Valamit nem értek! (I.)

Szerző: Dr. Varga Béla -

Miért nem foglalkozik azzal senki az úgynevezett mértékadó értelmiségiek közül, hogy  hogyan lehetséges az, hogy a 2010. április 25-i országgyűlési választásokon  megjelentek 53 %-a – 2,7 millió ember – arra a Fideszre és arra az Orbán Viktorra adta a voksát, ezzel teljhatalomhoz juttatva őt, őket, amiről és akiről teljesen nyilvánvaló volt, hogy semmiféle programmal nem rendelkezik az ország gazdaságát és egyéb alrendszereit tekintve.  A gazdaságpolitika hiánya mellett kultúrpolitikájuk sincs, oktatás-politikájuk sincs, egészségpolitikájuk, időskorúakkal kapcsolatos politikájuk, a korszerű közigazgatásra vonatkozó politikájuk, közlekedési koncepciójuk  és még sorolhatnám napestig, hogy mi mindennel kapcsolatosan semmiféle politikájuk nincs, de ebben a helyzetben egyszerűbb azt írnom, hogy semmiféle koherens politikával nem rendelkeznek egyet kivéve.

Arról pontos elképzelésük és precíz forgatókönyvük volt, hogy hogyan semmisítsék meg a száz sebből vérző polgári demokráciánkat, aminek kivívásában állítólag ők is részt vettek.

Ennek a munkának mostanra gyakorlatilag a végére is értek.

Ma Orbán Viktor az ország teljhatalmú kormányzója és nincs semmiféle komoly társadalmi erő, semmiféle alkotmányos intézmény, amely bármiben is korlátozná. Egy személyben dönthet társadalmi intézmények, sőt alrendszerek sorsáról, egy személyben határozhatja meg, hogy egy–egy „független” és a kormány ellenőrzésére hivatott  szerv vezetője ki legyen, egy-egy hasonló funkcióval bíró testület összetétele milyen legyen és vezetője  ki legyen.

Ismét itt van tehát az egypártrendszer, asszonynevén “centrális erőtér”, és ismét van egy párt, jelenkori nevén „domináns politikai erő”,  pártfőtitkár-miniszterelnök, akárcsak a Kádár rendszer klasszikus szakaszában, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány időszakában.

A kérdés, amit a szakirodalom – ezalatt a politikai szociológiát értem, és ide kellene sorolnom a politológiát is, de az ma Magyarországon – véleményem szerint – egyáltalán nem létezik, csak médiaszereplők vannak, akik magukat valamely  rejtélyes  oknál fogva politológusnak nevezik – egyáltalán nem tesz fel (van azért kísérlet rá, de  az is inkább történészi, ami még jobban kiemeli a releváns politológia hiányát) nevezetesen, hogy hogyan lehetséges ez?

Mert az teljesen nyilvánvaló, hogy Orbán tényleges társadalmi igényt fogalmazott meg, ami tehát ennélfogva a teljhatalomba lendítette. Ha ez nem így lenne, Orbán most egy sehol nem jegyzett párt önmagában ágáló ripacsa lenne, azaz az, ami valójában, csak most ezt egy ország – sajnos ez a hazám – teljhatalmú uraként teszi.

E blog kereteit természetesen szétfeszítené egy komoly, átfogó, elemző munka – ezt felkészültségem sem teszi lehetővé – ezért tehát csak szempontokat vetek fel és azt is jobbadán szemrehányásként arra vonatkozóan, hogy nincs ma Magyarországon már egy maroknyi független értelmiségi sem, aki kísérletet tenne a probléma körüljárására, az okok kimutatására.

A téma terjedelme miatt  három részre osztom a dolgozatomat. A folytatással hamarosan jelentkezem.

Kategória: Politika | A közvetlen link.

Valamit nem értek! (I.) bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Orsánszki Zoltán hozzászólása:

    Kedves Béla!

    Idelinkelek egy cikket, ami szerintem mindent megmagyaráz:

    http://zipp.hu/velemeny/2010/01/27/nyugdijas_politikai_rendszer_jovonk_a_mult

    Ez még a választások előtt született

    Üdvözlettel: Zoli

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>