Megdönthető–e Orbán és rendszere?

Szerző: Dr. Varga Béla - 2012. január 23. hétfő

Látva a január 18–i Európai parlamenti vitát, észlelnünk kell, hogy az Orbán problémát csak mi magyarok oldhatjuk meg! Az EU nem alkalmas a magyarországi pártállami folyamatok visszafordítására. Ráadásul az Európai Néppárt épp oly elvtelen Orbánnal – még mindig – amilyenek elődei voltak a XX. század 20–as, 30–as éveiben az Európában bontakozó autokratikus, diktatórikus rendszerekkel. Akkor addig, addig engedtek ezeknek a hatalmaknak, hogy egy világégés és egy hihetetlenül brutális, kegyetlen és aljas diktatúra, egy eurázsiai monolit hatalom világhatalommá válása és fél Európa gyarmatává válása lett a vége. És most mégis ugyanúgy viselkednek egy,  a legbelső köreikben fejlődő új autokratikus hatalommal. Semmit nem tanultak a diktatúrák és a diktátorok természetéről. És aki nem tanul, az elköveti ismét ugyanazokat a hibákat. A Nyugat is – különösképpen a rendkívül elvtelen módon viselkedő Európai Néppárt – elköveti ismét a már egyszer nagyon nagy tragédiához vezető hibákat. Csak elképedve hallgattam azokat a néppárti politikusokat, akik felszólalásaikban helyeselték, hogy Orbán úgymond lecserélte a sztálinista-rákosista  alkotmányt egy nyugati típusú alaptörvényre. És tökéletesen megértettem Daniel Cohn-Bendit felindultságát és ingerültségét, amikor azt mondta szinte ordítva, hogy ha ez igaz lenne, akkor hogyan volt lehetséges Magyarország felvétele az Európai Unióba? Komolyan mondom ezen magam is megütköztem. Ahhoz már hozzászoktam, hogy Orbán Magyarországon ezidáig szinte azt csapott be, akit csak akart. De az európai politikusok, akik egyébként tökéletesen tisztában vannak – vagy kellene lenniük – az Európai Unió felvételi és egyéb folyamataival, hogyan vezethetők meg ennyire? Vagy nem is erről van szó? A csalódottságom akkor még nagyobb!
Summa summárum! Orbánt csak Magyarországról, a magyar nép döntheti meg. Más út nincs! Ha mi nem teszünk semmit, akkor Orbán és egy nagyon szűk körű klikk életfogytáig vagy még tovább is a nyakunkon marad.

Orbán és lakájai és szócsövei rendszeresen arra hivatkoznak, hogy 21 zűrzavaros évet követően, a gazdasági és politikai önrendelkezés visszaszerzése érdekében – érdekes  ugyanakkor felettébb bizarr  kifejezések a Harmadik Magyar Köztársaság leírására,  amely önkéntesen az atlanti szövetségi rendszer és az EU teljes jogú tagja – az országot teljesen át kellett építeni, újjá kellett szervezni, új rendszert kellett létrehozni. Aki kicsit is hajlandó gondolkodni, annak tudnia kell, hogy ez valóban egy másik rendszer, de egyáltalán nem új.  Éppen ellenkezőleg. Nagyon is régi, jobban mondva ötvözi nagyon is régi és embertelen rendszerek legrosszabb tulajdonságait.
Ez az Orbán féle régi új rendszer a bolsevista (fasiszta, náci, sztálini, rákosista, kádárista) rendszerek uralmi technikáit és monolit jellegét, informális személyi hálókon felépülő, a társadalomba mélyen behatoló, az egyes emberek magánszférájáig is elérő állam – párt – hatalmi rendszerét ötvözi a rendies struktúrákkal és a nacionalista–sovén – kódoltan rasszista – ideológiával, a vallásos – pontosabban szólva katolikus keresztény – nézetrendszernek a (köz)gondolkodás kötelező részévé tételével.
Az már az irónia vagy inkább a komédia világába való, hogy ezt az autoriter, az egyes ember kisajátításáig merészkedő rendszert a demokrácia új formájának, a nyugati típusú demokráciák megújításának nevezik Orbánék. Az meg egyenesen röhejes, hogy ezt a maszlagot az Európai Néppárt is beveszi és hangoztatja.
Navracsics Tibor, a valaha jobb sorsra érdemes politológus odáig merészkedett a pofátlanságban és az aljasságban, hogy idézem: „….az új alaptörvény az „ideiglenes alkotmányt” váltja fel, amelyet még a kommunisták vezettek be 1949-ben. ….  A kommunizmus 1989-es összeomlását követő felfordulásban a magyar parlament érintetlenül hagyta a kommunista alkotmányt. Az évek során különféle, zárt ajtók mögött folyó alkudozások révén kiegészítették ugyan, de anélkül, hogy nyilvános vitát folytattak volna róla vagy a népet megkérdezték volna. Ennélfogva nyilvánvaló volt a magyar választóknak 2010-ben, hogy szükség van egy olyan alaptörvényre, amely világosan lefekteti a civil társadalom és az állam viszonyának alapszabályait. … Ez az az alaptörvény, amelyet mi megteremtettünk.” (ConservativeHome; 2012. január 10. Aztán a cikket a magyar sajtó itt–ott idézte nagyon szórványos  kritikával!)
Elképesztő ez a nyílt cinizmus és szervilizmus, és lakmuszpapír érzékenységével mutatja az Orbán rendszer mindent és mindenkit megrohasztó jellegét.
Navracsics természetesen pontosan tudja – mert rajta kívül még magyarok millióinak is nemcsak tudása, de személyes és felemelő élménye is az írásában foglaltaknak az ellenkezője –  hogy minden szava aljas és tudatos hazugság. Mégis leírja, le meri írni. Idáig fajultak tehát a dolgok ebben az „új” rendszerben. És ezt a nem egyszerűen hazugságot, hanem KÉPTELENSÉGET!!! ismételgette az Európai Néppárt jó néhány képviselője az EP vitában Straszburgban.

A nyugati típusú demokráciákról, kialakulásukról, törvényszerűségeikről, jellegzetességeikről, működés módjukról e blogban már több ízben részletesen írtam, (http://demokrata.budapestoldal.hu/2010/11/demokraciarol/224;http://demokrata.budapestoldal.hu/2010/12/jogallamrol/236) ezért itt most csak egy jellegzetességéről szólok.
A mi, több sebből vérző, immunrendszerét illetően születési rendellenességben is szenvedő demokráciánk úgynevezett konszenzusos demokrácia volt, hasonlóan a modern kori jogállamokhoz és demokráciákhoz.  Ennek lényege, hogy – természetesen – több versengő párt van a társadalom érdektagoltságának megfelelően, a kormányhatalmat rendszerint egy, de többször több párt koalíciója gyakorolja és a kisebbségben maradtak, az ellenzékbe szorulók is védelemben részesülnek, azaz a társadalom működésének alapkérdéseiben konszenzuskényszer van, tehát a társadalom nagy részét leképező összes vagy közel összes parlamenti párt egyetértése – és még esetleg alkotmányos ügyekben egyéb biztosítékok is – szükséges.
Ezt hívják konszenzusos demokráciának.
A győztes párt vagy pártkoalíció a választási győzelemmel lehetőséget kap az ország kormányzására, de nincs alkotmányos lehetősége a társadalom egyoldalú, saját akaratának, elképzeléseinek, érdekeinek megfelelő átépítésére, az alapvető gazdasági, társadalmi, politikai, hatalmi viszonyok megváltoztatására. Ezt kezdeményezheti ugyan, de megváltoztatni az alapvető működésmódok bármelyikét  is csak széles társadalmi konszenzus alapján lehet. És a konszenzuskényszer kiterjed a kormányzati kérdések jó részére is, azaz szerencsés, ha a kormányzat fontosabb gazdaságpolitikai, társadalompolitikai kérdésekben  is megnyeri az ellenzék pártjait és megszerzi a társadalom nagyhatású szervezeteinek az egyetértését. Ennek intézményes formái is kialakulnak  demokratikus rendszerekben, tehát azok a fórumok, ahol ezt az egyeztetést a társadalom szereplői között le lehet és le is kell folytatni és a megegyezést meg lehet kötni. Ilyen fórumok hazánkban is voltak, de most már nincsenek vagy annyira névlegesek, hogy tulajdonképpen csak annak leplezésére szolgálnak, hogy ilyen érdekegyeztetés ebben az országban lényegileg 20 hónapja már egyáltalán nem folyik. Ezt a rendszert a Köztársaság alapító atyái hozták létre, ami már maga is egy konszenzuson alapult, a régi MSZMP pártelit és az – a népesség túlnyomó többségének a támogatását maga mögött tudó – ellenzék képviselői között. Ezt a hatalmas és korszakalkotó munkát hazudta most el cikkében Navracsics, aki ennélfogva elkövette az értelmiség árulását, hiszen  tevékenyen részt vett egy vaskos történelemhamisításban és ennélfogva a tisztességes – ez egyre kevesebb – tudományos körökben megbecsült helyre soha többé nem számíthat. Navracsics az értelmiség szemete lett, tudósi és emberi becsületét elveszítette mindörökre.

Orbán egész politikája 1997–től ennek az eredendő, a Köztársaságot világra segítő konszenzusnak és ennek a konszenzuális demokráciának a felrúgására irányult.

És így is tett. Már első kormányzása idején törekedett rá, hogy a konszenzusok rendszerét felszámolja. Az ellenzékkel nem állt szóba, sőt, magát a parlamentet is háttérbe szorította, maga ott szinte – holott az ország felelős miniszterelnöke volt – sosem jelent meg, Az érdekegyeztető fórumokat megszüntette, a társadalmi párbeszéd addigi formáit felszámolta és propagandával, országimázs központtal, zászlóadogatással, a koronának a parlamentbe vitelével, majd hatalmasra növesztett másolatának ide–oda úsztatásával helyettesítette. A kormányhatalom birtokában meg tudta szerezni a közrádió és a köztelevízió feletti irányítást, mely megmaradt akkor is, amikor már nem volt kormányon, akárcsak a Magyar Nemzeti Bank feletti ellenőrzés.  Az ügyészséget is sikerült a megfelelően kiválasztott lakáj vezetésével a párt felügyelete alá helyezni. Ezek a változások olyan mélyrehatóak voltak, hogy teljes ellenzéki korszaka alatt megmaradtak. De a demokrácia alapintézményeihez ezen túlmenően – kellő hatalom hiányában – nem tudott hozzányúlni, azok az előzőekben felsoroltakon kívül érintetlenek maradtak.
Ugyanakkor a Fidesznek a konszenzusos demokráciát ellenzékben is sikerült tovább diszkvalifikálnia. Orbán meglehetősen nagy hatékonysággal tördelte szét a magyar politikai rendszert majdnem teljesen egyebek mellett azzal, hogy semmilyen konszenzusban nem vett részt, minden párbeszédet és együttműködést elutasított, az agresszív utcai politizálás hathatós támogatásával teljesen destabilizálta a rendszert és végül óriási  tömegek számára kívánatossá tette az erős államot és a határozott vezetőt, a “gyors” döntéseket, a semmire nem vezető viták és utcai csatározások és atrocitások helyett. Ez tudatos lépés volt a Fidesz részéről és sikerült is vele a demokrácia felszámolásának közelébe jutnia. Létrejött egy nagy monolit bolsevista párt, ami valamilyen oknál fogva jobboldalinak hívta, hívja magát, ami teljesen alaptalan, ugyanis ideológiáját tekintve nacionalista, itt, ott, amott sovén felhangokkal, világfelfogása feudális, ugyanakkor a hatalomhoz való viszonyában bolsevik. Ezzel a monolit tömbbel szemben egy teljesen széttöredezett és gyenge demokratikus oldal áll, amelynek egy jelentős része ráadásul maga is részt vett a demokrácia intézményrendszerének az erodálásában. És persze még egy kifejezetten  fasiszta párt is jelen van a palettán, amelyik a monolit politikai erő hajlamait felnagyítja és kifejezésre juttatja, miközben a teljhatalmat bíró erő e párt célkitűzéseiből is nagyon sok mindent maga is megvalósít, részint azért, mert maga is így gondolkodik,  így érez, részben pedig cinikus hatalmi, politikai  számításból!

Tehát jelenleg csak rossz és rosszabb helyzet létezik. Ha most hirtelen ez a monolit rendszer megbukna, politikai  káosz jönne utána. Sajnos! Ha viszont tovább marad – minden perc számít – teljesen berendezkedik az EGYPÁRTI, ÁLLAMPÁRTI DIKTATÚRA! Ezek olyan kétségek, amik joggal borzasztják el a demokrácia híveit. De sajnos fel kell építeni a demokratikus, kormányozni képes alternatívát, mert nincs más megoldás.
Orbán már sokkal nagyobb rombolást vitt végbe a társadalomban és a gazdaságban, mint azt gondolnánk. Nem csak arról van szó, hogy felszámolta a polgári demokrácia intézményrendszerét, hanem arról is, hogy berendezkedik egy új nómenklatúra, annak kiépül teljes személyi hálózata, mely a társadalmi élet minden területére behatol. Ezt a finom informális társadalmi hálót semmilyen jogszabályelemzéssel, jogintézmények működésmódjának a vizsgálatával nem lehet teljes körűen megragadni. Homályban marad és szinte láthatatlanul, de nagyon hatékonyan  hat.
Csak egy példát hozok erre a jelenségre. Az új alaptörvény értelmében 2012–ben elmozdítanak az állásából majd 300 bírót, jövőre még valamennyivel többet. Az országban jelenleg kb. 6000 bíró működik. Ha ebből egy év leforgása alatt nyugdíjaznak több, mint 600–at, az azt jelenti, hogy a bírói kar több, mint egy tizedét egy csapásra lecserélik, elcsapják a mandátumát még egyáltalán nem kitöltött főbíróval együtt. Túl azon, hogy ez példátlan, túl azon, hogy ez a bírói függetlenség elvének a totális megsértése, túl azon, hogy ezek a bírák zömében a felsőbíróságokon dolgoztak, ahol az ügyek a perjog természete szerint mindenképpen véglegesen eldőlnek, túl azon, hogy ezt egy olyan személy döntheti el egy személyben, aki a miniszterelnök barátja – tehát nyilvánvaló, hogy rajta keresztül maga a miniszterelnök – tehát egy másik hatalmi ág!!! –  dönt ezekben a kérdésekben is – és a Kúria elnöke egy olyan ember lett, akit bírótársai, tehát közvetlen munkatársai többszöri próbálkozása ellenére sem választottak meg semmilyen vezetői posztra, mindez azt is jelenti, hogy 600 új bíró kerül a bírói  karba, akik érzelmileg mindenképpen el lesznek köteleződve az őket helyzetbe hozó hatalomnak. Akárcsak annak idején a munkásigazgatók az MDP–nek. Ez tehát családostól és személyi hálózatostól több ezer embert jelent. És ugyanez a nagyarányú csere lezajlott a társadalom minden alrendszerében. Mindegyikben! Tehát mindenhová a társadalom  alrendszereinek a mélyéig új emberek kerültek, akik kiválasztása ugyanolyan elveken alapult, ahogy a Kádár rendszer választotta ki az általa társadalmilag fontos posztokra a maga „kádereit”.
De ezek az emberek ott lesznek akkor is, amikor Orbán már esetleg nem kormányfő. Orbán valamikori szavaival élve, melyet a Kádár rendszer vonatkozásában mondott, az Orbán rendszer „alvadt struktúrái” folyamatosan jelen lesznek, működnek és hatnak majd még akkor is, amikor már – elvben – régen meghaladtuk az Orbán rendszert.
Tehát nagyon nagy óvatossággal kell eljárni a Negyedik Köztársaság  megalkotásakor.
Sajnos az a helyzet, hogy egy valóságos elmebeteg ül ma tort ebben az országban, de egyelőre nincs kormányképes alternatívája. Ha úgy bukna meg, hogy nincs helyette társadalmilag elfogadott, sőt támogatott kormányzati alternatíva, akkor csak a sértettség és az erőszak, az agresszió politikája lesz folytatható, ami a világon nem vezet sehová. Forradalom, igazi forradalom pedig nagyon nem kellene ennek az országnak, pláne, ha beletorkollana egy tényleges polgárháborúba. A Köztársaságot erőszakkal szétverni –  pláne egy, a csak a destruktivitást ismerő erőnek és vezérnek – szinte pillanatok műve volt, de a Köztársaság visszaépítésénél ez nem lesz járható út. A Fidesz ellenes demokratikus erők – hatalomhoz jutván nem bánhatnak úgy a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokkal, amint azt Orbán tette. Tehát sokkal nehezebb, sokkal embert próbálóbb munka lesz a demokrácia visszaépítése. Ezt valóban jól ki kell dolgozni és mindenképpen meg kell szerezni hozzá a társadalom – kis túlzással az egész társadalom – támogatását.  És bizony be kell láttatni az emberekkel, hogy ennek az országnak a teljesítménye csak annyira ad lehetőséget, amit a Bajnai kormány alatt ért el. (Nem azt amilyen helyzetben most van, mert az ezeknek a semmihez nem értő, semmirekellőknek a ténykedéséhez köthető, ezen könnyedén túl lehet lépni kellő hozzáértéssel, bár a hatásai sajnos már messze mutatóak, azok felszámolása már szintén nagyon nehéz lesz.) Ebben mélyen egyetértek Gyurcsány Ferenccel, aki ezt fejtegette minap a Népszava főszerkesztőjével, Németh Péterrel folytatott polémiában.

Nekem is az a véleményem, hogy meg kell szakítani végre a hazugság láncolatát. Ennek a népnek fel kell nőnie, mert ha nem, akkor örökké politikai martalócok áldozata lesz és még száz év múlva is ott topog csak, ahol 1920-ban és 1950-ben és 1957-ben, majd a 60-as években. Mindebben együtt, ami önmagában is már HUNGARICUM!
Tehát egyrészt minden demokratikus erőnek egységfrontba kell tömörülnie – a kor szava a bolsevista szófordulatok használata, úgy látszik ez alól már magam sem tudom kivonni – és nagyon gondosan felépített és minden elemében egyeztetett tervet kell kidolgoznia Orbán legyőzésére és hatalma hatásainak a felszámolására.

A kérdés most már csak az, hogy mennyi időnk van még? Az ugyanis azért elég nyilvánvaló, hogy bár láttuk Orbánt győztesen és peckesen kivonulni az EU Parlamentből, láttuk, hallottuk a magabiztos sajtótájékoztatóját, amiben felvázolta, hogy régi művész ő már – amennyiben a politikai művészet, ahogy állította –  és ő már túl van néhány alapművön, neki tehát nem presztízs kérdés már három értelmetlen apróságban engedni. De az EBESZ Állandó Tanácsa pénteki Bécsben tartott ülésén elhangzott, hogy mindenképpen szükséges Magyarországon az alaptörvény és a sarkalatos törvények komplex áttekintését követően azok együttes hatását összevetni a demokrácia alapelveivel.
Olli Rehn EU pénzügyi biztos újabb üzenete szerint a magyar kormánynak további lépéseket kell tennie az eddig megígérteken túl, azaz “a bíróságok megbízható működését biztosító módosítások” is szükségesek lesznek, nemcsak a bírák korai és kényszernyugdíjazásának a felülvizsgálata. Az igazságszolgáltatást érintő elvárásokkal kapcsolatban Rehn közölte: “a jogbiztonság nélkülözhetetlen a stabil gazdasági fejlődéshez, és ez magában foglalja a bíróság teljes függetlenségét és megbízható működését”.

Ehhez pedig – álláspontja szerint – mindenképpen a januárban létrejött Országos Bírósági Hivatal elnökének jogköreire vonatkozó rendelkezéseket is módosítani kell, valamint az úgynevezett átmeneti rendelkezéseket is, melyben – a Legfelsőbb Bíróság Kúriává átnevezése “miatt” – menesztették Baka András főbírót, mandátuma lejárta előtt.

Tehát a mérkőzés egyáltalán nem ért még véget. Ez egy orosz rulett és Orbán vabankra játszik. Semmiképpen nem adhatja fel mindazt amit  „az ország újjászervezése” címszó alatt eddig művelt. Valószínűleg úgy vélekedik, hogy egy–két jelentéktelen mondatot egy–két törvényben megváltoztat vagy töröl és ezzel az ügy el van intézve. Az Unió és az IMF megítéli a pénzt, azaz ahogy doktori disszertációkat lelkesen másoló köztársasági elnöke mondta nem is oly rég kitűnő diplomácia érzékkel az USA–ban: „a kutya ugat, a karaván halad.”
De nagy kérdés, hogy ad–e az EU–IMF egy olyan rendszernek pénzt, ahol annak felhasználása teljesen önkényes, mert hiszen olyan rendszert alakítottak ki, amiben a kormány – pontosabban maga Orbán Viktor – azt csinál amit csak akar. Finanszírozhat–e az EU–IMF egy olyan rezsimet, amely az így nyert erőforrásokat saját gazdasági és politikai hatalmának további stabilizálására és hosszú távú kialakítására fordíthatja, nem az ország fejlődésére? Nagyon nagy kérdések ezek és én egyáltalán nem tudom a választ. A lészenléti hitel persze negyedévenkénti revíziót és folyósítást jelent, de, ha egy rezsim eleve megbízhatatlan, mert nincsenek az önkényes működése ellen benne garanciák, akkor mi történik? Eleve nincs hitel vagy az első vagy második negyedév után állítják le? Nem tudom hogy hogy lesz.

Csak annyit tudok, hogy Orbán nem fogja feladni IMF hitelért mindazt, aminek felépítéséért annyit fáradozott az elmúlt 20 hónapban. Erre ugyanis emberileg képtelen. Tehát nem tudom, hogy mennyi időnk van és azt sem tudom, hogy mi lesz ennek az orosz rulettnek a vége.

Csak azt tudom, hogy minden nap veszteség, amit nem az Orbán rendszer összeomlása utáni helyzetre való felkészüléssel töltünk.

Kategória: Politika | Címke: , , , | 2 hozzászólás

A Nyugat összeesküvése

Szerző: Dr. Varga Béla - 2012. január 16. hétfő

Magyarország össztűz alá került  tengeren innen és tengeren túl mind a sajtóban, mind az Európai országok és az USA diplomáciájában, mind magában az Európai Unióban, a Bizottságban az Európai Parlament frakcióiban.  Nem múlik el nap, hogy ne nyilatkozna meg legalább három nyugati sajtótermék vagy hírforrás Magyarországról, annak kormányáról, a törvényhozásról vagy a törvényeiről, de ugyanígy szinte egymást érik az európai politikusok nyilatkozatai is. És mind egyre egységesebb abban a tekintetben, hogy egyre elégedetlenebb a Magyarországi társadalompolitika és gazdasági folyamatokkal.

Miért most – ez az egyik kérdés, a másik, miért Magyarország?

Sok európai ország van nehéz gazdasági helyzetben, négy meg egyenesen – hazánkhoz hasonlóan – túlzott deficit eljárás alatt áll. A velük szembeni bánásmód azonban mégsem az eljárás további folytatása, szemben Magyarországgal, ahol a túlzott deficit eljárásnak nemcsak a folytatását írták elő, hanem szankciókat is kilátásba helyeztek, például a kohéziós alapok kifizetésének a befagyasztását.

Annak érdekében, hogy tisztán láthassuk, hogy mi miért történik muszáj legalább nekünk – ha már a magyar sajtó nagy része nem teszi – különbséget tennünk a gazdasági követelmények és az ezzel együtt, ezzel egyidőben jelentkező és ezért látszólag azzal összemosódó társadalompolitikai, jogi követelmények között. Nem állítom, hogy ezek között nincs összefüggés, de azt állítom, hogy azért mindezek ellenére is két külön dologról van szó.

Lássuk elébb a gazdaságpolitikai szempontokat.

Orbán Viktor úgy kezdett a miniszterelnökséghez, hogy tökéletesen tudatában volt annak, hogy a gazdasággal kapcsolatosan 8 vagy 12 éven át egyfolytában populista politikát folytatott, azaz össze–vissza  hazudozott, azt állítva, hogy Magyarország fejlődhet, az emberek nagy tömegei jobb életet élhetnek anélkül, hogy hozzá kellene nyúlni a gazdaságnak a  múltból itt maradt és teljesen megoldatlan nagy elosztórendszereihez.  Tette ezt azért, mert pontosan tudta, hogy az emberek ezt akarják hallani és azt is pontosan tudta – főképpen 2006–os vereségét követően – hogy még egy vereséget mentálisan már nem bírna ki és ennélfogva mindenképpen győznie kell. Ez – figyelve az ellenzékben folytatott politikáját – nyugodtan állíthatom, hogy élet, halál kérdéssé vált nála. De azt is tudta, hogy egyrészt ezeket az ígéreteket képtelenség  betartani, másrészt azt is, hogy eszében sincs betartani. Ő és pártja az állami erőforrásokon felnövekedett és azokat továbbra is igénybevenni akaró „nemzeti nagytőke” elkötelezettje volt már legalább 20 éve. Ráadásul társadalomképe egyértelműen az urak és szolgák, a privilegizáltak és alattvalók  dichotómiáján alapszik, ez magánbeszélgetésekben és az övéi között elmondott beszédeiből  egyértelműen kiderült. Mintahogy az is, hogy az 1989–ben megkötött társadalmi szerződést teljes egészében fel akarja rúgni, egy új elitet akar a gazdasági és politikai hatalomba bevinni, a régi elitekkel egyszer s mindenkorra le akar számolni ezeknek a céloknak a  gazdasági és jogi alapjait megteremtve maga legalább 20 vagy még több évig a hatalomban akar maradni. Ez az elgondolás, konkrét megvalósítási ütemtervvel már kész volt Orbán fejében jóval a 2010–es választásokat megelőzően.

Egyszerű, jól követhető program.

Ezt az egyszerű tervet az úgynevezett unortodox gazdaságpolitikával és az addig volt  hatalmi, politikai és  jogi rendszer teljes  átépítésével óhajtotta létrehozni a saját maga totális politikai hatalmának a megteremtése érdekében. Az erős állam szlogenje is ezt a célt takarta. Erős, azaz egy kézben koncentrált állam, mely államosításokkal gazdasági hatalommá is válik ismét, mely gazdasági hatalom a koncentrált politikai hatalom megtámasztását, megerősítését szolgálja.
Ennek a tervnek a megvalósítása a kétharmad birtokában pusztán csak idő kérdése volt. Amíg erről nem veszünk tudomást, addig nincs a kezünkben az az értelmezési keret, amivel leírhatnánk a történések racionalitását és irányát. Ha a hagyományos politológiai fogalomtárat működtetjük a folyamatok leírására, akkor az Orbán jelenség egyáltalán nem ragadható meg,  egyáltalán nem írható le, egyáltalán nem magyarázható és nem érthető. Ennek kifejtésére itt nem vállalkozhatom, csak utalok rá, hogy az Orbán jelenség megragadására más fogalmi apparátust kell használnunk, az eddig bevált apparátusok helyett.

Szóval a képlet a következő: van Orbán Viktor és mellette a csak sejthető – de a nyilvánosság előtt semmilyen formába nem mutatkozó – kabinetje, baráti köre, üzletfelei, az elnevezés teljesen érdektelen. Ebből a csoportból csak egy alak látszik úgy, ahogy, a régi jó barát, a kollégiumi társ, a párt és Orbán pénzcsinálója, jelenleg az ország legtöbb – vagy helyesebb, ha azt mondom, hogy az egyetlen –  gazdasági befolyással rendelkező szürke eminenciása. Hogy ki ő, azt mindenkinek a fantáziájára bízom.  Ha valaki tudni akarja, tudhatja.
Orbánnak és ennek a szűk – senki által nem látható, de annál befolyásosabb –  kabinetjének van egy engedelmes pártja – a Fidesz–KDNP–nek nevezett mameluk tömörülés, akik közvetlenül a Vezértől függenek, mind egzisztenciálisan mind egyéb vonatkozásban – például, mert valamiért zsarolhatók – ezek öntik „törvénybe”, konvertálják az államhatalom teljes súlyával kikényszeríthető „jogi normává” Orbán és kabinetje által kitalált elgondolásokat,  egyszerűen szólva Orbán akaratát.  Tehát Orbánnak van törvényhozása és Orbánnak van köztársasági elnöke is, aki – ahogy a pesti vicc is mondja – a toaletről a szél által  kifújt és ekképp  az asztalára került használt WC papírt is habozás nélkül aláírja.
De lényegében nincs már Orbántól független sajtó, tájékoztatás, társadalmi nyilvánosság sem, nincs már Orbántól független kulturális, tudományos és művészeti élet, nincs már független országos Választási Bizottság, Állami Számvevőszék, PSZÁF,  Költségvetési Tanács. Nincs már  alkotmánybíráskodás sem, a bíráskodás – az igazságszolgáltatás – függetlenségét egy hónapja, tavaly decemberben számolták fel, az ügyészség már régen nem az, de most az AB tiltása ellenére alaptörvénybe emelték bíróválasztási jogát ezzel tovább erősítve a hatalmát. Az  önkormányzatiság felszámolása is teljes erővel  folyik, az önkormányzati vagyon államosításával, hatáskörei elvonásával a kormányszintű országos szervek hatáskörébe vonásával.
A közoktatás és felsőoktatás is teljesen állami felügyelet és irányítás alá került.
A munka világában az érdekképviseleteket teljesen ellehetetlenítették, a sztrájkjogot lényegileg eltörölték, a munkavállalók jogait szinte teljes egészében felszámolták, a közalkalmazottak, köztisztviselők, és kormánytisztviselők kiszolgáltatottsága és az államnak alávetettsége  pedig  olyan fokú, amire Nyugaton még csak közelítő példa sincs.
Utolsó kormánytól független szervként felszámolták a ombudsmani rendszert, a független adatvédelmi biztos teljes megszüntetésével és Barroso EU bizottsági elnök  kifejezett írásbeli kérése ellenére csonkították az MNB függetlenségét és alkotmányba foglalták az úgynevezett stabilizációs törvénnyel a gazdasági problémákat egyre nagyobb volumenben generáló és a jövő esetleg lehetséges kormányai gazdaságpolitikájának a teljes ellehetetlenítését jelentő 16%-os SZJA–t.

Mindezek az intézkedések egy totális hatalom kiépítését és mindenfajta társadalmi és egyéni autonómia felszámolását szolgálják.

Tehát egyrészről az unortodox gazdaságpolitika – az IMF kipaterolása, a külföldi tőke, különösen a banktőke elleni folyamatos hangulatkeltés, a 16%-os mértékű SZJA, a bevezetett ágazati különadók, amelyek feltételei és időtartama folyamatosan változott aszerint, hogy hónapról, hónapra milyen gazdasági–mutató romlásokat észleltek a gazdaságért „felelősséggel” tartozó kormányzati körök, a nyugdíjpénztárak pénzének az államosítása stb., stb. másfelöl a fentiekben leírt pártállami struktúra kiépítése olyan bizalmi válságot alakított ki a magyar kormánnyal szemben, ami „felverte” a  magyar állampapírok hozamait, és soha nem látott mélységekbe vitte a  forint árfolyamát. Tehát a teljesen agyalágyult gazdaságpolitika és a nagyon is egyirányba mutató társadalompolitika fokozta a hiányt, ennek következménye lett a fokozódó tőkeigény (finanszírozási igény), ami a belföldi források drasztikus és a helyzetből fakadóan önkényes elvonását vonta maga után, ami viszont ismét a piacok bizalmatlanságát eredményezte, ami fokozta a tőkeigényt, ami még jobban hajtotta felfelé a hozamokat, amik megint csak tovább fokozták a tőkeigényt és így tovább, egészen a jelen helyzet tarthatatlanságáig, az államcsőd széléig való sodródásig.
És így jutottunk oda, hogy az ország a piacról finanszírozhatatlanná vált, a tőkebefektetések elmaradása és a tőke kivonása miatt, azaz ismét az EU–hoz és az IMF–hez kellett fordulni. Persze – miután ez a lépés az eddigi hangulatkeltő propagandával erőteljesen szembekerült  – ez is a szokásos taknyolással volt a közvélemény felé tálalva, nehogy még véletlenül is ki kelljen mondani a bűvös szót: bocsánat, tévedtünk.

A múlt heti – Brüsszelben és Washingtonban  zajló tárgyalásokon  nyilvánvalóvá vált a magyar hitelkérelemmel kapcsolatban kialakított  EU és IMF  álláspont, ami a következő:

  • vannak előfeltételei a tárgyalások megkezdésének, az IMF ezeket “kézzelfogható lépéseknek” nevezi
  • háromoldalú megegyezésről van szó, és az IMF szerint az európai hatóságok támogatás kritikus fontosságú, ezzel a Valutaalap megvárja, hogy hová futnak ki Brüsszelben a magyar ügyek,
  • Brüsszel konkrét lépéseket (törvénymódosításokat) vár a kifogásolt törvényekkel kapcsolatban

Az IMF egyértelművé tette, hogy hasonlóan a Barroso levélben foglaltakhoz az összes makrogazdasági folyamatot szabályozó jogi kérdésben felülvizsgálatot kér, különös tekintettel a jegybanki törvény  visszavonására és a 16%-os SZJA alkotmányból (stabilizációs törvényből) kivételére.

A Bizottság  2012. január 12. ülésén csak Magyarországról alakult ki vita a túlzott deficit eljárás vonatkozásában, a másik három állam esetében nem. A  vita során a legfontosabb kifogás az volt, hogy a követelményt egyszeri intézkedésekkel, a különadókkal és a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításával érte el a kormány. A 2011–es költségvetés előirányzatai is csak azért teljesültek, mert egyrészt a magán–nyugdíjpénztári pénzek egy részét a költségvetésbe pumpálták,  és a tartalékokat teljes egészében felhasználták és október, november folyamán újabb pénzeket szedtek be. E hatások nélkül a  2011-es strukturális hiány meghaladta a 6 %-ot és a 2012–es költségvetés, annak december végi átírása ellenére sem nyújt semmiféle konkrét garanciát arra vonatkozóan, hogy az ezévi 2,8%-os deficitcél tartható lesz, a 2013-as évre vonatkozóan – amikor is a magyar kormány vállalása értelmében már szektorális különadók sem lehetnek, még elképzelés sincs, nemhogy konkrét terv az így kiesett jövedelmek pótlására.
Az eljárás egyik lehetséges következménye lehet, hogy felfüggesztik a Magyarországnak járó uniós támogatások folyósítását. Ez a jelen állapot szerint 2014-ig még hozzávetőlegesen 2000 milliárd forintot jelent, amitől elesik a magyar költségvetés.
A Bizottság is, meg az IMF is  erősen törekszik  hogy a három ügyet (a túlzottdeficit-eljárást, a sarkalatos törvényeket és a pénzügyi segítségkérést) külön kezeljék, melyek ennélfogva a saját  útjukat járják, bár – és itt utalok a bevezetőben írtakra –  vannak közöttük kapcsolódási pontok. Olli Rehn költségvetési biztos például teljesen egyértelművé tette, hogy a jegybank függetlenségének a garantálása, azaz  a Barroso levélben foglalt kérés dacára elfogadott új törvény kijavítása előfeltétele lehet a pénzügyi segítségnyújtásról szóló további tárgyalásoknak.

A másik vonulata a folyamatoknak a magyarországi társadalompolitikai, államhatalmi, jogi állapotok megváltozásának az egyre hangosabb és intenzívebb bírálata, mind a nyugati sajtó, mind nyugati kormánykörök és az EU szervei részéről.
Nagyon kinéz Magyarországnak egy vagy több kötelezettségszegési eljárás is, amely a magyar alaptörvény és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvények uniós jogba ütközése miatt indulhat az ország ellen. Az EB egy alapos jogi elemzés után, január 17-ig fog dönteni erről. Már decemberben aggodalmának adott hangot az Európai Bizottság több biztosa is több magyar jogszabály miatt.  Mind maga  José Manuel Barroso bizottsági elnök, továbbá Viviane Reding igazságügyi, Neelie Kroes médiaügyi, illetve Olli Rehn gazdasági-pénzügyi kérdésekben illetékes bizottsági alelnök aggályai miatt a Bizottságban  jelenleg a jegybank függetlenségét, a bírók idő előtti nyugdíjazását és az adatvédelmi hivatal függetlenségét is vizsgálják. A vizsgálat eredményeként döntenek majd arról, hogy Magyarország megsértette-e az uniós alapszerződés egyes rendelkezéseit avagy sem.
Azonban a végeredmény sejthető, ha másból nem, Barrosónak abból a  kijelentéséből, hogy „… az Európai Unió végrehajtó szerve minden hatalmát felhasználja annak érdekében, hogy Magyarország igazodjon az EU elveihez és értékeihez.” Az elnök ugyanebben a beszédében arra tényre is felhívta a közvélemény figyelmét, hogy  az alapszerződés értelmében ilyen ügyekben a Bizottság bíróságként járhat el, és már jó ideje figyelemmel kíséri a magyarországi jogalkotást. Ebben a beszédében Barroso elégedettségét fejezte ki azt illetően is, hogy „…. a magyar kormány kész módosítani a jogszabályokat, ha azok a Bizottság vizsgálata szerint ellentétben állnak az uniós jogszabályokkal és értékekkel.”

A Bizottságban folyó munkával egyidőben csütörtökön – 2012. január 12. – a magyarországi helyzetet vitatta meg az Európai Parlament állampolgári jogokkal foglalkozó szakbizottsága is. Az Európai Bizottság  jogérvényesülési főigazgatója  Françoise Le Bail vezetésével a bizottság többek között azt vitatta meg, hogy nem sértik-e az uniós jogszabályokat a jegybank függetlenségét, a bírók idő előtti nyugdíjazását és az adatvédelmi hivatal függetlenségét érintő új magyar törvények.
A vitában  felszólaló EP-képviselők a fenti témákon túlmenően a melegek házasságának tiltását és az új egyházügyi törvényt is felemlegették.
Az Európai Parlament 2012. január 18-án – tehát az Európai Bizottság állásfoglalását követő napon – szerdán délután 3 órától tart vitát a magyarországi politikai fejleményekről. Az ülésen az EP-képviselők mellett felszólal José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is. A vitában várhatóan szó esik a január 1-jén hatályba lépett magyar Alaptörvényről, a sarkalatos törvényekről és az Orbán-kormány egyéb intézkedéseiről. A képviselők a Bizottság által javasolt intézkedéseket is meg fogják vitatni.

Orbán 2012. január 13-án a Kossuth rádió 180 perc című adásában az alábbiakat nyilatkozta:
„Az EU-val folytatott jogi vita már valamelyest tisztább, mint két héttel ezelőtt. A bírói ügyekben az uniónak nincs kompetenciája, ez magyar ügy. Az adatvédelmi biztos ügye porszemnek tűnik a gépezetben. Átszerveztük a biztos hivatalát, ezt kifogásolják az EU részéről.”
A miniszterelnök ebben az interjúban azt is kifejtette, hogy a jegybanktörvénnyel kapcsolatosan látszanak már olyan jogi érvek, amelyeket a kormány el tud fogadni.

Martonyi külügyminiszter is 26 országba írt megnyugtató levelet és számtalan fórumon hangoztatta Magyarország megegyezési készségét.

Fellegi Tamás tárcanélküli miniszter is roadshow-zik annak érdekében, hogy lecsillapítsa a mára nyilvánvalóan végletesen felbolydult kedélyeket.

Ugyanakkor mindez mit sem ér, ha a kistestvér – meglovagolva a Fidesz által eddig szított EU és nemzetközi tőkeellenességet – nyilvános autódafén égeti el az EU zászlót a közönség nagy örömujjongása közepette, és követeli Magyarország haladéktalan kilépését az EU-ból. Amit a Fidesz elkezdett, azt felerősítve folytatja a Jobbik, és a Fidesz már hiába próbálja a szellemet visszagyömöszölni a palackba az már nem megy, a Jobbik ezt nem hagyja neki.

Orbán a saját csapdájába esett kétszeresen is. Egyrészt 23 éves trükkje az a Fidesznek és jelesül Orbán Viktornak, hogy mindent lehet, amit jogszabály nem tilt. A Fidesz teljes története leírható ennek az elvnek a mentén.
Orbán még mostanában is – az egyre fokozódó nemzetközi nyomás közepette is – többször azzal állt elő – nemcsak ő, de magyar hangjai is, Szijjártótól Gíró-Szász Andrásig – hogy álljon elő az Unió konkrétumokkal, mert politikai véleményekkel nem tud és nem is akar vitatkozni. Jól tudta azt a miniszterelnök, hogy miért mondja ezt. Nyilvánvalóan az uniós jogban egy csomó minden egyáltalában nincs szabályozva, mert senki nem gondolt arra, hogy az íratlan normákat valaki is, valamikor is fel fogja rúgni. Első nekifutásra ezért nem talált az Unió fogást a médiatörvényeken sem.

Például nyilvánvaló, hogy egy klubban a működési szabályzatban nem fektetik le részletesen, hogy hogyan kell az asztalnál viselkedni. Ha valaki mindent kanállal eszik, nem szólnak, mert nem tilos, bár felettébb szokatlan. Ha valaki az asztalnál hangoskodik, nem szólnak, de azért kifejezésre juttatják óvatosan, hogy zavarja őket a dolog. Ha valaki mindezek után jóízűen böffent is egyet, akkor ezt már minden bizonnyal egyik másik asztalszomszéd szóvá is teszi. Erre lehet persze azt válaszolni rátartian és pofátlanul, ártatlan szemeket meresztve, hogy miért, mi tiltja? – de nem célszerű, mindenképpen kiderült ugyanis, hogy az íratlan normákat az illető semmibe veszi. És, ha ezek után még szellent is egyet azon az alapon, hogy ezt sem tiltja a klub szabályzata, nem kell azon csodálkoznia, ha távozásra szólítják fel. Hangoskodhat, hogy ez összeesküvés, azért akarják eltávolítani, mert nem szeretik, handabandázhat mindenfélét arról, hogy ő ártatlan és csak azért hurcolják meg,mert élni mert a jogaival,  szuverén módon próbált meg viselkedni. Magában be kell látnia, hogy hülyére próbálta venni a klub tagságát, de ez végül egy ponton túl már nem ment.

Hát Orbán is így járt. Egy csomó dolog az uniós jogban nincs szabályozva, mert annyira evidens, hogy hozzá tartozik az Unió és a tagállamok normál működéséhez, hogy senkiben még csak fel sem vetődött ezek Uniós szabályozása. Senki még csak gondolni sem mert arra, hogy lesz majd valaki, aki megpróbálja a többit totál hülyének nézni és felrúgja ezeket az alapvető működéshez szükséges, de külön le nem fektetett szabályokat.
Mostmár az Unió is látja, hogy ezzel van dolga. Ahogy azt nagyon szemléletesen jellemezte Ungvári Tamás egy televíziós műsorban, ha egy oldatot túltöltenek akkor egy ponton annyira telítődik, hogy kicsap. Nos ez történt Magyarországgal is, meg jelesül magával Orbán Viktorral. Addig járt a korsó a kútra, mígnem eltörött. Szó sincs itt semmiféle összeesküvésről, szó sincs itt a magyarok bántásáról, szó sincs itt a magyar szuverenitás felszámolásáról. Arról van szó csupán, hogy betelt a pohár. Elunták Orbánt, mint embert, mint politikust, és elunták ezt a sunyi, a joghézagokat kihasználó politikát, ami ráadásul az együttműködés teljes tagadására épül, holott az EU éppen hogy az azonos elvek alapján szerveződött együttműködési közösség.

A másik csapda a szélsőjobbnak történő politizálás, aminek haszonélvezője egyértelműen a Jobbik lett, kárvallottja pedig az egész ország.

Szemben a hazai közírók többségével és a nyugati sajtó legtöbbjének és az uniós államok kormányköreinek és magának az Uniónak az elmúlt másfél évben hangoztatott következtetéseivel nekem az a sziklaszilárd meggyőződésem, hogy az úgynevezett gazdasági szabadságharcot Orbán azért találta ki, hogy ne lehessen gazdaságilag rákényszeríteni az egypártrendszer kiépítését szolgáló állami és jogi berendezkedés felülvizsgálatára. Ezért nyitott a kommunista Kína felé, azt nyíltan Magyarország szövetségesének nevezve, ezért kereste Szaúd Arábia kegyeit, ahol az emberi jogok és szabadságok kevesebbet érnek, mint egy légypiszok az üvegen.

De nem sikerült neki és most hazánk csődje és/vagy az ő hatalma  a tét.

Nekünk demokratáknak a hogyan tovább kérdésében ezt kell szem előtt tartanunk, és fel kell készülnünk arra az esetre is, hogy a hatalma érdekében – esetleg – inkább az államcsődöt választja. De azt is látnunk kell, hogy, ha meghátrál, az is csak látszólagos lesz. Az elmúlt másfél év nem a véletlenek műve volt, azt Orbán magától fel nem adja még akkor sem, ha látszólag visszavonulót fúj. Ha így történik, még jobban kell figyelni, mert akkor máshonnan fog támadást indítani a hatalom ismételt totális visszaszerzéséért.

Egyebek mellett épp ez a tény szól legnyomatékosabban amellett, hogy mihamarabb  létre kell hozni az Új Ellenzéki Kerekasztalt.

Kategória: Politika | Címke: , , , , , , | 3 hozzászólás

Kérés Orbán Viktorhoz!

Szerző: Dr. Varga Béla - 2012. január 9. hétfő

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Vége! Lássa be, hogy vége. Nem sikerült. Pontosan érteni vélem Önt, de már túlságosan magas az ár! Értem én, hogy Ön az egész életét arra tette fel, hogy Magyarország – és sajnálatos módon nem a Magyar Köztársaság – miniszterelnöke legyen. Talán reménykedik abban, hogy ezen a téren is tovább léphet és egyszerűen, sallang mentesen csal első számú vezető lesz az Ön hivatalának a neve. De már nem.  Lássa be! Ez már nem lesz lehetséges. Ez az Ön  „világújító kísérlete”, ez az átépítés sikerült ugyan, de látnia kell, hogy nagyon magas lett az ár.

Tudom, hogy bizony jól el volt az képzelve, hogy lecserélik az alkotmányt és átszervezés és újjáépítés címén létrehoznak egy olyan „centrális politikai erőteret”, amiben az állam minden funkciója egy párt, a PÁRT, és jelesül az Ön kezében összpontosul. Ráadásul egy nem is akármilyen, hanem a gazdasági erőforrásokat az eddiginél sokkal jobban központosító, azt egyre nagyobb méretekben kisajátító, tehát egy minden eddiginél erősebb, amolyan Kádár rendszer szintet közelíteni akaró erősségű állam funkcióinak centralizálásáról van szó. Mindezt a hatékonyság és a rend nevében. Jó hívószavak, az emberek egy jelentős részének tetszett is, nem is szóltak nagyon sokáig semmit sem.
A rendre, a biztonságra való hivatkozással el lehetett nagyon sokak előtt, nagyon sokáig fedni, hogy miről is van szó.
A totális diktatúra ismételt kiépítéséről a parlamentáris demokrácia kulisszái mögött.
Igen, Ön Miniszterelnök Úr nagyon jól számított, amikor arra építette a politikáját, hogy az emberek nem elég tudatosak ebben az országban. Valóban, az embereknek nem sok tapasztalata van a szabadságról hazánkban. És bizony a magyarok többségének nem azt hozta a piacgazdaság és az ennek megfelelő parlamentáris, plurális demokrácia, amit várt tőle. A rendszerváltáskor helyzetbe került új politikai elit nagyon gyorsan éppoly romlottá vált, mint az önmaga szörnyű súlya alatt összeroppanó kommunista – a létező szocializmust építő – rendszerek pártelitje. És sajnos a magyaroknak semmilyen tapasztalatuk nem volt és ma sincs a szabadságról, az esélyegyenlőségről, a jogegyenlőségről, az emberi és állampolgári szabadságjogokról, általában a demokráciáról, sem mindezek tényleges jelentőségéről és hasznáról. Hogy is lehetne, hisz egész történelmük során mindig rabságban éltek, legtöbbször azonban nem idegen elnyomás alatt, amint azt a magyar történelemoktatás mind a mai napig sommásan állítja, (hamisítja?), hanem a saját uralkodó osztályuk, a saját nemesi rendjeik (főnemesi, köznemesi) elnyomása alatt. E hagyomány élt virulensen tovább a Dualizmus hanyatló szakaszában (az 1890–es évek közepétől 1918–ig), majd a Horthy rendszerben, és a Rákosi és Kádár rendszerekben is.

Miniszterelnök Úr!

Jó gondolat volt erre a hagyományra támaszkodva, 8 év ellenzéki politikát erre a társadalmi attitűdre felépíteni. Mármint politikailag, uralmi-hatalmi szempontból. Morálisan, a társadalom tudatának és mentális állapotának a szempontjából inkább nem értékelném, mert elragadnának az indulatok, márpedig, most tény– és tárgyszerűségre van szükség.

Tehát uralmi szempontból jó elgondolás volt annak a hamis illúziónak a keltése, hogy az erős állam meg tudja védeni a polgárait és kenyeret tud adni neki, cserébe azonban – a rend megteremtése kedvéért – el kell tekintetni a csak zűrzavart és szenvedést, no meg a hatalom folyamatos korrupcióját hozó – melyet sikerült a szocialisták tulajdonságának beállítani, holott, a rendszerváltást követően színre lépett teljes politikai elit ebben nagyon is egységesnek mutatkozott – liberális parlamentáris demokráciától. Továbbá az is, hogy sikerült ezen az alapon a teljes magyar társadalmat hiszterizálni és tőke– és liberalizmus ellenessé tenni. Jól jött ehhez a politikához a 2008. őszén kitört hitelválság, ami lehetőséget adott egyrészt  további kellő hangulatkeltésre a bankokkal és általában a pénzvilággal szemben, másrészt alkalmat adott a Nyugat alkonyáról, a liberális parlamentáris demokrácia válságáról vizionálásra és az emberek bizonytalanságérzetének a fokozására.

Igen Miniszterelnök Úr! Sikerült. Az ország úgy hullott az ölébe, mint egy érett alma. A választásokon nagyon sok hívet sikerült megszereznie ezzel a  politikával. A történelmi sérelmek és attitűdök kellően ügyes felélesztésével és kihasználásával, a nemzetközi válság hatásainak a magyar kormány tehetetlenségévé transzformálásával, továbbá a korrupció megfelelően egyoldalú tálalásával, a hamis biztonság ígéretével, sok szavazóra tett szert. Valóban! Kellően sok, a szavazókörökben megjelent olyan szavazója lett Miniszterelnök Úr, akik Önre fogadtak a szocialistákkal szemben. Vagy, ha nem is Önre, de nem volt más – vagy, ha igen, abban még kevesebb köszönet volt, mint az Ön hatalomra kerülésében –  és így Ön valóban  az ország teljhatalmú urává lett.

Csakhogy Miniszterelnök Úr Ön hazudott. Természetesen nem abban, hogy egy „centrális politikai erőteret” kíván kiépíteni, az „áldatlan”, sehová nem vezető „értékviták”–nak a politikából történő száműzésével, bár kifejezetten erre sem utalt soha, a zárt körben elmondott kötcsei beszédét leszámítva, hanem abban, hogy cserébe az embereknek biztonságot, megélhetést és nyugalmat ad.
Ön Miniszterelnök Úr, azonnal, késlekedés nélkül hozzálátott az egyeduralom kiépítéséhez, a polgári, liberális, parlamentáris demokrácia lebontásához, a sehová sem vezető „értékviták” felszámolásához,  a Köztársaság lerombolásához, ebben nem is volt semmi hiba, ugyanakkor viszont – nagyon is tudatosan – nem tett semmit azon ígéret és sugallt remények teljesítésére, amelyek a nagy tömegek létbiztonságáról szóltak és amivel  teljhatalmú uralomhoz vezető választási győzelmet szerezhetett. Sőt éppen ellenkezőleg. Gazdasági intézkedései is mind abba az irányba mutattak, hogy kedvezményezzen egy, az Ön által kijelölt új elitnek és létrehozzon milliók kárára ezen új elit tagjai számára egy kedvezőbb gazdasági–társadalmi pozíciót.
De még ez sem lett volna baj, de mindeközben Ön Miniszterelnök Úr még hülyének is nézte az embereket. Csakhogy a magyarok nem hülyék, amiképpen más nemzetek sem azok. Lemondtak a szabadságról, de valamiért cserébe, amit Ön nem hogy nem teljesített, de kifejezetten ezzel ellentétes politikába kezdett. Azzal a vak hittel, hogy amiképpen eddig, úgy ezután is átverheti az embereket.
Túlságosan bízott abban, hogy elegendő lesz a társadalmi nyilvánosságot megszereznie, a szólás szabadságát szinte csak az internetre korlátoznia – na, azért oda is szerette volna betenni a lábát, de ez azért már heves nemzetközi ellenállásba ütközött, tehát egyelőre erről a tervéről letett – és az embereknek azt zsolozsmáznia rádión, tévén, nyomtatott sajtón, minden lehetséges fórumon keresztül, hogy minden nagyon szép és jó, most jött el az aranykor, a bajok, ha vannak, a szocialisták bűne  stb., de az emberek mindezek ellenére is, ha lassan is, de egyre tömegesebben mégis rájönnek, hogy nagyon keményen lenézve őket hülyének vannak nézve és nagyon, de nagyon át lettek verve.
Talán kevesebb hatalmi arrogancia, a szóvivők empatikusabb viselkedése – tudom nehéz ilyeneket találni, hisz a Fidesz káderképzőibe éppen az ellenkező fajtát keresték kiképzésre, mert azt gondolták, hogy a pofátlanság, az arrogancia  a kifizetődőbb. Ez volt 20 éven át a politikai tapasztalatuk, úgy vélték – sajnos nem is alaptalanul – hogy ez sikereik forrása,  nem is tudtak tehát másban gondolkodni beleértve Önt is Miniszterelnök Úr! Ez a mindenkit negligáló stílus akkor sem lenne szerintem túl szimpatikus és ennélfogva sikeres, ha egyébként az Ön kormányzása a totális diktatúra elemeinek a felállításán kívül valamiben is kézzel fogható sikert tudott volna felmutatni. De így egyre nagyobb tömegek számára – akik a mindennapjaikban egyre erőteljesebben érzékelik a kormányzás teljes sikertelenségét, illetőleg rájuk nézve tudatosan és kifejezetten káros voltát – válik nyilvánvalóvá, hogy ez a kommunikációs stílus azt fejezi ki, ami valójában: mindenkit, mindenkor hülyének néznek és ez – minél inkább fordul rosszra vagy rosszabbra minél több ember sorsa – annál inkább lesz egyre bántóbb, kiábrándítóbb, eredménytelenebb, sőt egyenesen kontraproduktív.

Higgye el Miniszterelnök Úr, már e hazában is egyre többen látnak át az Ön egyre képtelenebb és minél képtelenebb  annál pofátlanabb és ennélfogva egyre lekezelőbbnek érzett, egyre lenézőbb hazugságain. Ugyanis Miniszterelnök Úr. Amíg ez a nép megkapja, amit ígértek neki, addig hagyja magát zsongítani mindenféle bül–bül beszédtől. De, ha nem teljesülnek azok az illúziói, amiket a hatalom megnyerése érdekében keltettek benne, úgy egyre idegesebben reagál és egyre inkább átlátja, hogy csak ámítják, mintha kisgyerek volna. És persze történelmi fejlődése elmaradottsága miatt valóban nagyon sok  mindenben kiskorú ez a nép. De, Miniszterelnök Úr! Korántsem olyan sok mindenben, mint ahogyan Ön azt végtelen elbizakodottságában képzeli és reméli.
Miniszterelnök Úr! Ön valamiért azt képzeli magáról, hogy Önnek mindent mindenkor el fognak hinni ezután is, csak azért, mert eddig hittek Önnek? Tényleg azt képzeli magáról, hogy olyan delejes erővel bír, amivel bármit meg tud etetni az emberekkel? Úgy vélem, valóban ezt hiszi. De ez bizony nincs így és ez jelenti az Ön számára a véget Miniszterelnök Úr. Ön a saját elbizakodottságának, önmaga csodálatának, nárcisztikus szeretetének a foglyává vált és emiatt nem látja, hogy lassan már csak a talpnyalói meg azok az elvakultak vannak Ön mellett, akik Istent vagy Jézust Önnel váltották fel.

És ez csak rosszabb lesz Miniszterelnök Úr!

Ugyanis Ön nem csak az embereket, hanem a mechanizmusokat is befolyásolhatónak hiszi pusztán hazug állítások hangoztatásával, valamiféle ráolvasással. Csakhogy a piacok résztvevői, az oly nagyon lenézett Nyugat képviselői még kevésbé alkalmasak az Ön hazug szóvirágainak a befogadására. Immúnisak, és immunitásuk forrása a polgári demokrácia és a piacgazdaság. A folyamatok nem befolyásolhatóak szómágiákkal. Ön nyugodtan hazudhatja a teljesen kisajátított nyilvánosságban, hogy a bankoknak ideje visszafizetni mindazt, amit az államtól kaptak. Ön is tudja, a bankok is tudják, hogy Ön hazudik. A magyar állam semmit nem adott a bankoknak. De ez mindegy is. Ön sikernek könyveli el, hogy ezzel a hazugsággal elámította az embereket. Csakhogy a piacok nem politikusi hazugságok mentén működnek, hanem a gazdaság törvényszerűségeinek engedelmeskedve. Azok pedig azt mondják ezeknek a piaci szereplőknek, hogy, ha az állam önkényesen akármikor, akármekkora forrásokat vonhat el tőlük, akkor az ilyen állammal rendelkező országban nem szabad befektetni. Mondhat Ön ezek után álújságíróknak, áltudósítóknak bárhol bármit eltagadhat, minden tényt és igazságot kedve szerint elferdíthet, a piac viselkedése ettől nem fog megváltozni. Mert a tettei ezzel ellentétesek. És a piac, a Nyugat a tetteit figyeli Miniszterelnök Úr – ahogy volt szíves kérni is őket erre – nem pedig a szavaira, amiről Ön állította, hogy nem számítanak.

És ugyanez vonatkozik a Nyugat intézményeire, illetőleg képviselőire is. Ön megpróbálta, megpróbálja  őket is hülyének nézni, de ez már egyre kevésbé megy, Önnek már a saját pártcsaládjában sem hisznek többé.
Ugyanis egyenként sem felelnek meg az Ön által hozott „törvények”, az Ön alaptörvénye, és az ennek végrehajtására szolgáló, a párt és az Ön teljhatalmát kiteljesítő és tartósító törvényei a polgári demokrácia 300 év alatt kifejlődött intézményrendszerének és elveinek. De együttesen szépen kiadják – a vakokat leszámítva – egy PÁRTÁLLAM KÉPÉT. És ezt ott Nyugaton is egyre többen látják, azt hiszem helyesebb, ha azt mondom, hogy látja már mindenki. És Ön vagy lakájai kiragadhatnak teljes nyugalommal egy–egy mondatot egy–egy kifogásolt törvényben és mondhatják, hogy ez ugyanígy meg van itt vagy ott, más EU tagállam törvényében. De ezzel csak azt érik el, hogy egyre inkább felbőszítik partnereiket, mert nyilvánvaló, hogy összefüggéseiből kiragadott mondattöredékek idézgetése csak azt szolgálja, hogy őket is teljesen hülyére vegyék.

Miniszterelnök Úr! Vége! Be kell látnia, hogy Önt már mindenki csalónak és hazugnak tartja, aki sietve kiépítette saját diktatúráját felszámolva teljesen a jogállamot. Nos ők ott Nyugaton így látják. És ez ellen Ön nem tud tenni semmit.
A bizalom végképp oda és a bizalom a nemzetközi együttműködés és a gazdasági folyamatok alapja. A bizalmat meg a jogállam garanciáival lehet erősíteni. Ha Ön ezeket a garanciákat kikapcsolja, hiába mondja azt, hogy az Ön szava legyen elég, hogy a garanciák hiányában is minden demokratikusan, jogállamszerűen fog működni,  mindig vissza fognak kérdezni: ha nem akarja a garanciák hiányában a hatalmát érvényesíteni, akkor miért kellett a garanciákat eltörölni?
És Miniszterelnök Úr erre nem tud Ön meggyőző választ adni, mert nincs is meggyőző válasz.
Ha valaki a hatalmat megkötő intézményeket kikapcsolja, mondhat bármit, nyilvánvalóan azért tette, mert totálisabban akar hatalmat gyakorolni. Ha nem így lenne, nem tette volna. Ilyen egyszerűen működnek a dolgok Miniszterelnök Úr!
És papolhat erről amit csak akar, a helyzet egyre rosszabb lesz.

Christine Lagarde az IMF igazgatója azt nyilatkozta, hogy bízik benne, hogy a magyar hatóságok hajlanak majd arra, hogy a törvényeket összhangba hozzák az európai joggal. Szó szerint azt mondta: „Nem vagyunk elégedettek, nem kötünk kompromisszumot és mi nem állunk fel az asztaltól”.

Az új jegybanktörvény miatt – amit még annak elfogadása előtt kritika tárgyává tett az Unió, és Barroso bizottsági elnök levélben is kifejezetten kérte, hogy tekintsenek el a törvény meghozatalától, de Ön Miniszterelnök Úr nem tudott leállni, nem tudta elviselni, hogy a jegybank még egy kis ideig független legyen az Ön hatalmától – az EU Bizottság kötelezettszegési eljárás megindításáét fontolgatja Magyarország ellen, amire még nem volt példa az EU történetében.

Az Európai  Néppárt vezetése – az a Wilfried Martens, akinek lojalitása Önhöz akkora volt, ami bennem már sokszor azt a gyanút keltette, hogy nincs ítélőképessége teljes birtokában –  pénteken először szólalt meg. “Szükségtelen is mondani, hogy a Néppárt támogatni fogja az Európai Bizottság azon ajánlásait, amelyek biztosítják, hogy Magyarország teljes mértékben megfeleljen az európai uniós jognak” – írták. Ez tehát azt jelenti, hogy már az Európai Néppárt is elhatárolódik Öntől és mindattól, amit képvisel Miniszterelnök Úr!

De azt is hallani mindenféle forrásból, hogy Önök ott a Fideszben még ebben a helyzetben is taktikázgatnak, játszogatnak, mintha még mindig semmi tétje az Önök jólétén kívül a dolgoknak nem lenne. Amint innen–onnan hallani lehet Ön és lakájai úgy vélik, hogy  az Európa Tanácsban valószínűleg “többször is meggondolják” majd, hogy milyen álláspontot alakítsanak ki Magyarországgal szemben, milyen szankciókat alkalmazzanak, hiszen, ha Magyarországot szankcionálják, azaz elvonnak uniós pénzeket, vagy felfüggesztik a szavazati jogát,  az precedensértékű lehet, azaz a jövőben  más tagországgal szemben is előfordulhat. De miért kellene ezeknek az uraknak ott ettől félniük? Ők nem építenek ki diktatúrát, miközben mindenki pofájába hazudják, hogy az önmagát túlélt Nyugat elavult rendszere helyett új demokráciát építenek?
Ez az okoskodás tehát ott az Önök köreiben Miniszterelnök Úr halálos és hihetetlenül felelőtlen, ami azért meglepő, mert Önök már nem egyetemi hallgató, kollégista  kölykök, hanem ennek az országnak a mindenható vezetői. Mégis úgy viselkednek, úgy taktikázgatnak, mintha ez az egész csak egy játék lenne, holott éppen egy egész ország megy rá!

Ön Miniszterelnök Úr a pénteki nyilatkozatában egyenesen azt állította, hogy az Európai Bizottságnak konkrétumokkal kell előállnia, és várják az Uniótól azokat a kifogásokat, amelyek szerint az év végén elfogadott jegybanktörvény a közösségi jogba ütközik. „Egyelőre ilyen észrevétel nem érkezett.” – mondta Ön, de hát nyilvánvaló, hogy már réges–régen nem erről, azaz nem csak erről van szó.

A legnagyobb liberális brit napilap az Independent azt írja, hogy Magyarország visszalép a demokráciától. Orbán Viktor a kétharmados parlamenti többség révén “gyakorlatilag azt csinál, amit akar”. Úgy tűnik azonban, hogy nem vonta le teljesen a tanulságait annak a történelmi mozgalomnak, amely megdöntötte a kelet-európai kommunista zsarnokságot.
A lap szerint a kormányfő arra hivatkozik, hogy befejezi az “1989-ben kezdődött forradalmat”, de jogalkotási csomagja súlyos károkat okozott a magyar demokráciának.
Az igazságszolgáltatás, a jegybank és a média függetlenségének felszámolása, a Fidesz által az új választójogi törvényben kialakított választókerületek és a lojális pártemberek bebetonozása az állami, hatalmi kulcspozíciókba kilenc évre, a lap véleménye szerint mind azt jelzik, hogy Orbán a “tekintélyelvű ellenőrzés új korszakát” valósítja meg, azzal az indokkal, hogy a szocialisták 2008-ban majdnem tönkretették az országot. “A beteg azonban az alkalmazott gyógyszertől nem lett jobban, és Magyarország már a csőd tényleges kockázatával kénytelen szembenézni” – írja befejezésül a brit lap.
És oldalakon át lehetne sorolni mind a lapvéleményeket, mind a politikusi megnyilvánulásokat ezek gyakorlatilag uniszónóban ítélik el az Ön rendszerét Miniszterelnök Úr, manapság már minden egyes nap!
Mindez azt jelenti tehát Miniszterelnök Úr, hogy Önnek vége. Nem sikerült. Kérem lássa be. Persze az Ön kezében összpontosított és teljesen kontroll nélküli államhatalom felhasználásával fenntarthatja még ideig–óráig a hatalmát. Megrendezheti az Ön újraválasztását, akár nagyon nagy arányú győzelemmel is, ez mindig szokott sikerülni a diktátoroknak. De ettől ez az ország még egyre magányosabb, elszigeteltebb, nyomorultabb, szegényebb, megroppantabb lesz, és végül majd valamikor egy népharag Önt végül mégis elsöpri. És akkor Ön Miniszterelnök Úr valóban nem kerülheti  majd el a felelősségre vonást. Amire Majtényi professzor utalt az Ön hatalma – alaptörvénye –  elleni tüntetésen mondott a beszédében: „sokkal jobb sors egy demokratikus jogállam bukott miniszterelnökéé, mint egy tekintélyelvű országban a népharag által eltávolított nem legitim vezetőé és a bukott diktátoré.”  Ezek nagyon fontos és súlyos szavak.
Miniszterelnök Úr, ha továbbra is csak az Ön hatalmára lesz tekintettel, Önre ez a sors vár.

De addigra ez az ország már századokkal lesz lemaradva a világ mögött.

Miniszterelnök Úr!

Ha Önben van még egy cseppnyi hazaszeretet, akkor ezt feladja. Bármily édes is a fontos ember érzése, a hatalom íze, népe jövőjéért  lemond, és visszavonul ebül szerzett birtokainak valamelyikére.
És akkor hazánk, ez a mi kis országunk, ez a nép – önsorsrontó attitűdjei ellenére – mégsem vész el teljesen, ismét elindulhat az európai fejlődés útján, ismét elfoglalhatja helyét az európai népek közösségében.
Ha viszont Ön Miniszterelnök Úr marad, akkor erre az országra a teljes megroppanás, a teljes kiszolgáltatottság, a teljes elszegényedés, a végleges lemaradás, a teljes leszakadás vár.

Miniszterelnök Úr! Ön az akadálya a helyzet megoldásának. Ha van még hely a szívében  önmagán kívül e nép számára, akkor félreáll, és átadja a helyét olyan szakértői kormánynak, akiben ismét bízhatnak a politikai és gazdasági körök és akkor erre az országra, erre a népre nem a teljes lepusztulás vár.

Kérem Miniszterelnök Úr tegye meg ezt értünk, a hazájáért!

Kategória: Politika | Címke: , , , | 6 hozzászólás