormánynak – tudjuk a jogállamiság keretei között ugyebár – ezeket a  helyszíneket felszámolni, az információ monopóliumot a lehető legszélesebb körben kialakítani. Ebben a kommunikációs hálózatban – ide értve minden olyan területet ellehetetlenítését, ami ezt a monopóliumot gyengíti – aztán olyan valóság közvetíthető és sulykolható a nagy tömegek felé, ami a Fidesz egypártnak és a kormányzatnak a legjobban megfelel. Csak úgy, mint a régi szép – Lakatos elvtársi – időkben. Ehhez a folyamathoz tartozik az ellenzék minden orgánumának az elnémítása, megfélemlítéssel, a hirdetési piac állami nyomással történő manipulációjával és, ha ez sem megy – mert százak és ezrek pénzt áldozni sem restek a médium (Klubrádió) fenntartására – akkor teljesíthetetlen pályázat kiírásával. És az ügy el is van intézve. Nem tud fizetni, nem akarja teljesíteni a pályázati kiírásban foglaltakat? Hát akkor nagyon sajnáljuk. Ilyen a piacgazdaság! És jöjjön nyomban egy kezesebb és neutrálisabb médium. És mindezt – kedves politológusok – a jogállamiság keretein belül, ugye?  De ugyanez történik az RTL Klubbal. Százmilliós bírságokkal kell sújtani – a szegény gyerekek erkölcseire hivatkozva, tehát morálisan is, meg jogállamilag is teljesen megalapozottan –, amíg a tulajdonosok megelégelik és utasítják a menedzsmentet a simulékonyabb műsorok készítésére. És innentől a hírműsorok még a jelenleginél is jobban „megszelídülnek”, sok-sok kormánypropagandát tartalmaznak majd, és az „erkölcsileg kifogásolt” és bírságolt, de nézettséget és pénzt hozó műsorok tovább mehetnek.

És ugyanez történik a még talpon álló ellenzéki vagy egyszerűen csak a sajtónyilvánosságot eredeti tartalma szerint használó sajtóorgánumokkal, napilapokkal, hetilapokkal és egyéb periodikákkal  is.

Ugyanakkor hatalmas példányszámban hozzáférhető ingyenesen Simicska üzleti köreihez tartozó Metropol vagy a Fellegi Tamás érdekeltségi körébe tartozó Helyi Téma az egyéb direkt Fidesz propagandát sugárzó médiumokról most nem is szólva.

Gondolom a jogállamiság újabb szép példányaként könyvelhetjük el az Alkotmány Bíróság 15 tagra bővítését Lázár János frakcióvezető és Balsai István képviselő által benyújtott alkotmánymódosítási javaslattal, amely alapján nem várnák meg az új alaptörvény hatálybalépését, hanem már idén nyáron öt új alkotmánybírót és új AB-elnököt választhat a parlament.

A jelöltekről két hét múlva szavazhat az országgyűlés. Balsai István fideszes országgyűlési képviselő mellett Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár és Szalay Péter jogász neve szerepel a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjeinek névsorában. A felsoroltakból legalább három személy jelölése törvényellenes, de mi ez ahhoz képest, hogy a Fidesz és jelesül Orbán Viktor hű lakájai. Lázár János frakcióvezető szerint Orbán Viktor még nem döntötte el – az idézet majdnem szó szerinti – hogy a parlamentnek továbbra is Paczolay Péter jelenlegi AB elnököt javasolja-e vagy valaki mást. Tehát nyíltan vállalják, hogy ebben az országban – természetesen még mindig szigorúan betartva a jogállami normákat ugyebár – egyetlen egy ember – a Fidesz elnöke, miniszterelnök – abban a helyzetben van, hogy egymaga eldöntheti, hogy kik kerüljenek az állam kulcspozícióiba. Ebben a folyamatban is – nyilván – gyönyörű jogállami kép tárul a szemünk elé a politológus urak szerint.

Annyit azért különösebb bátorság nélkül kijelenthetünk, hogy Magyarországon az alkotmánybíráskodás és az Alkotmánybíróság ezzel a „jogi” aktussal megszűnt.

A legújabb hír a Fidesz módra gyakorolt jogállamiság  legfrissebb  példájaként – az emberek akaratára hivatkozva persze – hogy az úgynevezett kiemelt bűnügyekben az őrizetbe vétel hossza 72 óráról (három nap) 120 órára (öt nap) emelkedne, amelynek első 48 órájában ügyvéd a nyomozásba nem kapcsolódhatna be és az ügyészség megválaszthatná, hogy mely bíróság előtt indítja meg a büntető pert. Nem kommentálom. Mindenki gyönyörködjék kedvére ebben a szép jogállami intézkedésben.

Ebben a helyzetben két dolgot tehetünk.

Vagy hallgatunk a jól fizetett politológusokra és eltűrjük, hogy a Fidesz és egy személyben Orbán Viktor – természetesen a jogállami kereteket betartva – teljesen felszámolja a jogállamot, annak szellemiségével minden meghozott „jogállami intézkedésével”  ellentmondva és ezzel kialakítva egy olyan új politikai, hatalmi, gazdasági és társadalmi rendet, amely – csakúgy, mint a létező szocializmus időszakában – a jogi kereteken belül meghaladhatatlanná, változtathatatlanná válik. És ezt tudomásul véve ölbe tett kézzel kijelentjük, mint annak idején Grósz elvtárs, „történelmileg így alakult!”

Vagy felismerjük végre, hogy ez a politikai tér megváltozott, már nem ugyanarról szól, mint a rendszerváltástól az új országgyűlés megalakulásáig tartó időszakban. Itt már nem egymással egyenlő feltételekkel versengő pártokról van szó. A versenyt réges rég manipulálják, jobban mondva már nem is manipulálják, hanem imitálják.

Itt tehát már nem különböző beállítottságú, ideológiájú, különböző társadalmi érdekeket megjelenítő pártokról van szó, hanem olyan pártokról, akik egyrészről a „jogállamiság keretein belül” jogi felhatalmazásukkal visszaélve építik ki lépésről lépésre monolit egyeduralmukat, az államot – mint annak idején az MDP később pedig az MSZMP – a pártba teljesen beintegrálva, továbbá az olyan pártok, akik ugyanezt az utat járják ám nyíltan rasszista, homofób, sovén ideológiai alapon és vannak, akik továbbra is a nyugat-európai értelemben vett polgári parlamentáris demokrácia talaján állnak.

A politikai rendszer tehát immár két pólusú. A monolit hatalmi szerkezetet kiépítők és az az ellen a demokrácia talaján állóan fellépők.

Úgy tűnik, az előbbi nagyon jelentős expanzióban van, céljait már elérte, nincs törvényes eszköz rendszerének és hatalmának a megdöntésére.

A vele szemben álló demokratikus erők szervezetlenek, kissé céltalanok, bizonytalan arcélűek és szakadozottak.

Ezeknek az erőknek még mindig a legjelentősebb pártja az MSZP. Szerintem az MSZP-nek már nem kell tovább ostoroznia magát az elmúlt 8 évért, mert bár lenne mit tisztázni még mindig – és majd kell is egyszer egy higgadtabb időszakban – de a jelenlegi politikai helyzetben ez már nagy vonalakban a párt részéről meg is történt egyrészről, másrészről pedig csak úgy szabad beszélni az elkövetett hibákról a jövőben – amelyek összesen sem okoztak annyi kárt és sérelmet, mint a jelenleg uralkodó Fidesz egyetlen intézkedése – hogy hozzá kell tenni az elért eredményeket is, eredményként kiemelve, hogy az MSZP nem szállta meg az államot, nem igyekezett mindenhová pártkatonát, komiszárt beállítani, nem tisztogatott csoportvezetői szintig a közszférában, nem félemlítette meg az embereket jogfosztó törvényekkel, nem korlátozta az ellenzék jogait és nem nyomorította meg ilyen mértékben a legnagyobb válság idején sem az emberek nagy tömegeit, a társadalom szinte minden rétegét, mint amilyen mértékben most fosztja ki őket a Fidesz.

A párt semmilyen jogsértést nem hagyhat szó nélkül sem parlamenten belül, sem azon kívül. Minden olyan intézkedésre reagálnia kell, amit csak azért hoz az uralkodó párt, hogy fenntartható legyen az általa létrehozott torz „közteherviselési rendszer”, úgy azonban, hogy a az EU által elvárt egyensúlyi helyzet is fennmaradjon. És hangsúlyozni kell, hogy a torz közteherviselési modell árát fizettetik meg az alsóbb társadalmi rétegekkel, másrészt az intézkedések – lásd például a Munka Törvénykönyve tervezett módosítását – a hazai nagytőkének és az egyébként gyűlöletesnek beállított multinacionális tőkének akar olcsó és problémamentes munkaerőt szolgáltatni. A pártnak folyamatosan és minden esetben oda kell állnia minden jogosan elégedetlenkedő mellé. Hangsúlyozom a jogosan kifejezést, mert különben az MSZP is ugyanazt csinálná, mint a Fidesz 8 éven át. Egyszerűen csak uszítana, de itt és most és a jövőben is nem erre, hanem a követhető – a fizetési egyensúlyt nem veszélyeztető – utakra kell rámutatni és arra, hogy ezzel szemben a Fidesz miért a másik utat választja. Ez iszonyú nagy munka, és egységet igényel, de e nélkül a párt szavazóvonzó képessége azon a szinten marad, mint most. Tehát  ezt kell a pártnak sulykolnia, azaz el kell érnie, hogy az emberek elhiggyék, hogy a demokrácia, az emberi jogok feltétlen híve és ezek  a fejlődés alapjai, ezek nélkül ebben a világban nincs fejlődés, nincs előrehaladás, nincs modernizáció. Mindenképpen ki kell alakítania magáról az MSZP-nek azt a képet, hogy számára a hatalom nem a személyes zsákmányszerzés terepe, hanem valóban a haza, a nép, a nemzet szolgálata. Erre annál is inkább törekednie kell, mert kialakult róluk is az a  politikai elitre általában jellemzőnek tartott kép – tegyük hozzá:  részben méltán, részben méltánytalanul –  hogy a politikusok mind csak a privilégiumokat akarják és mind az állam erőforrásait dézsmálja.

De van ennél egy sokkal fontosabb feladat is.

Ki kell alakítania az MSZP-nek egy új és korszerű baloldali programot. Már most meg kell mondani, hogy mit tenne, ha ismét kormányra kerülne. Világosan, értetően és leplezetlenül.

Az MSZP esetében létkérdés, hogy fel tud-e mutatni olyan egyre növekvő társadalmi támogatottságot, ami hitelesíti a  demokratikus oldalon a helyét, netalán a vezető szerepét. Én úgy látom, hogy az MSZP jelenleg nincs ebben az állapotban, holott az idő sürget. Úgy vélem, mint párton kívüli, de a DK támogató tagja, hogy az MSZP addig nem tud ebbe a pozícióba kerülni, amíg nem fogalmaz meg világosan egy arcélt, egy korszerű baloldaliságot, ami a tényleges és hazugság és korrupció mentes demokrácia akarásán nyugszik. A plebejus baloldaliság – az úgynevezett hagyományos baloldaliság –kora lejárt. Nem vonom kétségbe az ezen a platformon állók jóakaratát – bár szerintem sok esetben nagyon is  kétségbe vonható – de ez a gondolkodásmód és stílus nem korszerű, mondjuk ki: teljesen korszerűtlen. Mert magában hordozza azt a voluntarizmust és populizmust, amit Orbán is oly jól alkalmazott az elmúlt 8 évben. Az államnak nem nagynak és erősnek, az embereknek ígérgetőnek, hamisan bíztatónak, hanem az állampolgárokat segítőnek és szolgáltatásokat teljesítőnek kell lennie. Nem osztogatnia kell, hanem megteremtenie azokat a feltételeket, amelyek mentén az emberek egyenlő esélyt kapnak a tanulásra, a munkára, az egészségügyi ellátásra, a rekreációra, egyáltalán az életre, addig a pontig, amíg ez egyáltalában lehetséges.

Tehát az MSZP-nek hitelesen ki kell alakítania egy új imázst magáról és azt sikeresen terjesztenie kell tudnia a társadalomban. Amíg ez nincs, az MSZP platformok marakodása marad, és ott áll majd még két év múlva is, mint most vagy – ami a lehető legrosszabb szcenárió – szétszakad, Orbán meg csak nevet a markába.

Az LMP a másik jelenleg számításba vehető – országos ismertséggel rendelkező – párt. Az LMP-nek szintén teljesen nyilvánvalóvá kell tennie, hogy a demokrácia talaján áll és, mint ilyen hajlandó minden – egyébként tőle különböző ideológiát valló, de ebben vele közös – társadalmi erővel szövetségre lépni a demokrácia helyreállítása érdekében. Tehát az LMP-nek is nyilvánvalóvá kell tennie önmaga előtt is, meg a társadalom előtt is, hogy érzékeli, hogy a politikai klíma és környezet már nem a polgári demokrácia terepe és a kérdés tehát már nem az, hogy sikerül-e eléggé különböznie a többi politikai alakulattól, hanem az, hogy meddig hajlandó ebben az áldemokráciában, ebben az imitált parlamentarizmusban eljátszania a konstruktív ellenzék szerepét, ezzel hosszú távon is legitimálva és álcázva az ál demokratikus politikai, hatalmi berendezkedést. Igenis az LMP-nek is keresnie kell a szövetséget minden demokratikus erővel és szorgalmaznia kell egy ellenzéki demokratikus blokk létrehozását, amelynek egyetlen, de hihetetlenül fontos célja van, az Orbán rendszer felszámolása és a demokrácia helyreállítása. Ennek hiányában az LMP nem tesz egyebet, mint erősíti a Fideszt és annak totálissá formálódó hatalmát.

És mindkét pártnak szövetséget kell kötnie a lassan magukra találó és végre a helyes szerepüket is meglelő szakszervezetekkel, ahol olyan nagyszerű és politikailag érett vezetők tűntek fel az utóbbi néhány hónapban, mint Árok Kornél vagy Kónya Péter.

És itt van még az egyesületi formát öltő Milla. Nekik is be kell kapcsolódniuk a demokratikus blokkba. És meg kell hívni minden más szervezetet is, akik elfogadják a Blokk egyetlen alapelvét, a polgári, liberális parlamentáris demokrácia visszaállítását.  A SZEMÁ-tól az SZDSZ-ig és az MDF utódpártjáig a Jólét és Szabadság Demokratikus Közössége-ig mindenkit.

Nem kell semmi újat feltalálni, csak ugyanazt kell csinálni, amit többekkel együtt Orbánék is csináltak 1989-ben az állampárttal szemben. Csak most – a történelem úgy hozta – velük és nem Fejti Györggyel szemben kell alkalmazni.

De más út törvényesen már nem nagyon van. Vagy ezt teszik a demokrácia és az emberi jogok elkötelezett hívei vagy marad a lassan teljesen kiépült és a társadalmat teljesen megszálló Orbán rendszer évtizedekig, ők meg mondogathatják még unokáiknak is, hogy „történelmileg így alakult!”

Share Button

One Comment

  1. Meglep a hozzászólások hiánya. Igaz, eddig nem ismertem az írásokat, nem tudtam, hogy van az “Egy demokrata hangja”, most, hogy tudom nem tudok kommentelni, mert a folyamatos egyetértée kifejezésének nincs sok értelme.
    Csak remélem, számtalan olvasó jár errefelé.
    A magam részéről a továbbíakban már tudatosan keresem ezt az oldalt.
    Üdvözlettel

Hozzászólás