Na végre ma kiderült, hogy Orbán – a rendszerváltó elit utolsó, még aktív tagja – kifejezésre juttatta tavaly szeptemberben Kötcsén az ővéi között, hogy az egypártrendszer híve és maga, ha hatalomra kerül, ezt igyekszik majd megvalósítani.

Kifejtette, hogy a duális pártrendszer nem jó, helyette egy centrális pártrendszernek kell megvalósulnia,azaz legyen egy nagy kormányzó párt, amely legalább húsz éven át kormányoz a destruktív és romboló kritika kizárásával, a lélekölő, a kormányzás nyugalmát és kiegyensúlyozottságát zavaró viták más területre terelésével. Hogy ez alatt mi értendő nem derül ki, csak sejteni lehet.
Ez az egypártrendszer!!! Nemzeti mázzal, azaz nemzeti szocializmus. És ezt most már nem csak én mondom, hanem Orbán is, bár ezt a beszédében csak körülírta, magát a kifejezést nem használta.
Ha azt akarják az emberek, hogy egy uralkodó elit gyakorolja a hatalmat ebben az országban kontroll és választási lehetőség nélkül, ami ellenőrzése alatt tartja – ISMÉT -a társadalom összes alrendszerét, ide értve a gazdaságot is, akkor csak nyugodtan szavazzon a Fideszre.
De szocializmus akkor sem lesz, csak diktatúra, egy új oligarchia, egy új arisztokrácia uralmával.
Tessék magyarok, válasszatok!!
Forrás: kapcsolat.hu