Emlékeztetőül: Arra keresem a választ ebben a három részes blogban, hogy miért oly népszerű ma Magyarországon, az emberek körében a Fidesz és miért lehetséges ismét egy vezető köré felépíteni egy egypólusú politikai, társadalmi rendszert.
A tények tehát a következők:
Orbán teljhatalmú vezetője egy olyan pártnak, amelynek a népszerűsége 66% körüli, az ő népszerűsége is töretlen, vele szemben a választói bizalom jottányit sem csökkent.
Ezen a párton keresztül egy személyben ő maga, uralja a teljes politikai rendszert, a párt valóban domináns párttá változott, akárcsak az 1948-as MDP, vagy az 1921-es Egységes Párt. Vannak még pártok ebben a struktúrában, de jelen támogatottságukban legfeljebb őfelsége ellenzéke lehetnek vagy megbélyegzett, rosszabb esetben üldözött, páriák. Ebben is hasonlít a helyzet az 1921-ben történtekhez. Az analógia egyebekben azonban sántít – ha a pillanatot nézzük – ugyanis mindkét esetben, mind 1921-ben, mind 1948-ban jelentős katonai nyomás kényszere alatt jöttek létre ezek az állapotok – ide sorolhatjuk nyugodtan az 1956. november 4-e után történteket is – míg 2010-ben a nép, az emberek döntöttek úgy, hogy egypártrendszer megvalósításának a lehetőségére adnak felhatalmazást.
Ez a helyzet tehát létrejött, nem vitásan az emberek akaratából a „fülkeforradalomban”, mely „soha nem látott egységbe kovácsolta a nemzetet”, „amely maradék életerejét összeszedve megdöntötte az eddigi rendszert és egy új rendszer, a nemzeti együttműködés rendszerét építi fel.”
Hogy ezek az újmagyarul kreált fogalmak mit is jelentenek, az is megérne egy blogot, talán szánok is rá néhány sort, azonban ehelyütt csak azt szögezem le, hogy e szómágia egy tényleges egypártrendszer és pártállam kiépítését jelenti, ami nagyon rontja a szemünk láttára létrejött „rendszer” újdonságértékét.
De nézzük a dolgot egy kicsit távolabbról, történelmi perspektívából egyrészről, másrészről a magyarság énképe felöl. E két nézőpont együttes alkalmazása ad arra választ – állításom szerint – hogy hogyan vált az lehetségessé, hogy a magyar nép demokratikus keretek között ismét az egypártrendszert, a hegemón egy személyi vezetőt és a parlamentarizmus lebontását, valamiféle diktatúrát válasszon? Tulajdonképpen ez az igazi hungarikum. Nem az eredmény oldaláról, mert ilyen rendszereket – különböző fokozatokban – tőlünk keletebbre sokat találunk, hanem az eredményhez vezető út oldaláról nézve. Mert szegény fehéroroszok soha nem voltak abban a helyzetben, hogy ténylegesen dönthessenek demokrácia és a Lukasenko féle diktatúra között, a kazah, a tadzsik, a türkmén, az üzbég nép is ugyanígy járt, az oroszról nem is szólva. Ezekben az országokban még imitáció szintjén sem jöttek létre demokratikus rendszerek, tehát semmilyen módon nem szolgálnak a magyarok tettére, azaz a ténylegesen monolit politikai rendszer választására sem analógiaként, sem magyarázatként.
A saját helyzetünket csak saját múltunkból, énképünkből és lelki állapotunkból tudjuk megmagyarázni.
Nézzük a történeti, politika történeti aspektusokat.
Magyarország a feudalizmusban – mint minden más feudalizmusban – a születési jogon privilegizáltak és az alávetettek dualizmusán épült fel. A polgárosodás során ezeket a privilégiumokat először csak követelték maguknak is a városok, mint kollektív közösségek, melyek belül még feudális szerkezetűek voltak, majd a polgárok, súlyuk és jelentőségük növekedésével az általuk kitermelt felvilágosult eszmék alapján kiterjesztették ezeket a jogokat a társadalom egyre nagyobb köreire. A mai nyugati típusú liberális demokráciák a minden ember egyenlő és minden embernek emberré születésénél fogva elidegeníthetetlen jogai vannak elvein nyugszanak. . Ez a tömegdemokrácia.
Tehát – nagyon leegyszerűsítve – a feudalizmus vertikális felépítésű társadalma egy horizontális felépítésű társadalommá formálódott a polgárosodással és ami ezzel együtt járt, a kapitalizmus kifejlődésével:
Ez a liberális parlamentáris demokrácia.
Persze mindahányan tudjuk, hogy ezek a társadalmak is számos ponton nagyon igazságtalanok, hosszan lehetne sorolni, de alapelveikben mégis az emberek egyenlőségéből és – a kapitalizmus okán – a versenyből, a versengésből indulnak ki, ezeken az elveken alapulnak, nem pedig privilegizáltak és alattvalók dualizmusán épülnek fel, mint a feudalizmus.
Mi történt ezzel szemben Magyarországon? A nemesség egyre számosabb és előjogait – privilegizáltságát – egyre jobban féltő, őrző módon nyilvánul meg. Kidogozza – az egyébként törvényerőre soha nem emelkedő – szentkorona tant, azt cizellálja egyre jobban, hogy még alaposabban beágyazhassa előjogait, fellép minden modernizációs kísérlettel szemben, jöjjön az bárhonnan a hazát önmagával, saját sorsával és előjogaival azonosítva. Így történhet meg, hogy eluralja a társadalmat akkor, amikor Nyugat-Európában már kiveszőben van (egyenesen kivégezve, mint a Francia forradalomban) vagy feloldódóban van a polgárságban.
Itt virulens és eléri, hogy haza és haladás ellentétes fogalmakká váljanak és ez az ellentét azóta is végighúzódik a társadalom történelmén a mai napig bezárólag.
Folytatás következik.
Nagyon érdekes szemszögből látod a dolgokat. Várom a folytatást!