Elnémulás

2015. február 18-án írtam ezen az oldalon az utolsó bejegyzést. Talán kedves követőim, rendszeres olvasóim sem értik, hogy miért, hisz azóta is annyi minden történt, ami megérne egy-két szót, én mégis hallgattam.

ElnemulasTulajdonképpen azért nem írtam azóta semmit, mert bár országunk urai nap, mint nap szolgáltattak elemzésre, elmélkedésre érdemes eseményt, ám úgy éreztem, hogy mindaz, amiket ezek kapcsán elmondhatok már nem tesz hozzá semmit ahhoz a képhez, ami kialakulhatott mindazokban, akik a szabadságot, az emberi és állampolgári jogok tiszteletét, a jogegyenlőséget, az esélyek egyenlőségét, a szolidaritást, a kiszámíthatóságot, a törvényességet, a biztonságot, a humanizmust, az erkölcsöt keresik egy rendszerben, szemben azzal, ami látható, tapasztalható a mindennapi életünkben, amit mindenki láthat, tapasztalhat a saját és mások, a honfitársai életében, ha nem homályosítja el látását a vallásos áhitat vagy a semmivel és senkivel sem törődés egoizmusa, vagy egyszerűen csak a semmivel nem orvosolható butaság és gondolkodásra restség.

Úgy tűnik azonban, hogy fájdalmasan kevesen vagyunk.

Az évek multával egyre nyilvánvalóbbá lett számomra, hogy ez a társadalom, ez a nép visszatért évszázados rutinjához, a hatalommal való „kiegyezéshez” , a bárhogy túléléshez, a politikai hatalom, az állam önkényének a tűréséhez, sőt követeléséhez.
Amikor egy népet a szeme láttára nap, mint nap kirabolnak, amikor egy társadalom erőforrásait nyíltan elsajátítják és újraosztják, ahol teljes egyértelműséggel alakítják ki a társadalom nagy többségének a kárára az új földbirtokos osztályt, az új „nemzeti” burzsoáziát, az új dzsentri réteget az államigazgatásban és a pártelit számtalan kiváltságait, ahol ezeknek a nyíltan vállalt céloknak rendelik alá a szociális rendszert, az egészségügyet, az oktatást és a kultúrát, az államigazgatást, a hatalmi szervek működését, az igazságszolgáltatást és a választási rendszert és ahol mindezek ellenére nem, hogy nem történik semmi, de az állampárt állampárti helyzete a támogatók növekedésével még erősödik is, ahol az emberek egy jelentős része ezt támogatja, a másik része bambán bámul ki a fejéből, a harmadik része meg afféle magyar hagyományként beletörődik mindebbe, ott az amatőr elemző elhallgat, nincs több mondanivalója!

Ahol az emberek mentális közérzete javításához elegendő – a hatalom részéről burkoltan, a radikálisabb újnáci párt részéről nyíltan – cigányozni, zsidózni, buzizni, migránsosozni, a magyarságot mindenek felett hangsúlyozni, antikapitalista szlogenekkel a multik, a bankok ellen harcot hirdetni, az ország csekély fejlődését elősegítő EU ellen napi gyakorlatként uszítani, az USA-t már-már ellenségként kezelni, ugyanakkor európai és ázsiai despotákat barátként kezelni és velük együtt a Nyugatot gyengíteni, annak ellenére, hogy az ország feudalizálása, a Horthy és a Kádár rendszer összeházasításával létrehozott új állampárti rendszer kiépítése zajlik le rohamtempóban ott az ez ellen fellépő szava elnémul, pláne, ha azt tapasztalja, hogy egyre kisebb körhöz tartozik a társadalmon belül.

A Vezér és propagandistái a Párizsban péntek éjjel elkövetett merényleteket, vasárnap estig már 132 ártatlan ember halálát is arra használja fel, hogy igazolja eddigi bevándorlók elleni politikáját és az amúgy is gyenge egységű Nyugat egységének további rombolását. Uszít és hiszterizál  – a látszólagos együttérzés színpadias felmutatásával – aminek örve alatt tovább növelheti hatalmát és az emberek feletti befolyását.

Az elmúlt hat évben minden erőmmel azon voltam, hogy írásaimban igazoljam, hogy ez a folyamat zajlik hazánkban, ám fájdalmasan kevés hatásfokkal. Szomorúan kellett megállapítanom, hogy valójában mindegy, hogy töröm-e magam vagy sem, a folyamatokra semmilyen befolyással nem bírok. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy meg kell tennem, mert tartozom ennyivel annak a felelősségnek, amit az értelmiségi lét jelent. Ám úgy vélem, hogy ennek a kötelezettségemnek maradéktalanul eleget tettem.

Megpróbáltam tenni az állampolgári egészségért, úgy tűnik teljesen hiába.

Ezentúl inkább az emberek biológiai egészségével kívánok foglalkozni, abban talán eredményesebb leszek.

Igyekszem elvinni az emberekhez egy másik oldalon – http://doktorcoffee.budapestoldal.hu/ – a hírt arról, hogy van esély természetes módon arra, hogy egészségüket megőrizzék, hosszabban aktív, szellemileg és fizikailag friss életet biztosíthassanak maguknak, megszabadíthassák testüket attól a sok felesleges és ennélfogva káros anyagtól, amit az élelmiszerekkel a testükbe visznek, és helyreállítsák testük egészséges egyensúlyát.

Természetesen nem adom fel végleg, hogy felnyissam az emberek szemét a saját társadalmi helyzetükkel és a hatalom valódi természetével kapcsolatosan, csak most úgy érzem, hogy fontosabb dolgom akadt, de reményeim szerint egyszer – talán nem is a túlságosan távoli jövőben – visszatérek ezekre az oldalakra is.

Addig is sok sikert és reményt kívánok tisztelt olvasóimnak!

Share Button

Rés a pajzson

putyin_orban_nbbHát itt volt a nagy ország kis nagyembere a kis ország kis nagyemberénél. Aláírtak olyan megállapodásokat ünnepélyesen – itt volt a nagy ország kisnagy emberének fél kormánya – amelyeket a két kis nagyembernek egyáltalán nem kellett volna személyesen levezényelnie, egyikhez, másikhoz elég lett volna egy levélváltás is nagyvállalati vezetők és minisztériumi államtitkárok között.
A nagy ország kis nagyembere lefutotta a kötelező kűrt az ismeretlen katona sírjánál, majd elsietett, hogy megkoszorúzhassa az orosz állami TV – és senki más!!! – egyenes közvetítésében jó hosszan az 56-os magPutyin_koszrúzyarországi „ellenforradalom” leverésében hősi halált halt vörös katonák sírját, akiknek áldozatvállalásával a „magyar nép ismét visszanyerhette a szabadságát.”
Ez az aktus nyilvánvalóan üzenet volt az otthoniaknak, hogy az Oroszországért hozott áldozatok, akár a hősi halál is, nem hiábavalóak, az orosz nép és az ő mindenkori nagy vezetői soha nem feledkeznek el a hősökről. Csakhogy, ha ezt az üzenetet a nagy ország kis nagyembere éppen az 56-ban Budapesten elesett vörös katonák ürügyén óhajtotta eljuttatni az orosz közönségnek, az túlmutat az üzenet elsődleges jelentésén. Ha csak ennyit akart volna, akkor a II. Világháború során Magyarországon elesett vörös katonákról emlékezett volna meg.

De nem ezt tette, hanem az ötvenhatos forradalmunkat eltipró Szovjetunió katonái előtt tisztelgett, amivel nekünk magyaroknak és a világnak két dolgot sugallt, ha tetszik üzent.

Az egyik jelentése az üzenetnek, hogy ennek az Európai Uniós tagállamnak, a NATO tag Magyarországnak a magát nagyon erősnek eladó vezérét a markomban tartom, azt teszek vele, amit akarok, ha akarom, akkor a nagy nyilvánosság előtt, az egész világ és saját népe szeme láttára képen köpetem saját magát magával úgy, hogy közben ennek a kis ország kis nagyemberének még az arcizma sem rándul.
Ez már magában elég fájdalmas üzenet, de ez még félig-meddig csak nekünk, magyaroknak szólt.
De van egy ennél súlyosabb üzenete is ennek az akciónak, aminek a mi kis nagyemberünk színpadot, nyilvánosságot adott.

Putyin azt üzente Budapestről a világnak, hogy amiképpen a múltban a Szovjetuniónak, úgy manapság Oroszországnak is vannak – akár fegyverrel is megvívható, megvívandó érdekei – Oroszország határain kívül is, és amiképpen a Szovjetunió annak idején, úgy Oroszország manapság meg is teszi, hogy ezeket az érdekeket határain kívül fegyverrel is megvédi.

Ez az igazán hátborzongató ebben a koszorúzásban!

Aztán folyt a Parlamentben egy hosszú, nagyon hosszú megbeszélés, aminek a tartalmáról semmit nem tudunk és gyanítom, még nagyon sokáig nem is fogunk tudni.

Csak egy valami tudható!

Orbánnak, a mi nagy és erős vezetőnknek, akitől az elmúlt öt évben egyebet sem hallhattunk mint, hogy milyen nagy dolog is a szuverenitás, az állam és annak vezetője ereje, mennyire fontos az akarat, csak akarnunk kell és mindent elérhetünk, hogy mi nem leszünk a multinacionális tőke, a neoliberalizmus nemzetet leigázó ideológiájának a foglyai, nem fogadunk el többé semmilyen diktátumot, a magunk útját járjuk és illő tisztelettel, de határozottan visszautasítunk minden, az életünkbe történő beavatkozási kísérletet, nem zuhanunk a hanyatló Nyugattal a mélybe, hanem saját utunkon járva mutatunk példát arra, hogy a változó világban, hogyan kell a válságból kilábalni és jobban teljesíteni, nos ez az ember, még arra sem volt képes, hogy azt mondja Putyin elnöknek, hogy ebben a nemzetközi helyzetben nem alkalmas a kétoldalú megbeszélés, hisz szövetségeseinknél elköteleztük magunkat arra, hogy kétoldalú kapcsolatot mindaddig nem létesítünk, amíg Oroszország agresszorként viselkedik egy vele szomszédos országgal szemben, valóságos háborút folytatva leszakítani igyekszik Magyarországnyi területeket, és tartva magunkat a szövetségeseinkkel kötött egyezségünkhöz magas szintű találkozót egyelőre nem javasolunk.

Éppen ellenkezőleg. A mi kis nagyemberünk nem csak a kéretlen látogatást nem tudta visszautasítani, valamiért már nem volt abban a helyzetben, de még azt az apróságot se merte megkockáztatni, hogy a saját maguk által összetákolt alaptörvényüknek ők maguk megfelelve utasítsa vissza az orosz elnök azon igényét, hogy a sztálini, hruscsovi Szovjetunióra emlékezve annak egyik legaljasabb tettét ünnepelje ebben a rövid látogatásában.

Vajon mit remél Orbán Putyintól, amiért a világ szeme láttára alázkodik meg előtte és lesz statisztája – kiszolgálója – abban a világpolitikai játszmában, amibe Ukrajna megtámadásával Putyin belekezdett?
Oroszországnak, Putyinnak fontos, hogy hídfőállása legyen Európában, fontos, hogy demonstrálhassa a hazai közvélemény előtt és az európai vezetők és az USA vezetése előtt, hogy egyáltalán nem olyan nagyon egységes az az egységfront, amit vele és Oroszországgal szemben kialakítani igyekeznek.
Mi lehet az ára annak, hogy Orbán Magyarországot ISMÉT Oroszország ügynökévé tette, amely ezzel rés lett a pajzson, amely nem megbízható szövetséges többé, amelynek fontosabb az orosz barátság, mint a nyugati szövetségesei.

Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? Mit kap ezért cserébe Orbán? Vagy mivel tartja a markában az orosz elnök?

Valóban úgy véli, hogy örökös hatalmát orosz segítséggel tarthatja fenn?
Valóban azt hiszi, hogy ha Magyarországot erre a pályára viszi és végleg elkötelezi gázzal, atomerőművel, a Nyugattal történő szembenállás elősegítésével, akkor Putyin segédkezet és forrásokat biztosít számára a hatalma megtartásához? Vagy más ok is áll a háttérben? Úgy tűnik, hogy tényleg nem véletlen, hogy mind a mai napig nem tették hozzáférhetővé az állambiztonsági iratokat, az ügynök aktákat! Talán Putyin tud olyasmit a mi kis nagyemberünkről, amit az nagyon nem akar a nyilvánossággal megosztani? Lehet, hogy bizonyos KGB információk nyilvánosságra kerülése más fénytörést adna a rendszerváltást megelőző időszakra vonatkozóan a kis nagyemberről?
Fogalmam sincs róla, ahogy a magyaroknak sincs és a világ közvéleményének sem sok.
PutyinCsak azt láttam, hogy Putyin Budapesten a világ nyilvánossága előtt értelmezte át a minszki tűzszüneti megállapodást és ehhez a magyar miniszterelnöknek, egy EU és NATO tagállam hivatalos vezetőjének egyetlen szava sem volt!

Orbán ezzel a politikával Magyarországot olyan pályára állítja, ahonnan már nagyon nehezen lesz visszaút, a világ fejlődésének fő sodrához csatlakozás ismételt esélye hosszú évtizedekre elenyészik.

Egyszerűen csak pénzről, egyetlen embernek vagy emberek egy maroknyi csoportjának elképesztően soknak számító összegről, ám valójában fillérekről van csupán szó? Vagy valami más természetű „titokról”?

Nem tudom.

Azt viszont biztosan tudom, hogy Magyarország ebben a kettős állapotban sokáig nem lehet. Minden szövetségi rendszernek eminens érdeke sine qua nonja (nélkülözhetetlen feltétele), hogy minden tagja egyformán megbízható legyen, minden tagja a szövetség értékeit és szabályait egyformán magára nézve kötelezőnek ismerje el, hogy minden tagjában száz százalékig meg lehessen bízni a szövetség ügyeit illetően. Nos Magyarország már régen nem ilyen szövetséges.

Vajon meddig fogják tűrni ezt? Vajon meddig fogják ezt a hintapolitikát és az e mögött álló hatalmi és gazdasági törekvéseket finanszírozni? Vajon meddig bízzák még ránk titkaikat? Ezt nem tudhatom. De abban biztos vagyok, hogy ez nem fog menni a végtelenségig.

Mintahogyan abban is biztos vagyok, hogy, ha már Magyarország végképp eloldódik a Nyugattól, önmagában, mindentől és mindenkitől „függetlenül” már Oroszországnak sem lesz fontos, és akkor fogunk végképp a semmibe hullani.

Kedves Barátaim! Még ezt is szó nélkül megvárjuk?

Share Button

Orbán Röhmje

Simicska_OrbánHát nyílttá vált az eddig csak a színfalak mögött zajló háború. Orbán régi jóbarátja, kollégiumi szobatársa, sikereinek és hatalmának megteremtője és finanszírozója Orbán másodszori – ismét teljhatalmat hozó – győzelmét követően – feketelistára került.

Első lépésként kitették a kormányból és az államapparátus vezető rétegéből az embereit, akiken keresztül közvetlenül befolyása alatt tarthatta az EU-s és az egyéb állami pénzforrásokat. Orbán ezzel elvágta Simicska közvetlen befolyását az állam által birtokolt erőforrások felett, ezzel megakadályozva, hogy közvetlenül érvényesíthesse „üzleti” érdekeit az újraelosztásban. Ez annál inkább is váratlanul érhette Lajost, mert úgy vélte – és eladdig joggal – hogy ez a befolyása Orbánt és annak hatalmi törekvéseit szolgálja, csakúgy, mint az elmúlt 25 évben mindig. Simicska úgy hihette, hogy ő az, aki biztosította Orbán hatalmi törekvéseihez az anyagi hátteret, és Orbán azért lehetett az, aki, mert ő ennek anyagi forrásait előteremtette. Az államhatalom totális megszerzése lehetővé tette ezeknek az anyagi forrásoknak a többszörös „újratermelését”, megsokszorozását, aminek egy jelentős része vissza is került a hatalom birtokosaihoz. Lajos tehát abban a hiszemben volt, hogy a viszony kiegyensúlyozott, éppúgy működik és működhet, mint az elmúlt 25 évben töretlenül mindig. Ám az, hogy Orbán úgy döntött, hogy az addig részben decentralizált, részben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban koncentrált elosztási források feletti rendelkezési lehetőséget Simicskától megvonja és ezeket az erőforrásokat a minden parancsát szolgai hűséggel végrehajtó Lázár Jánoshoz rendeli, már elegendő figyelmeztetés volt arra vonatkozóan, hogy Orbán ezt a már több, mint 40 éves véd- és dacszövetséget felrúgja és leszámolásra készül. Ám Lajos ekkor még hallgatott.

Azután jött az újabb pofon. Az újabb csapás a 2014. júliusában bevezetett, területnagysághoz kötött területalapú EU-s támogatások megvonása a mezőgazdasági földterületek esetében. Eszerint az 1200 hektár feletti területek teljes támogatását megvonták, az 1035 és 1200 hektár között pedig csökkentették. Ez az intézkedés az olyan nagybirtokosokat sújtotta, akiknek a nevén egyben ennél nagyobb, vagy adott esetben lényegesen nagyobb területek voltak. E körbe esett Simicska és Csányi is. Mészáros Lőrinc Orbán felcsúti „jóbarátja” nem, hiszen közvetlenül az ő nevén messze nincs ekkora földterület, de az Orbán és a Tiborc család is kívül van ezen a körön, mert papíron egyikük tulajdonában sincs ekkora terület.

A következő lépés 2015. január 8-a. Orbán informális megbeszélésre hívta a jobboldali sajtó vezetőit – ezek jelentős része Simicska sajtóbirodalmát jelenti – és közölte velük, hogy a jövőben a közmédiára támaszkodik a kormány, őket pedig nem kívánja tovább támogatni, azaz a Simicska által kidolgozott állami támogatási szisztémát megszünteti, az állam médiumokra költhető forrásait pedig a köztévén belül kialakítandó hírtelevíziós csatorna finanszírozására fogja fordítani. Az már önmagában eléggé pikáns, hogy egy állítólag demokráciában, hogy a miniszterelnök közvetlenül megbeszélést folytat a sajtó vezetőivel, az meg még pikánsabb, hogy közvetve nyíltan bevallja, ha nem is ő, de a kiszivárogtatók, hogy a miniszterelnök az állam pénzén tartotta el a Fidesz sajtóbirodalmát, amelynek tulajdonosa jelentős részben Simicska Lajos. Ezen most lépjünk túl és csak azt jegyezzük meg, hogy Orbán egy újabb pozíciót vett el Simicskától azt üzenve neki ezáltal, hogy Lajos, te már nem vagy részese a hatalomnak. Ezzel párhuzamosan valóban megindultak a „köztelevízió” átalakítási munkálatai és a média „piacon” történő újra pozícionálása.

Majd jött az újabb figyelmeztetés. Ez az Angela Merkel villámlátogatását követő az az intézkedés volt, amikor Lázár János bejelentette, hogy a reklámadó törvény kapcsán bírálatok érkeztek az Unió szerveitől és úgy tűnik, hogy nemzetközi bíróság előtt – ahová az ügyet az RTL Klub elvitte – sem tudnák megvédeni, ezért a kormány ezt a törvényt át óhajtja alakítani és a progresszíven sávos jellegét megszűntetve egy kulcsossá óhajtja tenni, ám ezt minden médiumnak fizetnie kell majd az árbevétele után. A kulcs tervezet mértékét is közölte öt százalékban határozva azt meg.
Ez tehát azt jelentette – ezt nyilván Simicska is azonnal tudta – hogy nem elég, hogy megfosztották azoktól az állami bevételektől, amiken a sajtóbirodalmát fenntartotta és működtette, de még meg is sarcolják, azaz két oldalról is támadás indult a sajtóbirodalom állami ellehetetlenítésére.

Végül múlt pénteken úgy tűnt betelt a pohár, amikor a régi jóbarát és harcostárs – az egyetlen, aki még nagyon komoly hatalommal bírt a már csak nevében létező Fideszen belül – azzal szembesült, hogy „lelkiismereti” okokból médiabirodalmának teljes vezérkara átállt a most már túloldalnak nevezhető oldalra, Orbán oldalára. És persze nem mondják, de Simicska is, meg mindenki más is, aki egy kicsit is hajlandó gondolkodni tudja, hogy ezek az emberek annyira „lelkiismeretesek”, hogy a március 15-én induló új „közcsatorna” munkatársai lesznek, akiket immár nem közvetve, hanem közvetlenül is mi, az adófizetők fizetünk majd meg, gondolom busásan.

Mindenki találgatja, hogy mi történt és mi lesz ezután.

Nem kell találgatni.

Az történt, ami a III. Birodalomban. Ott Hitler leszámolt a helyzeténél fogva potenciálisan rá veszélyt jelentő alvezérével Ernst Röhmmel.

Egy diktatúra akkor tud csak igazán diktatúraként működni, ha csak egy, azaz egyetlen erőközpont van benne, ez pedig maga a diktátor.

Ugyanez történt a sztálini Szovjetunióban is. Trockij, majd Kirov, aztán Zinovjev és Kamenyev, majd Buharin és utána még nagyon sokan mások lelték halálukat az addig hűséggel szolgált „Gazda” (Sztálin) akaratából. De nem volt ez másként a magyar bolsevizmus történetében sem, és nemrég ugyanez történ a most már ismét példaképül szolgáló Oroszországban, ahol Putyin szabadult meg minden rajta kívül álló autonómiától, hogy csak a legjelentősebbet említsem Hodorkovszkijtól, aki még jelenleg is tölti börtönbüntetését valahol Szibériában, miközben az Oroszországban fellelhető összes vagyonát elkobozták.

Hazánkban is ugyanez játszódott le.

A régi harcostársak, kollégiumi társak, szobatársak közül egyedül csak Simicska Lajos bírt mindez ideig jelentős, nagyon jelentős politikai befolyással. A Vezér Fodort és a Fodor szárnyhoz tartozókat, még 1993-ban kipiszkálta a pártból. Deutsch Tamás soha sem bírt semmilyen hatalommal és befolyással. Ő hűséges szolga volt jó pénzért és jó életért korábban is és most is. Szájer önként adta át magát a Brüsszelben elérhető és megélhető földi örömöknek, cserébe szolgálja hűséggel gazdáját rendületlenül. Ádert először az EU-ba száműzte, majd megtette egy nem létező köztársaság teljesen eljelentéktelenített köztársasági elnökévé. Parádézhat a Sándor palotában, vagy a Honvédség díszsorfala előtt, de ezen túl semmibe, semmilyen beleszólása nincs. Kövér hatalma nem terjed túl az Országház falain. De azon belül is legfeljebb az ülésterem bal oldalára. Kapott egy díszőrséget, azokat eligazgathatja, parancsolgathat nekik, parádéztathatja őket a Házban és azon kívül, de ezentúl semmihez semmi köze. Kiélheti korlátozás mentesen a baloldalon, az „ellenségeken” a paranoiáját, de ezen túl semmi.

Egyedül Simicska Lajos maradt, és ellentétben a többivel, az ő befolyása nem hogy csökkent, hanem folyamatosan nőtt. De – akármilyen zseni is – nem vette észre, hogy a Vezér az államhatalom segítségével kiépíti azokat a csatornákat, amelyek már közvetlenül hozzá és strómanjaihoz csatornázzák be az állam és az EU-s pénzeket. Nem vette észre, hogy ezek kiépülésével ő már nem csak feleslegessé válik, hanem egyenesen a további hatalmi építkezés gátjává. Nem volt kérdéses, hogy előbb, utóbb neki is mennie kell. A kérdés csak az volt, hogy mikor.Simicska

Most.

Minden hatalmától és befolyásától meg lett fosztva. Immár Orbán kezében van minden. Övé az államhatalom, melyet engedelmes parancsvégrehajtókkal szilárdan kézben tart, és immár Simicskától független gazdasági hatalommal is rendelkezik. Simicskának tehát mennie kell, mennie kellett. Ez a játszma eldőlt. Okozhat még kellemetlenséget a Vezérnek, de hatalmát már semmilyen módon nem érintheti.

Simicska, a csapat utolsó tagja is „elesett”! A Vezér hatalma teljes és korlátozásmentes.

Vissza már nem kerülhet az elveszített pozíciójába. Az a választás még nyitott a számára – és mert elképesztően sokat tud – sokáig nyitva is marad, hogy „tisztesen” visszavonulva élvezheti vagyonának gyümölcseit – esetleg a Közgép továbbra is nyer jelentős közbeszerzéseket – de cserébe hallgat, örökre hallgatnia kell.

Ha nem, Simicskának is lesz egy létrája, ami leesik a kellő pillanatban a gépkocsija tetejéről….

Share Button